2023.06.24. 18:39
Podcast: Cégek, iskolák, önkéntesek álltak csatasorba a nardai karitász táborért
Minden évben sok támogatója van a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nardai gyermektáborának, hogy a nyolc héten át heti váltásban, összesen 1400 táborozó gyerek minden földi jóval el legyen látva. Idén sincsen ez másképp –tudtuk meg Tuczainé Régvári Marietta karitászigazgatótól, aki podcastünkban beszél a cégekről, iskolákról, a lelkes önkéntesekről, akik anyagi javakkal vagy fizikai erejükkel, de mindenekelőtt szeretetükkel támogatták, támogatják a gyerekek táborozását.
Archív 2019.
Fotó: Horváth Balázs
Ahogy tavaly, idén is nyaralnak itt kárpátaljai gyerekek az ottani görög-katolikus karitásszal való összefogás nyomán, és toronyi önkormányzatnak, illetve plébániának köszönhetően. Rendezett, szép körülmények várják a gyerekeket, és a beszélgetésből az is kiderül, hogy az önkéntes szolgálatot teljesített diákok az ötven óra leteltével megkérdezik, hogy visszajöhetnének-e még a kisebbekre vigyázni.
vaol.hu podcast
- Az igazi példakép: Erdélyi Andreával, Erdélyi Rolika édesanyjával beszélgettünk
- Szombathelyen és környékén van telekkínálat – Beszélgetőtárs Gáspár Péter építészmérnök
- A testünket hordja, vigyázzunk rá! – Vendégünk Kendig Péter kéz- és lábápoló szakoktató
- Mesélő podcast: Musits Zsigmond, a „magyar Marconi”
- Farkas Ádám színész és rendező Kristóf Rolandnak mesélt a pályájáról, aztán sok minden is előjött