Március 15.

2024.03.15. 17:20

Vasasszonyfán is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján

A Vas vármegyei kis községben péntek délelőtt tartották az ünnepi megemlékezést és koszorúzást.

Vaol.hu

Forrás: VN

Az esemény vendége Dévényi György főhadnagy volt. Az ünnepi műsor és főhajtás a Hősi Emlékmű előtt, a templomtéren majd a temető kopjafájánál folytatódott.

Az ünnepélyes pillanatok felelevenítették a 48-as eseményeket, melyet citerazenével, énekkel és versekkel színesítettek a szereplők.

Katavics András polgármester ünnepi beszédében elhangzott: március 15-ét csak a rendszerváltozás után az Országgyűlés nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé az 1991. évi VIII. törvény alapján, melyet a 2012-es Alaptörvény is megerősített. Elmondta továbbá, hőseink példát mutatnak a ma emberének is, akik életüket áldozták a haza függetlenségéért, a szabadságért. Feltette a kérdést, mit jelent számunkra ma március 15-e, fontos-e mindenkinek az emlékezés, a nemzeti hagyományaink ápolása, a hőseink méltó ünneplése. Hiszen a haza szeretete mindannyiunkban ott van bent, a szívünkben, a lelkünkben, a csontjainkban.

A megemlékezés végén a polgármester megköszönte a közreműködők részvételét. Köszönetet mondott Dajbukát Alexandrának, Kacsó Amirának, Katavics Istvánnak, Németh Bencének és Törő-Palkó Zsuzsannának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában