Reismannok találkozása - Kincses Károly magángyűjteménye a Savaria Múzeumban - fotók

A kiállításmegnyitó másnapján ér a felismerés, az ikonikus Márai Sándor portrét Reismann Marian készítette. Hányszor láttam már, de hogy a fényképész annak a városnak a szülötte, amelynek jómagam fogadott gyermeke lettem, mostanáig nem tudtam... Bátyja, a szintén fotográfus Reismann János nevét utca is őrzi a vasi vármegyeszékhelyen, mégis: oly kevesen ismerjük őket. A Savaria Múzeum épp e megfontolásból határozott úgy évekkel ezelőtt, kihasználva a páratlan lehetőséget, bemutatja Kincses Károly magángyűjteményének egy szeletét (nemcsak) a szombathelyi közönségnek. A Reismann-testvérek életútja kisebb-nagyobb részben kötődik Magyarországhoz, de kétséget kizárólag identitásunk, szombathelyiségünk részei. A pandémia majd a gazdasági nehézségek újabb és újabb akadályokat görgettek a szervezők elé, mígnem csütörtökön hivatalosan is megnyílik a Párhuzamok – A két Reismann című kiállítás.   

–  Két, valójában nagyon sok mindenben eltérő életutat állítottunk egymás mellé. Azt mutatják meg a fotográfiák, a szombathelyi indulást követően mivé váltak a világban, milyen művészek lettek Budapesten. Az ő sorsukon keresztül a 20. század traumáit, nehézségeit, a diktatúrákat is vissza tudjuk adni a látogatóknak, és ne felejtsük: mindezek ellenére az örömteli pillanatok, az élet boldogsága is visszaköszön a képeken – mondja Kelbert Krisztina történész, a kiállítás kurátora, akivel a hivatalos megnyitó után beszélgetünk. De ne szaladjunk ennyire előre...  

Megáll az idő, és nem akarunk elszaladni...  

Ahogy közeledik a megnyitó időpontja, egyre többen vagyunk. Kell egy kis idő, mire eligazodunk a mintegy 200 fotográfia között. Kassai Ferenc képzőművész álmodta be a teret: a paravánok – címet is kaptak – különböző tereket alkotnak. A két életút kronológiailag halad egymás mellett, az évszámok, képaláírások vezetik a látogatók. Szembenézek Pilinszky Jánossal, megáll az idő és nem is akarok elszaladni... Közben a fotós kollégák elismerően bólogatnak: – tényleg jók; még ma sem lenne egyszerű összehozni egyes képet – mondják.   

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium tanára, Feriencsik László és az iskola növendékei törik meg a zsibongást, és alapozzák meg az ünnepi perceket, majd Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója köszönti a résztvevőket. A fotógyűjtemények feldolgozásának és láthatóvá tételének fontosságát hangsúlyozza, majd felidézi az elmúlt évtizednek a múzeum által rendezett fotókiállításait. Megtudjuk: nem ez az első Reismann kiállítás a Savaria Múzeumban, de talán ez hozhatja meg az áttörést.  

“ Barokk házak sora számos, / kis kápolnák tornya jámbor,  
itt született Reismann János, / valamint én, Weöres Sándor” - Weöres Sándor Szombathely című versének soraival kezdi köszöntőjét Horváth Soma alpolgármester. Szerinte a kiállítással régi adósságát törleszti a város: nem csupán fényképek gyűjteményét, hanem egy egész korszakot felölelő filmarchívumot látunk.  – A Két Reismann meseszerű, akárcsak a művészek élete: gonosszal, jótevővel, a végén pedig egy kalandos, nagyszerű életművel. És ezt a mesét most mi a képekkel együtt átélhetjük – fogalmaz.   

Kincses Károly fotótörténész megnyitó beszédében azt hangsúlyozza: számára a Reismann testvérek életműve nem munka, sokkal inkább személyes ügy, az alkotókhoz szakmai, majd baráti kapcsolat fűzte. - Egy város, így Szombathely számára is fontos, hogy ismerje kötődéseit, a helyeket, embereket, mert ez az a tartalom, amiért érdemes szombathelyinek lenni - mondja.  

Később, már a tárlatvezetés alkalmával megjegyzi, bármeddig képes lenne beszélni a Reismannokról, mégis inkább egy-egy képet emel ki tőlük. Reismann Jánostól igazából rögtön négyet, de együtt alkotnak csokrot: a Szajna partján készültek 1945-47 között, ugyanarról a helyről az év négy évszakában. - Ezek a képek szimbólumok, annak a szimbólumai, hogy az embernek a legrosszabb körülmények között is fogékonynak kell lennie a szépre. Azt hiszem, ha semmi mást nem állítottunk volna ki, már ez önmagában elegendő lenne - húzza alá. Kedvenc Reisman Marian fotóján pedig a vak kislány hallgatja a homokot. – Olyan hihetetlen empátiával, szeretettel ragadta meg azt a pillanatot, hogy minden képe felsorakozik ez mögé – hangsúlyozza.   

A Reismannok nem csak az igazat, a valódit örökítették meg  

Reismann János bejárta a világot: Párizsban, Berlinben, Münchenben, a Szovjetunióban, majd újra Párizsban futott be – ezt végig követhetjük a kiállításon.  Itthoni életútját beárnyékolta a kommunista diktatúra, öt év fegyházbüntetésre is ítélték, ez óriási nyomot hagyott az életében. A 60-70-es években itthon dolgozott, ez szintén külön fejezetet kapott a tárlaton. Reismann Marian gyermekek fényképezésével kezdte, de külön fejezet kaptak táncfotói és a népi tematika, volt továbbá lehetősége lencsevégre kapna a korszak meghatározó politikusait is. A háttérinformációkba már Kelbert Krisztina avat be, aki rámutat arra is: – Kincses Károly koncepciója alapján úgy rendezték el a kiállítást, hogy szívalakban találkozik az ő kettejük munkája a díszterem keleti végén, ez pedig a portré témában összpontosul. Ők úgy fotózták az embereket, hogy mellőzték a beállításokat, a manírokat. Az adott élethelyzetben szerették volna megörökíteni alanyaikat. Annyira az emberről szólnak, hogy muszáj látni őket.  

A kiállítás 2025 szeptember 30-ig látogatható a Savaria Múzeumban.