Jobb szomszéd, bal szomszéd

Ki kellett vágni a már-már az égig érő feketefenyőt. Ha vihar támadt, úgy lengette az orkán, mint a zászlót, a lehúzott redőny mögött is félve lehetett lesni-várni a hatalmas reccsenést, amikor majd kettétörik. Ettől a hangtól szerette volna megkímélni magát Márta asszony, aki a férje halála után fél évvel végre rászánta magát, hogy munkásokat hívjon, és kivágassa velük a szépséges, öreg fát.Kivágták, fel is darabolták, el is szállították, mostanra már nem maradt más, mint összesöpörni az utcai járdára hullott tűleveleket, kéregdarabokat.  Ebbe a munkába avatkozott be egy arra járó asszony a kérdésével. Talán nem is volt igazán kíváncsi, csak barátkozni akart, amikor megjegyezte, milyen kopasz lett a ház eleje a fenyő nélkül, majd megérdeklődte, nem sajnálja-e Márta asszony, hogy többé nem suhog az ablaka alatt az a szép nagy fa.

A söprögető asszony fölnézett, amiből a másik mindjárt láthatta, hogy igen kényes témát kezdett feszegetni, Márta asszony szeméből ugyanis azonnal hullani kezdtek a könnyek. Velük egy időben azonban megindult a szavak áradata is, mintha a fáját veszített idős nő csak az alkalomra várt volna, hogy végre valakinek kiönthesse a bánatát. Megérezte ezt a másik asszony, letámasztotta a kerítés mellé a kerekes bevásárló kocsiját, és figyelmes hallgatósággá változott. Amikor negyven évvel ezelőtt ebbe a házba beköltöztek az urával – kezdődött a történet – az épület még olyan rossz állapotban volt, hogy a hálószobából a lyukas tetőn át nézegetni lehetett éjjelenként a csillagokat, és a mostani parketta helyén még döngölt föld terpeszkedett. Ráment az egész életük erre a házra, gyereket se tudtak vállalni, hiszen hol a fürdőszobára, hol a cserépkályhára, aztán a központi fűtésre, csatornázásra, kellett a pénz. És mivel mindig volt feladat, a férjével mindketten túlóráztak, hogy legyen miből megteremteni álmaik házát, noha abban semmiféle luxusra nem futotta, még így sem. Viszont teremni kezdtek a kertben a gyümölcsfák, a szőlő is megeredt. Lett lassan minden, amire vágytak. 

Az csak menet közben, szinte véletlenül derült ki, hogy a jobb szomszéd elől vették meg a házat, aki szintén alkudott rá. De olyan keveset ígért érte, hogy az eladó Márta asszonyék ajánlatát azonnal elfogadta, akik ezzel az adásvétellel szereztek egy kiengesztelhetetlenül gyűlölködő szomszédot is. Amilyen apró termetű emberek voltak a jobb szomszédék, olyan hatalmas lángon lobogott bennük a kisemmizettek haragja. Hol a telkeket elválasztó kerítést tették tönkre, hol a kerítés közelébe ültetett fákat, bokrokat locsolták le petróleummal, sósavval. Éjszakánként ötször-hatszor is felhívták telefonon a házaspárt. Csúzlival lőtték az ablakaikat. S mindezt úgy, olyan fortélyosan kitervelve, hogy semmit nem lehetett rájuk bizonyítani, hiába érték egymást a bírósági tárgyalások. – Amikor a férjem fél évvel ezelőtt, két év szenvedés után, miközben végig én egyedül ápoltam, meghalt, egy hétre rá eltemettem a kert végén a kutyánkat is. Az öreg jószág egyedüli társaságom volt, de szegény, bánatában utána halt a papának – törölgette Márta asszony a történetmesélés közben újra meg újra előbukkanó könnyeit.

Akkor azonban már az időközben egy arra járó férfiemberrel kiegészült hallgatóság is elővette a papír zsebkendőjét. A továbbiakból kiderült ugyanis, hogy amikor a teljesen elárvult Márta asszony a közeli élelmiszerboltban éppen a péksütemények fölé hajolt, hogy kiválasszon magának egy zsömlét, mert enni mégis csak kell az embernek, akkor a jobb szomszéd cseppnyi asszonya hozzáhajolt és a fülébe sziszegte: – A maga kutyája tegnap széttépte három tyúkunkat. Kifigyeltük, hogy átjár hozzánk. Legyen fölkészülve, hogy nem hagyjuk annyiban, megyünk a rendőrségre meg a bíróságra!

- Amikor a kutyám már el volt temetve! – jajdult föl Márta asszony, és a hallgatóság teljes mértékig átérezte a felháborodását.

- Hogy bírja ezt? – kérdezte a férfiember, aki különben az üres üvegek és az eldobált sörös palackok gyűjtését hagyta abba arra a kis időre, amíg a történetmesélés zajlott, amelynek során az is kiderült, hogy a jobb szomszéd kedvenc foglalatossága a petárdák kerítésen való áthajigálása. Szilveszterkor pedig szinte egy vagyont volt képes tűzijátékra költeni, csak azért, hogy az éktelen zajjal a gyászába merült szomszédasszonyát minél hosszabb ideig riogathassa. A kérdés megválaszolásakor azonban váratlan fordulatot vett a történet.

Kiderült, hogy a jobb szomszéd rémséges vegzatúráját a bal szomszéd próbálja kiegyensúlyozni. A bal szomszédnak ugyanis, amíg kicsik voltak a gyerekei, meghalt a férje. Márta asszony és párja akkor olyan magától értetődő természetességgel állt a tragédiával sújtott család mellé, hogy azok azt – noha a gyerekek is rég felnőttek közben – nem felejtették el. Most ők segítik az idős nőt. De a veszteség fájdalmától, a gyásztól ők sem képesek megkímélni. A jobb szomszéd gyűlöletét sem tudják kioltani. – De vannak, és már ez is nagyon jó, hogy vannak egyáltalán! – sóhajtott fel Márta asszony, s a hallgatóság egyetértőleg bólogatott a hiányzó fenyőfa szétszórt tűlevelein toporogva: hát hogyan is lehetne kibírni a jobb szomszédokat, bal szomszédok nélkül...