Igazi monstrum termett idén is

2023.09.05. 07:00

A szakonyfalui kert újabb csodája: rákontrázott a tavaly termett orbitális tökre Vajda Ádám - fotók

Az elmúlt évben 465,5 kilogrammos tök nőtt Vajda Ádám szakonyfalui kertjében, ezzel országos második helyet szerzett egy rangos versenyen. Úgy néz ki, most megdől a tavalyi súly, az előzetes mérések alapján az 500 kilót is elérheti, sőt meg is haladhatja az idei gigatök a kertjéből.

Tóth Judit

Ádám nagy odaadással gondozta növényóriásait, szükség is volt rá, az időjárás idén nem volt kedvező

Fotó: Unger Tamás

Tavaly szeptemberben, az Őrségi Tökfesztiválon állították ki a szakonyfalui Vajda Ádám két óriástökjét. A 465,5 kilós és 319 kilós növénycsodákat mindenki megbámulta. Ádám mindkét tökkel nevezett a martonvásári Országos Tökmérő Versenyre, a nagyobbal – a súlya alapján – 2. helyet szerzett, de a kisebb is felkeltette a bírálók érdeklődését, a Legszebb tök címmel díjazták szép narancsszíne miatt.

 Ádám – aki a szombathelyi Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Technikum diákja volt, és kertépítő, parkfenntartó technikusként végzett – idén is belevágott a nagy projektbe, ismét ültetett tököket, ugyanúgy Szakonyfaluban, csak másik mezőgazdasági területen. Időközben ugyanis családjával beköltözött új házába, így ezúttal ott alakított ki megfelelő földet a növényeknek. – Már tavaly felszántottam a területet, majd meg is trágyáztam. Elengedhetetlen volt, hogy talajvizsgálatot végezzek, sajnos nem lett túl jó az eredménye, így szükség volt a talaj feljavítására, amit természetesen el is végeztem. 

Már meghaladta az elmúlt évben elért 465,5 kilogrammot az idei tök, és még fejlődik
Fotó: Unger Tamás

A múlt évben a Kókai Tibortól kapott magból 465 kilós tök nőtt, idén annak a magját szaporítottam, mert bizonyította, hogy jó a genetikája – tudtuk meg a szakonyfalui fiatalembertől, aki azt is hozzátette: szerinte tavaly jobb volt a földje, ennek ellenére az idei tök – úgy néz ki – nagyobb lesz. Most 500 kiló körülire tippeli a súlyát, talán ezt még meg is haladhatja az előzetes mérések szerint, de ez nem hivatalos eredmény. Szeptember végén lesz Martonvásáron az országos tökverseny, akkor lehet majd hitelesített súlyról beszélni. Jó hír, hogy az érdeklődő közönség valószínűleg a jövő hétvégi őriszentpéteri tökfesztiválon is láthatja majd a gigatököt, sőt a kistestvérét is, amely négyszáz kiló körül van. 

A tökök mozgatása nem lesz egyszerű feladat, Ádám idén motoros csörlővel szeretné megemelni a súlyos növényeket. A tökmagokat április 10-én ültette el a gazda. Néhány hétig a háza teraszán épített fóliasátorban tartotta a növényeket, majd május közepén „szabad ég alá” – felülről védett kertbe – kerültek a tökpalánták. Tavasszal a sok eső okozott problémát, a tökök gyakorlatilag úsztak a földön, ez nagyon visszafogta a növényeket, a gyökerük ugyanis nem tudott fejlődni rendesen. Ráadásul a gombás megbetegedések ellen is védekezni kellett. 

Fotó: Unger Tamás

– Az időjárás nem kedvezett igazán, voltak egészen hideg napok, ami nem tett jót. Az augusztus eleji nagy esőzések, árvizek előtt – amikor három nap alatt 120 milliméter eső esett Szakonyfaluban – volt olyan nap, amikor 24 óra leforgása alatt 25 kilót nőtt a tök, ez rekordnak számít. Aztán jött a hűvösebb idő, azonnal lecsökkent a napi növekedés 11, majd 8 kilóra, ez egy hétig így ment. Kár érte, hiszen hozhatta volna a napi húszkilós növekedést is, ha az időjárás kedvez. Permetezésre is szükség volt, sőt arra is ügyelni kellett, illetve ügyelni kell most is, hogy a tök ne repedjen meg, mert úgy nem indulhat versenyen, ráadásul könnyen tönkre is megy – tette hozzá Ádám. A gigatökök hivatalos neve Atlantic giant, vagyis a növények az atlanti óriás fajtához tartoznak. Egy olasz gazda tartja a világrekordot 1226 kilós tökjével, de Amerikában is vannak ehhez hasonló gigapéldányok. Tavaly a martonvásári versenyt egy osztrák gazda nyerte 588,5 kilós tökjével, Ádám második lett, idén is bízik legalább ebben az előkelő helyezésben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában