Az emberi nyelv maga a csoda - A gyerekkel nem csak beszélni kell, gesztikulálni is, és nagyon fontos az érintés

Horváthné dr. Molnár Katalin, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézetének igazgatója a nyugdíjas egyetem kurzusán a gyermeki nyelvelsajátításról beszélt, mely az ember lélektanának egyik legrejtélyesebb jelensége. A kutatók már az ókortól kezdve arra keresik a választ, miként jut a gyermek a nyelvi rendszer birtokába: teremti, utánozza vagy rekonstruálja a nyelvet? Erre az idők során több elmélet is született. Egy biztos: az ember legnagyobb intellektuális teljesítménye a gyerekkori nyelvelsajátítás. A gyerek először érti a nyelvet, majd meg is szólal. Az intézetigazgató szerint ez - főleg a szülők számára - maga a csoda.

- Az anyanyelv az a nyelv, amit gyerekként először birtokolunk - mondta az intézetigazgató, aki maga is kiemelten foglalkozik ezzel a területtel. - Nagy kérdés az, hogy vajon ez megegyezik-e az anyaméhben hallott nyelvvel. Minden gyermek úgy születik, hogy képes bármelyik nyelvet elsajátítani, ám azt, amire nincs szüksége, el is felejti. A gyermek adott közösségben adott nyelvet sajátít el. Nincsenek univerzális szabályok, viszont vannak az életünkben meghatározó szakaszok a nyelvelsajátítás szempontjából. Az viszont biztos, hogy egész életünkben tanulunk.

Horváthné dr. Molnár Katalin

Az emberi nyelv a legcsodálatosabb jelrendszer. Nemcsak beszéddel, hanem jelekkel is képesek vagyunk kommunikálni. Azt már bebizonyították, hogy a gyermek az anyaméhben is figyel a hangokra. A születés után pedig hangsúlyos szerepet kap a nonverbális kommunikáció. Vagyis a gyereket érinteni, simogatni kell és minél többször a szemébe nézni.

Horváthné dr. Molnár Katalin hozzátette: fontos, hogy ne csak beszéljünk a gyerekhez, hanem gesztikuláljunk is. Mesélés közben játsszuk el neki a történetet, de ne csak a mozdulatunkkal, hanem a hangunkkal is. Bizonyított tény, hogy azok a gyerekek, akiket a szülők nem tanítottak beszélni, gesztikulálni, hanem a tanítást „rábízták" a rádióra vagy a tévére, nem tanultak meg beszélni. Kiemelte: ahhoz, hogy a gyermek elsajátítsa az anyanyelvet, mindenkire szükség van, szülőkre, nagyszülőkre, testvérekre is. A mi kultúránkban a család biztosítja ehhez a megfelelő környezetet, másutt azonban nem az édesanya, hanem a testvér a gondviselő.

Már évezredekkel ezelőtt felmerült a kérdés, hogy vajon létezik-e ősnyelv. A feltevés az volt, ha elzárnak a külvilágtól egy csecsemőt, annak a világ legősibb nyelvén kell megszólalnia. Egy ilyen történetet már Hérodotosz is följegyzett az i.e. VII. században uralkodó Pszammetikosz fáraóról. Az elzárt gyermekek, akiket kecskék etettek, elsőként a bekosz szót ejtették ki, ami fríg nyelven kenyeret jelent. (A mai tudósok szerint mégsem a fríg a legősibb nyelv, hanem a gyerekek vagy csak gügyögtek egymásnak, vagy a birkák bégetését utánozták.)

Az megalapozott tény, hogy ha a gyerekeket izolálják, nem szól hozzájuk senki, akkor nem tanulnak meg beszélni. A vadonban, izolációban, sokszor állatok (farkasok, kutyák, majmok, kecskék) között nevelkedett és talált gyermekek esetei bizonyítják, hogy az ember bizonyos életkor elérése után - hozzáértő segítség ellenére - sem képes spontán módon elsajátítani a nyelvet. Az aveyroni Victort 1797-ben találták a franciaországi Aveyron erdejében. A feltételezések szerint akkor 10-12 éves gyermek nem tudott beszélni, és viselkedése sok tekintetben az állatokéhoz volt hasonlatos. Habár Victort pártfogásába vette az akkori orvostudomány egyik legnagyobb alakja, sosem tanult meg beszélni, és az emberi környezetben általában ellenségesen viselkedett. Két kislányt, a 18 hónapos Amalát és a 8 éves Kamalát Indiában egy farkasbarlangban találták 1920-ban. A feljegyzések szerint ötévi emberi nevelés után, nyelvi szempontból jóformán alig fejlődtek.

Az biztos, hogy az első 5-6 életév a legoptimálisabb időszak a nyelvtanulásra, nemcsak az anyanyelv szempontjából. Ha a pubertás korig a gyerek nem kapja meg az ingert, akkor elveszti a képességét a beszéd elsajátítására, hiába vagyunk genetikusan kódolva arra, hogy beszélni tanuljunk. A gyerekekkel sokat kell beszélni, a nyelvi fejlődés bár otthon kezdődik a sírással és a szopással, az iskolában tovább folytatódik. A mi felelősségünk, hogy figyeljünk rájuk, már magzatkorban is. A beszéd mellett pedig sose tagadjuk meg az érintést tőlük!