Staféta Szabó Róbert Endrével

- AMIKOR TAVALY ilyenkor megkérdezték tőlem, volna-e kedvem fogyatékkal élő fiatalokkal dolgozni, megijedtem. És bár éveken át vezettem színjátszó kört gyerekekkel, sejtettem, ez más lesz, több nehézséggel, kihívással, és néha akár ijesztő helyzettel, amit nekem kell majd kezelni - és fogalmam sincs, hogyan. Bevallom, az volt a legnagyobb félelmem, hogy ők másmilyenek.

AZTÁN ELINDULT a sugár/érintő színi csoport, és néhány találkozás után rájöttem, sehogy nem kell velük szemben „viselkedni”. A velük való munka, a feladatok végrehajtása, de még az egyszerű beszélgetés is pontosan olyan, mint egy „normális” színjátszó csoporttal. Persze több gyakorlásra van szükség, hogy egy-egy mozdulatsor, részlet, jelenet rögzüljön. Viszont az érzelmek kifejezése sokkal intenzívebb, mint a nem fogyatékkal élők között. Leplezetlenül adják az ember értésére, mit éreznek. Borzasztó erősen tudnak szeretni, és ragaszkodnak az emberhez, ezért nagyon nehéz nemet mondani. Most már úgy érzem, sikerült beilleszkednem.

DOMJÁN TÍMEA, műtéti szakasszisztenstől kérdezem: a műtősnőnek tényleg csak az a dolga, hogy műszereket adogat a sebész kezébe?