Teljes ellátást is biztosítanak

2023.09.03. 13:16

Diákszálló épült Hosszúfaluban

A közelmúltban adták át a 42 férőhelyes, új hosszúfalui diákszállót, amelyben három apartman és tizenkét szoba található. A szálláshely szeptembertől várja a lakókat, a tervek szerint a következő tanévtől teljes ellátást is tudnak majd biztosítani.

Tóth Judit

Forrás: MMR

A beruházást a Bethlen Gábor Alapon keresztül teljes egészében a magyar kormány finanszírozta. A beruházó a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség volt. A létesítményt Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselő és Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke nyitotta meg. 

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az átadó ünnepségen hangsúlyozta: a muravidéki magyarság a magyar nemzet legdélnyugatibb előretolt bástyája, és olyan hagyományokkal, szokásokkal, néprajzzal, nyelvjárással rendelkezik, amely egyedivé teszi a magyarságon belül is. - Fontos számunkra, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a muravidéki magyarság az identitását meg tudja őrizni, meg tudja erősíteni - fogalmazott az államtitkár, egyúttal arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években a magyar kormány nagyban támogatta a muravidéki magyarok elképzeléseit, legyen szó bölcsődékről, óvodákról, iskolákról, kulturális központokról vagy a történelmi egyházakról.

Orban Dusan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke arról beszélt: sajnálják, hogy a céljukat nem tudták teljes egészében elérni, kollégiumot ugyanis nem tudnak működtetni. Mint mondta, "a diákszálló nem a szlovén rendszeren belül működő egységként indult". Az elnök hozzátette: reményeik szerint két éven belül az igénylők száma növekedni fog, így bebizonyíthatják a szlovén kormánynak, hogy tévedett, amikor nem támogatta a lendvai kollégium ötletét. A nemezetiségi vezető végül köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy felismerte, milyen fontos a muravidéki magyarok számára, hogy központjukban, Lendva mellett egy diákszálló és központ épülhessen, működhessen.

A Lendvával egybeépült Hosszúfaluban található diákszálló közel 600 millió forintból készült el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában