Torna

2020.10.03. 17:09

Dévai Boglárka aranyat nyert a világkupán (Frissítve, Fotógalériával)

Arany-éremmel tért vissza a nemzetközi vérkeringésbe Dévai Boglárka. A HunChallenge Torna Világkupa női ugrás eredményhirdetésénél a Delfin SI SE Európa-bajnokának szólt a Himnusz.

Horváth Erika

Torna gp , Dévai Boglárka , döntő, ut, 20201003, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Két éve és két hónapja, hogy utoljára versenyzett Dévai Boglárka, 2018. augusztus 5-én a glasgow-i Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett ugráson. Aztán sérülés, műtétek, hosszadalmas gyógyulás következett, majd a karanténidőszak. Csak most nyílt újra alkalma, hogy bemutassa tudását a pontozóbíróknak és a közönségnek. Külön öröm, hogy ezt hazai környezetben tehette. Óriási eredmény, hogy aranyéremmel tudott visszatérni.

Szombaton két női és három férfiszer döntőjét rendezték meg az Arena Savariában – nézők inkább csak mutatóban lehettek jelen távolságot tartva egymástól is a lelátón. De azért jó néhányan szurkoltak, szorítottak a helyszínen is Dévai Boginak. A női ugrás nyolcfős mezőnyének első három ugrója, az osztrák, a német és a cseh lány nem jelenthetett veszélyt a szombathelyiek üdvöskéjére – már ha neki rendben vannak az ugrásai.

Negyedikként szólították. Az első, a Jurcsenkó flikk, nyújtott testű szaltó hátra dupla csavarral (ilyen, 5,4-es erősségű ugrása csak az ukrán Motaknak volt még a mezőnyben) bár óriási ívű volt, kevésbé sikerült neki, mint az előző napon, ellépett a leérkezés után. Ezúttal sokkal, 0,5 ponttal kevesebbet kapott rá (13,900), mint pénteken. A második, a Jurcsenkó fél fordulat, nyújtott testű szaltó előre 180 fokos fordulattal viszont megvolt – ezúttal kilépés nélkül (14,000). Bogi 13,950 (átlag)ponttal ugrott tehát az első helyre. De még hátravolt két komoly rivális is, a már említett Motak és a szintén ukrán Radivilova.

Az utolsó pillanatig izgulhattunk, meg tudja-e őrizni az első helyét. Nos, igen. Mindkét ukránnak jóval gyengébb erősségű volt a második ugrása, és azzal nem tudták beérni Bogit. Ezen a szeren még Bácskay Csenge szerepelt a magyarok közül, ő hatodikként végzett.

– Nagyon izgultam, még jobban, mint pénteken a kvalifikáció előtt, nagy teher volt, hogy elsőként jutottam a döntőbe. Sajnos most kevésbé sikerültek az ugrásaim, így egészen a verseny végéig izgulni kellett – értékelte teljesítményét a döntő után Dévai Boglárka, aki két nagyon nehéz év után állhatott újra a dobogó tetejére, ahol ismét az ő tiszteletére szólt a magyar himnusz. – Hatalmas érzés volt – folytatta Bogi.

– Nagyon-nagyon köszönöm azoknak, akik az elmúlt két évben segítettek és támogattak mindenben, abban is, hogy eljussak idáig. Az érmet a két orvosomnak, Korcsmár Józsefnek és Rodler Endrének szeretném ajánlani, akik nélkül most nem lehetnék itt. Első lépésnek tökéletes volt ez a verseny, a győzelem. Hozzá kell tenni, hogy nemcsak rajtam, hanem az egész mezőnyön látszott, hogy hosszú idő után ez az első versenyük – persze legtöbbjüknek csak egyéves volt a kihagyás. Innen már csak előre, felfelé szeretnék haladni. Idén két hazai versenyre készülhetek még, október végén rendezik az országos bajnokságot, novemberben pedig a mesterfokú bajnokságot.

Arról pedig, hogy mi lesz a decemberre halasztott Európa-bajnokság sorsa, hétfőn dönt az európai szövetség.

A férfiak mindhárom szombati fináléjának volt magyar résztvevője. Tomcsányi Benedek gyűrűn negyedik lett, Mészáros Krisztofer talajon hatodik, lólengésben nyolcadik helyen végzett. Lólengésben előtte, hetedikként zárt Kállai Zoltán.

Még a szombati nap krónikájához tartozik, hogy mégis el tudott jönni Magyarországra a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) japán elnöke, Morinari Watanabe, aki a magyar szövetség vezetői, dr. Magyar Zoltán elnök és Altorjai Sándor főtitkár társaságában vasárnap délelőtt Nemény Andrásnál, Szombathely polgármesterénél is látogatást tett. Morinari úr a vasárnapi finálékat Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével együtt tekintette meg.

 

Vasárnap újabb öt döntőt rendeztek a világkupaversenyen. Ezen a napon öt magyar versenyző lépett a szerekhez. A nőknél Makra Noémi, aki talajon az ötödik, tavalyi győzelme után most gerendán a hatodik helyen zárt. Bácskay Csenge gerendán szép negyedik helyet szerzett, Székely Zója pedig talajon lett hetedik. A férfiaknál a hosszú sérülés után visszatérő Kardos Botond kétszer léphetett színre. A korlát fináléjában negyedik lett, nyújtón komoly rontás után nyolcadik. Utóbbi szeren remekül tornászott a legutóbbi Eb bronzérmese, Vecsernyés Dávid, de ukrán és kazah riválisa is anyagerősebb gyakorlatot mutatott be, így most is harmadik lett.

A magyar szövetségi kapitányok, Draskóczy Imre, a nők és Kovács István, a férfiak szakvezetője is azt hangsúlyozta, hogy remek alkalom volt a szombathelyi világkupa arra, hogy ismét nemzetközi porondon szerepelhessenek a tornászok. Mindenki megmutatta, hogy jelenleg hol tart a felkészülésben.

A HunChallenge Torna Világkupa végeredménye. Női. Ugrás: 1. Dévai Boglárka 13,950 pont, 2. Anastasiia Motak (ukrán) 13,755, 3. Angelina Radivilova (ukrán) 13,625, … 6. Bácskay Csenge 13,200. Felemás korlát: 1. Diana Varinska (ukrán), … 6. Székely Zója 11,750, 8. Bácskay Csenge 8,500. Gerenda: 1. Chris­tina Zwicker (horvát) 12,800, 4. Bácsay Csenge 12,00, 6. Makra Noémi 11,900. Talaj: 1. Angelina Radivilova (ukrán) 13,200, … 5. Makra Noémi 12,200, 7. Székely Zója 11,500.

Férfi. Talaj: 1. Rok Klavora (szlovén) 14,000, … 6. Mészáros Krisztofer 12,400. Lólengés: 1. Nariman Kurbanov (kazah) 14,600, … 7. Kállai Zoltán 12,600, 8. Mészáros Krisztofer 12,300. Gyűrű: 1. Vinzenz Hoeck (osztrák) 14,150, … 4. Tomcsányi Benedek 13,100. Ugrás: 1. Igor Radivilov (ukrán) 14,150. Korlát: 1. Petro Pakhniuk (ukrán) 14,950, … 4. Kardos Botond 13,900. Nyújtó: 1. Tin Srbic (horvát) 14,650, 2. Milad Karimi (kazah) 14,150, 3. Vecsernyés Dávid 14,000, 8. Kardos Botond 11,650.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában