Termelői piac

2023.11.18. 22:33

Megérkezett a tél a rábapatyi termelői piacra: forralt bor, méz és adventi vásár

Beköltözött a hűvös időszak a rábapatyi termelői piacra: a kézművesek már adventi alkotásaikat kínálják, a szokásosnál is jobban fogy a méz, a büfében forró teát és forralt bort mérnek, mindeközben pedig szól a zeneszó – mi ez, ha nem egy tökéletes hétvégi reggel receptje?

Polgár Patrícia

Idén négy éve helyi és környékbeli termelők, kézművesek árulják portékáikat szombatonként a nyüzsgő rábapatyi piactéren. Az árusok között Hajas László, a piac vezetője kalauzol végig minket, aki sorban bemutatja nekünk a helyi árusokat: a savanyúságost, a büfést, mindhárom húsost és a kézműveseket. Büszke a rábapatyi helyi termelőkre, emellett boldogan meséli: a megye minden szegletéből érkeznek hetente eladók és vevők egyaránt, utóbbiak közül a legtöbben már törzsvásárlók a termelői piacon.

Itt az üres stand nem szégyen, sőt, a legnagyobb büszkeség – sok árusnál nyolc óra után már csak néhány szem eladni való maradt, más már össze is pakolt. A legnagyobb forgalom talán a hentesek pultjainál volt tapasztalható, de szépen fogytak a péksütemények, a sajtok és a fürjtojás is. Utóbbit Horváth Róbert kínálja, Abdáról érkezett áruival Rábapatyra. Asztalán a különféle kiszerelésben és ízesítésben eltett tojások mellett fürjtojással készült sütemények, házi tészták lapulnak. Ezeket még a tyúktojásra érzékenyek is fogyaszthatják, mondja.

Nagy Gábor, sárvári méhésztől megtudtuk: az influenza szezonjában és a karácsonyi sütések előtti időszakban érezhetően megnő a kereslet a mézek iránt, a legtöbben az akácot viszik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában