Filmvetítés is volt

2023.05.07. 11:25

Vidáman, derűsen, baráti szeretettel - Népzenei találkozó Szakonyfaluban - fotók, videó

Mindig kell egy barát címmel rendeztek népzenei találkozót az egy éve elhunyt harmonikás, Stanko Črnko emlékére Szakonyfaluban, ahol zsúfolásig megtelt a kultúrház nagyterme. A közönség és az előadók úgy emlékeztek az egykori harmonikásra, ahogyan élt: vidáman, derűsen, baráti szeretettel.

Tóth Judit

Fotó: Unger Tamás

A program egy kisfilm vetítésével kezdődött, amely felidézte Stanko Črnko harmonikás életének szép pillanatait. Ezután elhangzott: Stanko Črnko 1978-ban érkezett először a Rába-vidékre, amikor az alsószölnöki és cepinci sportolók találkoztak. Attól a naptól kezdve - de legtöbbször 1990 után - a Magyarországi Szlovének Szövetsége megalakulása után harmonikájával és jókedvével szinte minden rábavidéki programon jelen volt. Ha kellett a csoportjával, a Gorički Lajkosival, vagy később a Sto ma cas-al lépett a színpadra népzenei találkozókon, falunapokon, rönkhúzásokon, vagy csak egyedül a harmonikájával játszott kiállítás megnyitón, farsangon és a szakonyfalui parasztolimpián. Nélküle még a szellemek éjszakáját sem tartották meg.

A Porabski trió nevében Fodor Sándorné és Sütő Ferenc emlékezett a zenészre: - Nem hal meg az, ki a művészet kincsét adja tovább - írta Kodály Zoltán. Meggyőződésünk, hogy ez a megállapítás igaz Stanko Črnko barátunkra is, akinek emlékét őrizve gyűltünk ma össze halálának első évfordulóján. Az, hogy ma a Magyarországi Szlovének Szövetsége Porabski Trió népzenei formációja létező kulturális csoport és jelen van a magyarországi szlovénség kulturális életében, neki köszönhető. Goričkó-i szíve egyformán dobogott a szlovén Rába-vidékért is, ugyanúgy érezte és értette az itt élők örömeit és bánatait, térségünket egész életében második otthonának tekintette. Talán ezért is volt egyértelmű számára, hogy a Trió életre hívására vonatkozó elképzelésünket felkarolja, segítse. Stanko több volt nekünk, mint egy harmonikás, mint egy mentor. Igaz barát volt, akitől az évek folyamán egyre több rábavidéki szlovén népdalt és anyaországi népdalt tanulhattunk meg, amiket aztán a fellépések izgalmait is megtapasztalva adhattunk elő idehaza és Szlovénia-szerte. Jókedve, vidámsága és a személyéből fakadó nyugodt erő mindig átlendített bennünket minden nehézségen – hangzott el.

 

A rábavidéki trió után a lenarti nyugdíjas egyesület keretein belül már 21 éve működő népdalkör lépett színpadra, majd a Magyarországi Szlovének Szövetsége égisze alatt tevékenykedő szakonyfalui néptánccsoport mutatta be műsorát, amely tavaly ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A fiatal táncosok repertoárja a rábavidéki és az anyaországi Muravidék szlovén táncaiból áll. A Vinski bratje zenészek és énekesek kulturális egyesülete több mint 10 éve működik. A csoport nemcsak a Muravidéken, hanem sokkal szélesebb körben is ismert. Elsősorban muravidéki népdalokat adnak elő, de vannak saját szerzeményeik is. Hangszereik mind otthon készültek. A hattagú zenekar bármerre is jár, lenyűgözi a közönséget, így történt ez most Szakonyfaluban is. Boris Velner harmonikás családi körben is muzsikált, zárásként pedig a muraszombati Što ma čas zenei együttes adott elő muravidéki és gorickói dalokat. A csoport alapító tagjai között annak idején ott volt Stanko Črnko is.

A népzenei találkozót a Magyarországi Szlovének Szövetsége, az Országos Szlovén Önkormányzat, Szakonyfalu és Apátistvánfalva községek önkormányzata, valamint Szakonyfalu Szlovén Nemzetiségi Önkormányzata közösen szervezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában