Kosárlabda

2024.04.02. 14:20

Erős pofont kapott a körmendi kosárlabda - Csalódottan nyilatkozott a csapatkapitány

A 2014/2015-ös szezont követően kilenc év után nem jutott be ismét az NB I.-es férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásába a vidék első bajnoka, a körmendi alakulat, miután hétvégén sorsdöntő meccsét elveszítette a Pécs vendégeként 92-75-re.

Sütő Dániel

Fotó: Szendi Péter

Nem hozta el a várt feltamádást idén nagyszombat, legalábbis körmendi szemszögből. Az Egis Körmend kosárlabdacsapata ugyanis kikapott szezonbeli eddigi legfontosabb mérkőzésén, ezzel eldőlt, hogy hosszú évek után nem szólhat bele a bajnoki címért zajló csatába. A Rába-parton talán azóta is keresik a szavakat, hiszen ez egyértelműen egy mélyütés a körmendi kosárlabda számára. Az együttes ikonikus csapatkapitánya, Ferencz Csaba sem tudta szavakba foglalni nagyfokú csalódottságát.

– Ez a szezon nagyon rosszul sikerült számunkra, nagyon szoros volt az alapszakasz vége, láttuk, miken múlott a playoff – nyilatkozta a találkozó után Ferencz Csaba. – Tavaly szerencsénk volt, idén nem, de magunknak köszönhetjük az egészet. Az utolsó öt meccsből egyet sem sikerült nyerni, ez számomra elképesztő, és nagyon elkeserítő is. Sajnálom a szurkolókat, aki tehette, ide is eljött, az utolsó pillanatig szurkoltak, segítettek nekünk. Bajban vagyunk, most kell összefogni, nehogy a kiesés szélére sodródjon a csapat – figyelmeztetett a piros-feketék Fepuja.

Utoljára a 2014/2015-ös szezonban csúszott ki a playoffból a Rába-parti csapat. A 13 csapatos alapszakaszt akkor a 9. helyen zárták Ferenczék, a kirakatcsapatnak számító  Szolnok csak a középszakaszban – annak is a felsőházában – csatlakozott be a bajnoki küzdelmekbe. A középszakaszt aztán a 10. pozícióban zárta az Egis Körmend.  

Visszakanyarodva az idei playoutra: az alapszakasz 9-14. helyezettje körmérkőzést játszik a bennmaradásért, pályaválasztói joggal, oda-visszavágó alapon. Az alapszakaszból bónuszpontokat visznek a csapatok: a 9. Oroszlány 6 pontot, a 10. Körmend 5 pontot, a 11. Szeged 4 pontot, a 12. Paks 3 pontot, a 13. Kecskemét 2 pontot, míg a 14. helyezett Kaposvár 1 pontot hoz magával a playoutba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában