Születésnapi közsöntés is volt

2023.10.03. 20:11

Itt is, ott is ünnepelték az idősek világnapját - Fotók a vármegyei eseményekről

Szombathelyen és a vármegye kisebb településein is megemlékeztek az idősek világnapjáról, köszöntötték és elismerték őket különböző rendezvényeken.

Vaol.hu

Fotó: Unger Tamás

Szombathelyen az Agora Savaria Moziban tartotta programját Vas Vármegye és Szombathely MJV Nyugdíjas Szövetsége tegnap. Nyitányként Szalai András szavalta el Aranyosi Ervin Ha megöregedtél című versét, majd Majthényi László, a vasi közgyűlés elnöke, dr. Nemény András, Szombathely polgármestere és dr. Telek Miklós, a főispáni kabinet vezetője köszöntötte az egybegyűlteket. A szónokok hangsúlyozták: az idősek tapasztalat, tudás, életbölcsesség birtokában vannak, értik az életet, ezért szavaikat meg kell fontolni. Szó esett a magányosságról, amelynek feloldásában segítenek azok a civil szervezetek, amelyek kimondottan nyugdíjaskorúaknak kínálnak kikapcsolódási, tanulási lehetőséget.

Az ünnepi beszédek után kitüntetések átadására került sor. Idősek az idősekért-díjban részesült Anderkó István és Tátrainé Kulcsár Irén. A Vas Vármegyei Közgyűlés emlékplakettjét Baki Jánosné, Borsits Ferencné és Tóth Sándor vehették át. A Vas Vármegye és Szombathely MJV Nyugdíjas Szövetsége elismeréseit Molnár Árpád elnök adta át, ezeket Erdélyi Lajos, Fehér Csabáné, dr. Gergely Jánosné, Németh Győzőné, Pék Júlia, Szabó Lászlóné és Szalai Sándorné vehették át. A kultúrműsorok előtt köszöntötték Császár Jánost, aki betöltötte 95. életévét. 

Csepregen a Területi Gondozási Központban már hagyomány, hogy az idősek világnapjához kapcsolódva idősek hetét szerveznek a lakóknak. Zétényi Irén, az intézmény vezetője részletezte a programot: hétfőn Finta József csepregi plébános tartott szentmisét, utána a lakók közösen sütiztek. 

Kedden a helyi Farkas Sándor Egylet tartott előadást, előtte 95. születésnapja alkalmából Székely Józsefné Szanati Rozáliát köszöntötték dallal, verssel. Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevelét Horváth Zoltán polgármester adta át. Rozi néni varrónőnek tanult, egész életében varrt, horgolt, kötött, kézimunkázott. 1949-ben ment férjhez, négy gyerekük született, akik hat unokával és tizenkét dédunokával örvendeztették meg. Férje 1983-ban halt meg. Rozi néni 2020-ban a Győr-Ménfőcsanakon élő lányához költözött. Két évre rá hazahúzta a szíve, és az idősotthon lakója lett, ami anno zárda, leányiskola volt, és ő itt járta ki a nyolc általánost. A csepregi Területi Gondozási Központ szerdára szalonnasütést tervez, a csütörtöki zárónapon a büki Sok-SzínPad Társulat lép fel az idősek szórakoztatására. 

A sárvári Területi Gondozási Központ is többnapos rendezvénysorozattal csatlakozott az idősek világnapja programjaihoz. Hétfőn Kámán-Németh Martina, a Szombathelyi Áldozatsegítő Központ koordinátora, majd Horváth Antal méhész tartott előadást az időseknek. Kedden Kondora István polgármester köszöntötte az intézmény szépkorú gondozottjait, végül Kovács Lajos „Luji” adott zenés műsort számukra. A szerdai program gyógytorna. 

Celldömölkön operettgálával ünnepeltek a művelődési központban; Nagy Zoltán, a Népjóléti Szolgálat igazgatója köszöntötte a szépkorúakat az idősek világnapja alkalmából. – A szeretetről, a tiszteletről, az önök megbecsüléséről szól ez a nap, de remélem, az intézményrendszerünkön keresztül ezt a mindennapokban is érzik – fogalmazott Nagy Zoltán, a Népjóléti Szolgálat igazgatója a beszédében. Hozzátette: kiemelt ünnepeik közé tartozik a mostani. Nem szabad elfelejtkezni a mai idősek munkájáról, mert nélkülük mi se állnánk ma itt. Az intézmény nemcsak operettgálával, de vendéglátással is készült az alkalomra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában