Találkoztunk már valahol?

Centauri ír. Író. Alig egy év leforgása alatt két széppróza-kötete jelent meg: tavaly a Pátosz a káoszban (Liget Könyvek), az idén a Kék angyal (Magvető). Ez utóbbiban kapott helyet a Flaubert és a divat című (eredet)történet, amellyel a szerző - még az önálló kötetek megjelenése előtt - a 2007-es könyvheti Körkép-válogatásban hívta föl magára a figyelmet: De gondolkodtak-e már azon, honnan ered a necc-harisnya, ez a mágikus, minden kétséget kizárólag a szexusnak szánt zseniális alkotás?; és ugyan ki volt a géniusza, az ötletgazda? Kötve hiszem, hogy sokan kutatták volna ezt, hisz a harisnya lényege épp ez: míg a harisnyát nézed, csak a lábat látod; sosem a harisnyára vagy kíváncsi, csak arra, amit csomagol; a lábra, a combra, az eshetőségekre (kész csoda, hogy a választ férfi, s nem egy nő adja meg!). Háló a necc is: a lábat, a combot, az eshetőségeket értelmezi.

De kicsoda valójában Centauri? Centauri ír - és nem hajlandó magáról többet mondani. Nem ő az egyetlen az irodalomban, aki álnevet hord, aki szavak fedezékébe vonul, aki elrejtőzik - hogy föltárulkozhasson. Nyilván neki is van becsületes , anyakönyvezett neve, születési helye, társadalombiztosítási azonosító jele, kedvenc étele stb., stb. És mégis. Centauri döntése - a hétköznapi valóság felől értelmezhető és megragadható személyiség felszámolása - felszabadító, feszültségteremtő és mindenekelőtt radikális egyszerre. Centauri - az olvasó számára - maga az esszenciális irodalom: kizárólag a könyveiben, történetei hálójában létezik. Tökéletes fikció. Szerző és szereplő egy személyben. Ablak, átjáró - senkiföldje - élet és irodalom között. Legföljebb nem lehet író-olvasó találkozóra hívni. A találkozás úgyis a könyv, a mű és a befogadó között jön létre - ha létrejön. Találkoztunk már valahol? (Pátosz a káoszban)

De különös módon éppen az életrajzi elemek teljes megtagadása, kézzel fogható hiánya (a Kék angyal belső borítóján a megszokott szerzőfotó helyén például röntgenkép látható) indít arra, hogy a szerző lehetséges képmását a szövegekből kíséreljük meg - csak azért is - összerakni. (Közben kicsit szégyenkezünk, hiszen különben egészen komolyan vesszük, hogy kizárólag a mű számít, a többi csak toldás. Még a hús-vér szerző is.) Az egyes szám első személyben íródott novellák viszonylag pontos választ adnak (ráadásul az is előfordul, hogy az egyes szám harmadik személyben megszólaló elbeszélő bizonyos Cen-t emleget): a név mögött ezek szerint harmincas - a rendszerváltás táján felnőtté váló -, saját koordinátáit kirajzolni, kitapintani, a világot megérteni igyekvő fiatal férfi rejtőzik. Garabonciás. (Ha nem prostituálódott volna a szó, azt kéne mondani: értelmiségi.)

Centauri (egyelőre) novellákat ír, de töredezettségében is teljes világot teremt, valahogy úgy, ahogy a földgömbön, ha jól megnézzük, összeilleszthetők a szárazföld világrészekké szétesett darabjai. Másképpen: a Pátosz a káoszban és a Kék angyal hátterében ugyanaz a nagyregény íródik. Profán Biblia, posztmodern Evangélium, új Apokalipszis. (Benne a felnőttkor küszöbére érő Esti Kornél - küszöb helyett a vonat hátsó ütközőjén, bodza és nád örvénylő tengerében, az eltűnő idő nyomában.) De a legfőképpen mégis Nagy Indiánkönyv.

A Pátosz a káoszban - a két szó manapság külön-külön is fölér egy robbanótöltettel - gyönyörűen indázó mondatokban, gyakran szinte prófétikus (jó: álprófétikus) és esszéisztikus-filozofikus hangon megszólaló elbeszélője a világ végét kerülgeti. Pedig meg lehetne - talán meg is lehet - menteni. A tizenhárom történet szívében, közepében a címadó Pátosz a káoszban ragyog: az apostoli tizenkettő között a tizenharmadik. Ő az, aki bár nem tudja, nagyon is közel jár a genezishez - mert aki a finishez ér, az érinti meg a kezdeteket is! Őbenne pedig már nagyon közeli - mindkettő. Még ha nem is tud róla, Hisz éppen ezért! Mert nem tud róla.

Lenn a kentaur, fönn az angyal. (Ez önmagában: pátosz a káoszban.) Kettős természet itt, kettős természet ott. A Kék angyal jelentése a (tömeg)kulturális térben egyértelműen foglalt: láttán-hallatán százból kilencvenkilencen (ezerből kilencszázkilencvenkilencen) Marlene Dietrich-re meg a híres filmre gondolunk. Centaurinál szó sincs erről - bár, hátha mégis. A Kék angyal itt is, ott is beszippantja a teljes személyiséget. Bohóccá tesz. Megöl és éltet. Úgy hívják, szerelem, úgy hívják, vágyakozás; úgy hívják, írás (művészet?). Lehet, hogy semmi jelentősége nincs, mégis: Centauri kék angyala mintha erősen hasonlítana a monitorokon, billentyűkön, számítógépes vezérlőegységeken feltűnő környezetbarát termék emblémára.

A Kék angyal-kötetet indító Kút a nap alatt - a történet ironikus, finoman érzelmes Eco-paródia, egyúttal Thomas Mann-parafrázis - a szerzetesi mélyből röpíti föl a vallomást, miszerint az élet írás: az író számára a nap alatt egyszerűen nem létezik más. (És könyvtár az egész világ.) A címadó történet a magasban, virtuális-spirituális térben zárja a kötetet - és teljesíti be az írói sorsot: Bekapcsoltam. Akkor se. Huszadszor se. Ötvenedszer se. Arra gondoltam, hogy most elszállt minden, amit addig nem mentettem diszkre. (...) Gondoltam: bár volna valaki, akinek mindig mindent átküldenék, aki mindig mindenre azt mondaná: jó, jó, jó! Akkor most nem fájna, hisz nála megvolna minden.

És akkor megjelenik az Angyal (világító kékben): Ha menni akarok mégis? Leteper és meggyaláz. Üt és ver. Ujja, mint a penge. Karja, mint az acéllánc. Lihegése, akár a hajnali fagy. Angyal-kápó. Addig ütlegel... Meddig is? Órákon át? Napokig? Hetekig? Nem, itt nincs ilyen. Szakadatlan - alighanem az örökkévalóságig.

Nekünk meg nincs más dolgunk, mint várni: az újabb Centauri-könyveket.