Veszély

2023.05.10. 06:57

Vigyázat, az idén különösen sok a kullancs! - Ha nincs kanál vagy csipesz, a körmünk is megteszi

Az enyhe tél miatt különösen sok a kullancs az idén, ráadásul Vas vármegye a fertőzöttebb területek közé tartozik az országban.

Cseh-Egyed Bernadett

Forrás: Shutterstock

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a csípést, és mi a teendő, ha már belénk fúródott az állat? Dr. Fehér Adrienn Vas vármegyei kollegiális szakmai vezető háziorvost kérdeztük. Nem kell az erdőbe mennünk, hogy kullanccsal találkozzunk: városi környezetben is előfordul, különösen az összefüggő növényzettel borított kisebb-nagyobb területeken, így parkokban és családi házak kertjeiben, a magas fűvel benőtt, elhanyagolt területeken és a települések határában is előfordul.

Forrás: MW/archív

Elsősorban április-május-júniusban és szeptemberben a legaktívabb a közönséges kullancs, amely több emberi és/vagy állati betegség átviteléért felelős vektor. Korábbi hazai felmérések alapján az agyvelőgyulladást okozó kullancsencephalitis vírust Magyarországon a kullancsok 0,05 százaléka, a Lyme-kór kórokozóját európai átlagban az Európai Betegségmegelőző és Járványügyi Központ tájékoztatása szerint a kullancsok 12 százaléka hordozza – hívta fel a figyelmet a szakember. Hozzátette: a kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás védőoltással megelőzhető. A Lyme-kór legjellegzetesebb, az esetek 60-80 százalékában előforduló klinikai tünete a vándorló bőrpír. A fertőzés megfelelő adagban és ideig szájon át alkalmazott antibiotikummal általában jól gyógyítható.

A legjobb védekezési mód a megelőzés. Azt tanácsolják: erdei túrák alkalmával használjunk kullancsriasztó szereket, viseljünk világos színű, hosszú ujjú, galléros inget, valamint sűrű szövésű, szintén világos színű nadrágot - a világos színű ruházaton ugyanis könnyebb észre venni a sötét állatot. Mivel a kullancs által hordozott kórokozók átvitele jellemzően csak a szúrást követően néhány óra múlva kezdődik el, a bőrfelület ellenőrzése általában eredményes módszernek bizonyul.

Ha kullancsot találunk, eltávolításához legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, de speciális kullancs-eltávolító kanál is vásárolható. Szükség esetén azonban két körmünk közé fogva, gyengén csavaró mozdulattal is kihúzható a kullancs, mert az a legfontosabb, hogy minél előbb eltávolítsuk bőrünkből.

Előfordulhat, hogy a kullancs eltávolításakor a bőrben marad a már rögzült szájszerv. Ez a kórokozó-átvitel szempontjából nem jelent veszélyt - mint egy apró szálka, idővel magától kilökődik a bőrből.

Dr. Fehér Adrienn elmondta: célszerű a befúródott kullancs helyét és eltávolításának idejét a naptárba feljegyezni, hogy az esetleges betegségtünetek megjelenésekor az orvost tájékoztathassuk a kullancscsípés időpontjáról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában