Bérházak és bérpaloták Szombathelyen

A bérpalota azoknak a gazdagoknak az igényeit elégítette ki, akik valamilyen oknál fogva nem akartak saját tulajdonú házban lakni. A sor másik végén azokat a sivár bérházakat, ahol a szegényebbek éltek, gyakran bérkaszárnyának csúfolták. Az ott lakók éppen hogy ki tudták fizetni a házbért, a fejük fölött pedig ott lebegett a kilakoltatás veszélye.

A nagyobb szombathelyi bérházak valahol e kettő között helyezkedtek el. Szombathelyen az 1900-as évek elején nagyon megnőtt a kis lakások iránti igény. A város fejlődött, egyre több embert foglalkoztattak a különböző hivatalok. Szombathely vasúti csomóponttá vált, a vasút pedig, ha magas jövedelmet nem is, de biztos megélhetést nyújtott.

Ebben a korszakban bérházat építeni és üzemeltetni jó befektetés és kifizetődő vállalkozás volt. Az ok, ahogy fentebb is láttuk, nagyon egyszerű. Kialakult egy olyan réteg, amely ki tudta fizetni a lakbéreket. Akadtak befektetők is, akik anyagi erővel rendelkeztek egy-egy nagyobb ház megépítéséhez. Ők azt is kiszámolták, hogy akkor a legnagyobb a haszon, ha nagy házat építenek, ahol viszonylag kis lakásból sok van.

Szombathelyen egy időben egymáshoz közel két nagy bérház épült. Az egyik korabeli újságcikk ezeket az épületeket „grandiózus nagyságúnak” mondta. Ha a város akkori méretét nézzük, akkor ez nem is olyan nagy túlzás.

A város a Kőszegi utca és Fő tér találkozásánál építtetett bérházat. Az épületre kiírt terv­pályázatot egy nagyon fiatal építész, Fischer Ferenc nyerte el. Még harmincéves sem volt, tehát a legfiatalabb építészgenerációhoz tartozott. Budapesten nyitott irodát, de az egész ország területén vállalt munkát. Főleg lakóházakat tervezett, de az ő tervei alapján épült fel a nagyszebeni ortodox székesegyház is.

Viszonylag fiatalon, 1921-ben halt meg. Az általa tervezett szombathelyi házat a sajtóban néha mint „városi bérpalotát” említik. Bár az épületben voltak nagyobb alapterületű lakások is, a házban főleg „kis egzisztenciák”, hivatalnokok, tanárok, alkalmazottak laktak. Aki a főtéren sétál, az elsősorban a szép sarokerkélye miatt figyel fel az épületre. Ha alaposabban megnézzük a Kőszegi utca felőli homlokzatot, azt vesszük észre, hogy a falfelület egy részéről hiányoznak az ornamentikus díszek. A második világháború végén az egyik bombatámadáskor ez a ház is megsérült. Az újjáépítéskor elhagyták a díszítést.

Nem messze ide, a Fő tér és a Király utca sarkán áll a Le­gáth-­féle bérház. Legáth Gábor 1884-ben mint fűszerkereskedő indult el az üzleti pályán. Kezdetben testvérével, Ferenccel közös vállalkozása volt, majd önállósult. 1910-ben jutott el addig, hogy felépíthette bérházát. Az épületet a Léváról származó, de már két évtizede a városban élő Rauscher Miksa tervezte. A ház ma is áll, de szecessziós díszei, amelyek régi képeslapokon láthatók, mind eltűntek.

A két nagy bérház mellett épültek kisebbek is. Így például a Kőszegi utca 23. szám alatt Széll Ödön egykori bérháza, amelyet szintén Rauscher Miksa tervezett. Bérház volt a Széll Kálmán és Király utca sarkán álló Batthyány-ház is. Ez utóbbit Brenner János tervezte. Wälder Alajos építési vállalkozónak a Széll Kálmán utcában és az Óperint utcában voltak bérházai.

Természetesen akkor is majdnem mindenki arra törekedett, hogy önálló kertes háza legyen. Bérlakásban lakni mindezekkel együtt mégis egyfajta rangot jelentett. Aki egy belvárosi, jobb bérházban élt, és ha még megfelelő iskolázottsággal is rendelkezett, azt városi polgárnak tekintették.