Gitárjátékával, rajzaival is gyönyörködtet – A szombathelyi Kovács Ervinnel beszélgettünk

Élőzenével várták az érdeklődőket a sárvári könyvtár zenei klubjának évadnyitó találkozóján. Szeptember 6-án a szombathelyi Kovács Ervin zenész, zeneszerző, gitárvirtuóz volt a vendég, akiről barátai, ismerősei tudják, hogy a zenélés mellett portrékat is rajzol. A sárvári volt az első alkalom, hogy kiállításon mutatkozott be a közönségnek. Ervinnel utoljára tavaly év elején beszélgettünk arról, hogy tudomása szerint egyedüli magyarként koprodukcióban dolgozik egy amerikai zenei portállal, felvételeket készítettfelkérésükre. Így meg tudta mutatni szakmai oldalát a hazai és a nemzetközi közönségnek is. Ezúttal a múltjába is visszamentünk.

– A zene szeretetét a szüleimtől örököltem, de a felmenőim között voltak más zeneértő emberek is. Édesapám mandolin bendzsón játszott, amit előszeretettel kölcsönvettem, anyukám szépen énekelt. Anyai nagybátyám, Kámán István, a kőszegi madárkórház alapítója rendszeresen zongorázott, harmonikázott a garázs múzeumában. Apai ágon az egyik nagybátyám, Kovács Tamás gitáron játszott és billentyűzött is. Korábban voltak más hangaszereim is – szájharmonika, xilofon, furulya –, de vágytam a gitárra: az első akusztikus gitáromat tőle kaptam, mellé néhány lapot a régi Füles újságból, az alap akkordokkal. Ezek alapján indultam el. A Derkovits-iskolából a társaim úgy emlékezhetnek: vagy rajzoltam vagy dudorásztam, a rádiósmagnón lejátszott felvételeket hallás alapján játszottam vissza. Felső tagozatban a Boney M.-ért rajongtam, utánoztuk a csapatfelállásukat, megtanultuk a tánckoreográfiáikat. Már akkor a gitárorientált zenéket szerettem: az AC/DC-t, Suzi Quatro-t, a KISSamerikai hardrock-együttest.1979-ben jelent meg a KISS I was mad for lovin’ you dala – ez annyira meghatározó volt a számomra, hogy onnantól már célirányosan arra készültem, hogy gitáros leszek.

Ervin 15 évesen kereste meg Domby Bertalan gitártanárt, aki később a kollégája lett, máig zenélnek együtt. Akkoriban történt, hogy Yngwie Malmsteen svéd gitáros új technikát vitt be a gitározásba: alapjaiban forgatta fel a gitárvilágot 1983-ban megjelentelső kislemezével. Ervin a nagybátyjától kapott szalagos magnóra vette át a felvételeit. Lelassította, úgy vette le a hangokat, és tanult elszántan otthon, autodidakta módon. Közben szakmunkásvizsgát tett: mechanikai szerelőnek tanult és leérettségizett, katonai idejét töltötte, a seregből 1989-ben szerelt le.

– Akkoriban már be tudtam szerezni amerikai oktató-videókat, és szembesültem azzal, hogy az amerikaiak hogyan játszanak. Az ízlésem egyértelműen feléjük tendált, őket tanultam. Belemerültem a felvételekbe, és már 1990-ben híre ment a gitározásomnak a városban: az akkori Sipőcz Ernő (egykori Lord-énekes) vezette Stop együttes szólógitárosa, Szántai Gyula Kacsa hallgatott meg, amikor gitárost kerestek. Sűrű 3-4 évet játszottam velük, évente 130-140 fellépéssel, közte a Sitkei Rockfesztivállal. 1992-ben hivatásos zenész vizsgát tettem, 1998-ban Győrben a Zenészmagazin országos versenyén a 360 beküldött anyag közül többedmagammal első helyen végeztünk zeneszerző-előadóként: a kiváló kategóriába soroltak minket. Máig azt tartom: fejlődni, tanulni kell, képezni magunkat és a tudásunk legjavát adni a színpadon vagy egy felvételen. Fontos megjegyezni azt is, hogy mindenki tanulási folyamaton megy végig. Bármelyik stádiumban jár, nem érdemes kritizálni vagy a kedvét szegni. Harmadrészt mindenkinek más az ízlése, a dallamvilága, a lelke, márpedig ízlésen nem vitatkozunk – érvel, utalva a kritikus hangokra.

