Töretlen népszerűség

2023.07.04. 07:30

Öröm a zene a Lamantin Improvizációs Táborban - bekukkantottunk a zenei műhelyekbe - fotók

Töretlen a népszerűsége az idén már 19. alkalommal megrendezett Lamantin Improvizációs Tábornak. Tegnap bekukkantottunk a zenei műhelyekbe.

Tömböly Ágnes

Fotó: © Cseh Gábor

A Bartók Béla Zeneiskolában Brandisz Zsófia, fesztivál- és táborszervező kalauzolt bennünket. Előzetesen elmondta: 85 diákjuk van. – Örülünk, hogy ennyi idő után is tudjuk tartani ugyanazt a létszámot, amit korábban. Ezzel talán az ország legnagyobb jazz-, illetve improvizációs tábora a Lamantin. A felhozatal nagyon vegyes: a legfiatalabb diák 9 éves, míg a legidősebb 71. Vannak amatőrök és profik, olyan klasszikus, professzionális művészek is, akik viszont jazzben kezdők. Mindenféle színvonalon oktatunk mindenkinek minden hangszert – hallottuk Brandisz Zsófiától. A tábor művészeti vezetője Márkus Tibor. A Tibold Iván-teremben éppen big band-gyakorlatot tartott Friedrich Károly zeneszerző, jazzharsonás, aki 2016-ban a Magyar Jazz Szövetség Gonda János díjában is részesült. – Ma még kóstolgatjuk, mit is lehet, de fogunk zenélni is – biztatta a tábor résztvevőit ottjártunkkor. 

– Trombitával vagyunk szépen, klarinéttal be kell erősíteni, bariton szaxofon nincs, és nem is hiszem, hogy lesz – összegzett, miközben kottákat osztott mindenkinek. Így születik meg a következő napokban az a produkció, amivel a diákok a zenebarát közönség elé állnak majd a tábor végén, szombaton. Egy másik teremben vokálórát tartott Lakatos Ágnes, szintén elismert szakember: 1988 óta az Erkel Ferenc Zeneiskola jazzénektanára. Zsúfolásig megtelt a kisterem, jellemzően fiatalokat láttunk óráján. Brandisz Zsófia közben megsúgta: van olyan család, akiknél a szülők évek óta vis - szatérő hallgatók, idén három gyermeküket és tanítványaikat is elhozták Paksról. Így megszólítottuk Cseke Klárát, mi az, ami miatt mindig visszatérnek az improvizációs táborba. 

– Nem egy tipikus tanítvány-korosztály vagyunk, egy kicsit annál idősebbek – ismerte el, majd úgy folytatta: – Mégis, ezek a tanárok úgy álltak hozzánk, mint kollégák és rögtön befogadtak minket. Így elhatároztuk a férjemmel, hogy évről évre eljövünk és ez lesz a kettőnk hete – mondta el Cseke Klára. A családi „hagyományt” idén szakították meg azzal, hogy gyermekeiket is elhozták a táborba. – A legkisebb lányom basszusgitáros, a nagylányom ének szakon van, a fiam és a férjem trombitán, mindenki megtalálta a hangszeres tanárát. Ajánlottuk a gyerekeknek, Tóth Viktor kurzusára üljenek be, mert az nemcsak zenéről szól, hanem egy élethivatásról is, hogyan kellene gondolkodnunk. Július 2–8. között mesterkurzusok is vannak: vasárnap Válik Lászlótól stúdió- és hangtechnikáról hallhattak, de Lukács Miklós cimbalomművész és Tony Lakatos szaxofonművész is tart foglalkozásokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában