2023.06.02. 11:30
Az illúziók mestere járt nálunk: podcast vendégünk Nagy Jonathan bűvész és illuzionista
Forrás: vaol.hu
Eltüntetett már egy Ferrarit és egy buszt, feldarabolta a segédeit többször is, és kiszabadult egy víz alatti lezárt ládából. Nagy Jonathan bűvész és illuzionista országosan ismert előadó már hatévesen rabja lett a trükkök világának, a kezdeti hobbiból aztán hivatás lett és ma már járja az országot folyamatosan megújuló előadásaival. A telt házas showműsorokat jegyző illuzionista szerint szinte mindegy, hogy apró vagy éppen évekig tanult nagyszabású trükkökről van szó, az előadás módja és a látvány meghatározza a sikert. Nagy Jonathan szerint éppen ezért előadásai inkább egy színházba valók, mint egy kis terembe, hiszen az illúzió sok összetevőből áll. A művész podcastünkben arról is beszélt, hogy a járvány évei alatt az előadások elmaradásával mivel tudott talpon maradni, illetve hogyan lehet megtanulni bármilyen trükköt perek alatt.
vaol.hu podcast
- A siker az embereken múlik, nem pedig a körülményeken - Lőrincz Lajossal beszélgettünk
- Az igazi példakép: Erdélyi Andreával, Erdélyi Rolika édesanyjával beszélgettünk
- Szombathelyen és környékén van telekkínálat – Beszélgetőtárs Gáspár Péter építészmérnök
- A testünket hordja, vigyázzunk rá! – Vendégünk Kendig Péter kéz- és lábápoló szakoktató

- Mesélő podcast: Musits Zsigmond, a „magyar Marconi”