A kérdésre, hogy milyen irányba köteleződött el, úgy felel: világéletében sok műfajt szeretett. Párhuzamosan tanulta a zenéket és mindenevő volt: a Boney M.-től az AC/DC-n keresztül a Judas Priestig, a heavy metal, a pop-rock és ugyanúgy a jazz is megragadta. Az utóbbit például lélekemelőnek tartja, de csak a számára még emészthető formáját. Ezért választotta, hogy olyan zenekarokhoz csatlakozzon, amelyek széles spektrumon, több műfajban mozognak, és az érdeklődését ébren tartják.

– Rendkívül fontos, hogy az ember képezze magát, ne ragadjon meg egy szinten, mert az hiányérzetet kelt. Jellemzően addig kutatom a felvételeket, amíg meg nem értem például a modern blues, a jazz elméleti részét. Emiatt lehet, hogy az elmúlt években robbanásszerű fejlődést vettem észre magamon. Kizárólag magamnak akarok megfelelni. A videókat pedig egyfajta kontrollként is készítem és osztom meg: kontrollként magam felé, hogy tudjam, hogy az adott korszakban hol tartottam szakmailag és még hová kell eljutnom – mondja Ervin.

Arról is kérdeztük, mely formációkban zenél jelenleg és mi alapján dönti el, hogy része lesz-e egy zenekarnak. – „Saját gyermekem” a húszéves Tequila partizenekar: megbízható, szorgalmas, önzetlen és rugalmas zenekari tagokkal, akikkel működik a kohézió. A Jazzperado duettben Domby Bertalannal játszunk együtt: standard latin jazzt, blues dalokat. A Zafír akusztikus rock trióval kis helyen is meg tudunk szólalni, lokálokban, bárokban zenélünk. A Szénási Grouppal Sopronban, Győrben, Budapesten játszom, repertoárunkon ott vannak a funky, pop, soul, R'n'B, dzsessz stílusjegyei. Sokszor hívnak beugrónak a Repeta partizenekarba. A Lufi együttes pedig gyermekműsorával utazó csapat. Zenéltem már az Irigy Hónaljmiriggyel, a Bon-Bon zenekarral, a Fiesta együttessel, Kozsóval, többször játszottam a Sitkei Rockfesztiválon és háromszor a Volt Fesztiválon.

Ervinről egy interjúban valaki azt írta: a különböző műfajokat nézve is egyedi, megkülönböztethető stílusa, játéktechnikája van. – A zene a lelket tükrözi és alkalmas arra, hogy mélyebbre menjen a zenész a lelkében, a finomabb rezgéseket hozza felszínre, például a jazz-feldolgozások esetében. A rockzene, egy-egy ikonikus szóló inkább az energiáról, az erőről szól, ezekben is megpróbálom megmutatni a sokféleséget. Szívesen hallgatom Mike Oldfieldot, Loreena McKennitt kanadai énekesnő, dalszerző, hárfaművész és zongoristát, aki leginkább kelta és közel-keleti motívumokkal teleszőtt világzenét játszik. A rockban kedvencem Yngwie Malmsteen és Vinnie Moore amerikai gitáros. Megtanulom a legújabb és legnehezebb szólóelemeket, és azokat próbálom belecsempészni a saját zenéibe – a közösségi oldalra feltett videóim többsége saját zene. Nagy megtiszteltetés, hogy volt, aki azt mondta, miattam kezdett el gitározni.

Ervin a rajztehetségét is az édesapjától örökölte, tőle tanulta meg az ábrázolást. Ahogy a zene, ez is születésétől fogva kísérte. – Képregényekből másoltam, indián figurákat, állatokat, hősöket rajzoltam. Tizennégy évesen naponta 6-10 órát gyakoroltam, a gitározás kiszorította a rajzot. Az utóbbi években fogtam újra ceruzát a kezembe. A fekete-fehér ábrázolást követem, más technikával rajzolok már, mint régen és érdekel az akvarellfestészet is. Híres embereket örökítek meg legszívesebben: lerajzoltam mások mellett Einsteint, dr. House-t, Jimmy Hendrix-et, Korda Györgyöt. Az alapján választok arcokat, hogy kinek milyen a rám gyakorolt kisugárzása és ha látok egy, csak az alanyra jellemző szuggesztív tekintetet. A tekintetekkel bíbelődöm a legtöbbet, ez minden ábrázolás sava-borsa. Fontos, hogyan áll a szem, milyen a szemhéj, a szempilla, az írisz, hova néz, mennyire kancsal az illető. Az arcél, a fülcimpa sokadlagos, a periferikus részeket, a körítést sokszor elnagyolom. Ahogy a zenében, úgy a rajzban is a hozzáállás fontos. Az, hogy próbáljuk magunkból kihozni a legjobbat és közben éljük meg az alkotás örömét, az odavezető utat.