Polgármestereket kérdeztük

2024.01.11. 17:30

Lehet készíteni a naptárakat - már megvan az időpontja az Őrség hagyományos nagyrendezvényeinek

Már megvan az időpontja az Őrség hagyományos nagyrendezvényeinek, vásárainak, a részletekről az érintett települések polgármestereit kérdeztük.

Tóth Judit

Forrás: VN-archív

Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere elmondta: idén már 42. alkalommal rendezik meg az Őrségi Vásárt, az időpont - a hagyományokhoz hűen- ezúttal is június utolsó teljes hétvégéje lesz. Az Őrség kiemelt gasztrokulturális vásárát - amelyen helyi termelők és kézműves alkotók is nagy számmal képviseltetik magukat - június 28-30. között tartják, ami idén éppen egybeesik Péter-Pál napjával. Az Őrségi Tökfesztivál dátumát is kijelölték, szeptember 20-22. között rendezik meg. Ebben az évben már a huszadik jubileumi programra készülnek.

A Magyarszombatfai Fazekas Napok népszerű esemény a térség nyári programkínálatában. Idén július 12-14. között lesz, immár 23. alkalommal.  A rendezvény központi témája a fazekasság, amit kiállítás, szakmai előadások, bemutatók, versenyek és kirakodó vásár tesznek vonzóvá mind a mesterek, mind a nagyközönség számára - mondta a rendezvény kapcsán Albert Attila, Magyarszombatfa polgármestere, aki maga is fazekasmester. 

Németh Istvánné Baksa Eszter, Nagyrákos polgármestere elmondta: a kétnapos Völgyhídi Vásárt mindig július harmadik hétvégéjén tartják, az idén ez július 20-ra és 21-re esik. -A falu anyagi lehetőségei szűkösek, a saját erő nem elegendő ahhoz, hogy a megszokott színvonalon rendezzük meg a vásárt, ezért pályázati lehetőségben is bízunk. Számunkra fontos a hagyományápolás, a helyi értékek megismertetése. Éppen ezért folytatni szeretnénk hagyományt, annak minden kedvelt elemével, a kézműves vásárral és az igényes kulturális műsorokkal együtt - fűzte hozzá a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában