A Boglya 30 esztendős

A Boglya zenekar öt évente jelentet meg lemezeket, mindig a legutóbbi öt év muzsikáiból válogatnak. Most sem lesz ez másként, és mivel a Mezőség a szívük ügye, ezért a CD-n, a koncerten is onnan lesz több zene. A saját gyűjtés élményei Kalotaszeghez, Mérához kötődnek, köztük olyan emberekhez is, akik ma már nem élnek. Amikor például „Kormos” emlékére muzsikálnak, Tóni Rudolfra gondolnak, aki mérai kontrás volt, tőle is nagyon sokat tanultak.

– Mérán Muszka Gyuriéknál szoktunk aludni. Behajtottunk a faluba, a kocsma előtt mindig ott állt Berki (Árus) Feri, kiváló táncos és zenész, én tőle tanultam bőgőzni – meséli Földesi János, a Boglya zenekar vezetője.

- Ahol kocsmával együtt komplex a művelődési intézmény

– Mikor az édesapja, az öreg Árus meghalt – a leghitelesebb gyűjtések tőle vannak -, a fia lett a prímás a faluban. A díszítései olyan jellegzetesek, hogy ha valaki „Árus Ferit” játszik, ezeket nem hagyhatja ki. Mérán a kocsma fölött van a kultúrterem, így komplex a közművelődési intézmény, ahol nem egyszer muzsikáltunk Feri, Rudi meg én vagy Rózsa, a feleségem, Rudi meg én. Vittük a csornai néptáncegyüttest is, úgyhogy nem sokára hatalmas táncház kerekedett, még azok is „feltévedtek”, akik lent ültek a kocsmában.

– Mivel játszunk Küküllőmenti muzsikát is, jóban vagyunk a szászcsávási zenekarral. Táncház találkozókon hallottak minket zenélni, és nem akarták elhinni, hogy nem erdélyi zenészek vagyunk – fűzi hozzá Földesi Jánosné Rózsa.

– Szászcsáváson a cigánysoron óriási a szegénység, nincs bútor a házakban, csak ágy, asztal meg szék. Azzal kezdünk, hogy élelmiszercsomagot viszünk az asszonynak, aki így megengedi, hogy a férje játsszon nekünk.

Földesi János 30 éve alakította a Boglya zenekart feleségével, Rózsával, és zenésztársaival. Ma már a gyerekeik is népzenészek (Fotó: Unger Tamás)

Mikor felkapták őket, és elvitték Japánba, Amerikába koncertezni, sok pénzt kaptak. Volt, aki házat vett, de volt egy bőgős, Csányi Mátyás, aki inkább rendezett egy több száz fős lakodalmat, és végre feleségül vette a nőt, aki már régóta a párja volt, csak nem jutott arra, hogy egybekeljenek.

– A szászcsávásiak abszolút showman-ek, csodálatos a játékmódjuk. Nemcsak a dallamokat lehet megtanulni tőlük, hanem azt is, hogy hogyan kell ezt a zenét jól művelni – mondja Földesi János.
Az autentikus zene ára: segítség a mindennapi munkában

A Boglya zenekar nem egyszer volt Magyarszováton gyűjteni, a híres Marci bácsinál. Az elbeszélések szerint a család nem vette jó néven, ha kivették őt a zenélés miatt a napi feladatok ellátásából, mikor a gyűjtők kopogtattak, a felesége már mondta is, hogy „Marci bácsi nem hegedül”. Ezért a „boglyások” más módszerrel próbálkoztak.

– Én kimentem lucernát vetni a földre Marci bácsival, Rózsa odabent segített a házban az asszonynak. És amikor minden munka megvolt, sütöttek este egy hatalmas tojásrántottát, na, akkor Marci bácsi jó szívvel elővette a hegedűjét – idézi fel az egyik gyűjtőút emlékét Földesi János.

– Kifizettem neki egyszer egy gerendát is, ami neki kellett, és tudtam, hogy direktben nem fogadna el tőlem pénzt. De így – segítségnyújtásként, mondván, hogy azért veszem, hogy majd mindig gondoljon rám –, el tudta fogadni, így nem volt megalázó számára. Fontos a barátság. És ezért vissza kell járni. 1992 óta tartjuk Marci bácsival a kapcsolatot. Külön örül, ha együtt is tudunk játszani. Sosem megyünk felkészületlenül, itthon felvételről megtanuljuk a dallamokat, amiket ott aztán előveszünk...

A régi másolása csak „felolvasás” és paródia

A Boglya zenekar hitvallása, filozófiája: a népzene nem állhat meg a régi zenék tökéletes lemásolásánál, az csak paródia. A lényeg, hogy meg kell tanulni a díszítéseket, a stílust, és a tanult motívumokból összeállítani a saját zenét.

– Amíg nem a tiéd a zene, csak „felolvasás”, mikor játszol. Érezni kell mögötte az embert, akié a zene volt, de azt is, aki a közönségnek előadja. Ez az előadó művészet – tudjuk meg Földesi Jánostól.

– Egy autentikus 30 percből lehet, hogy csak 5 percet lehet színpadra vinni. Egy új összeállítást kell építeni az ő motívumaik felhasználásával.

A nyugati hatérszél zenéje nekik olyan, mint a rádió

Érdekesség, hogy az erdélyi zenészeket érdekli, a nyugati határszél muzsikája, de nem akarják megtanulni. Kérik a Boglyát, hogy játszanak egy kis vasi zenét, de ez nekik „olyan, mint a rádió”, újdonság, de nem teszik magukévá. A gyűjtőutak tanulsága még, hogy a gyűjtők általában elfelejtik „visszaadni” a népzenei anyagot, és amikor meghalnak azok a nagypapák, akik tudtak zenélni, a fiaiknak, unokáiknak már nincs kitől megtanulni a helyi muzsikát. A Boglya erre is figyel, lemezeken „visszaviszi” a zenét, és ahogy Földesi János mondja: „Ezzel nemcsak zenésztársa leszel az ottaniaknak, hanem örökre a barátja”. Például a Zeneakadémiáról szerezték meg „Csipás feri” prímás anyagát, és „visszaadták” Bánfihunyadnak, Kustos Tibor református pap kezébe, ő tudja, mit kezdjen vele, ismeri az értékét.

Zene a szavakon túl

Amikor a zenészek összejönnek, nem kell sokat mondani, mindenkiről lehet tudni, hogy kicsoda, mikor elkezd játszani. Vagyis majdnem. Földesi Jánosné Rózsának például az volt az egyik legnagyobb dicséret, mikor a játékára azt mondták: „Olyan, mintha az édesapámat hallottam volna”.

Amikor pedig bevettek egy kis „becei”-t a Boglya zenészei lemezükre, és megkérdezték Magyarbecén, tudják-e, ezt kijátssza, a helybeli Szántó Jani nagy magabiztosan rukkolt elő a felelettel:: „a bátyám meg én”.