Panasz: Mennyi jár az elvégzett munkáért? Tartozik-e a falu?

Levelében leírta, hogy összesen 57 napot dolgozott a faluban felújítandó három önkormányzati épületen a polgármester megkeresésére. Javítást, burkolást, vakolást, csempézést, betonozást vállalt, napi nyolc órában, szóbeli ígéret alapján napi 6000 forint érték-elszámolási alapon. Kapott gyógyszertámogatást, tűzifát. Ez utóbbi értékén keletkezett a vita: mennyit ér az a fa, amit hazavihetett, mennyit fedez az az általa elvégzett munkából. Nagy István úgy számolja, neki még 152 ezer forinttal vagy ekkora értékkel tartoznak.

Nagy István és felesége a szőlőhegyen élnek, kettőjüknek nincs százezer forint jövedelme, próbálnak magukról gondoskodni, gazdálkodnak. Fotó: Benkő Sándor

– Rokkantnyugdíjas vagyok, próbálunk gondoskodni magunkról, hogy megéljünk. „Parasztizálunk” a feleségemmel, van szőlőnk, földünk, amin mindent megtermelünk – mondja Nagy István. – Mi magunktól jöttünk ide, szeretünk itt lakni, élvezzük, hét éve itt vagyunk, boldogok vagyunk. A feleségem a vasvári idősek otthonába jár dolgozni. Szívproblémáim vannak, cukorbeteg vagyok, volt gerincműtétem. Nagyon jól jött nekem a gyógyszertámogatás, amit kaptam, mert napi nyolcféle orvosságot szedek. A fa értékén, de még inkább a beszédmód miatt összevesztünk a polgármesterrel. Én nem vagyok senkinek a csicskása. Még három nap munka lett volna, azt otthagytam.

– Igazából én nem engedtem őt, hogy menjen – mondja Kati, a feleség –, mert a férjemnek volt egy infarktusa, és kikészült idegileg.

Istvánnak és Katinak összesen hét gyereke van, az előző házasságukból. A szőlőhegyen lakik családjával Kati középső lánya is. Az emberek általában nem lakhatásra használják ezeket a pincéket, de úgy látszik, komfortosan be lehet rendezkedni. Láthatóan Istvánék jól megvannak, csak azt fájlalják: „a polgármester nem állja a szavát”.

Nagy István elmondása szerint annak a két kupac tűzifának az értékén keletkezett a vita, amit hazavihetett. Fotó: Benkő Sándor

Megkérdeztük Kovács Ernőt, Petőmihályfa polgármesterét, hogy látja ő ezt a helyzetet.

– Nagy István nem fejezte be a munkát, amit elvállalt – mondta Kovács Ernő. – Egyébként, amit vállalt, önkéntes munka volt. Az önkormányzati épületek – a közösségi ház, kultúrház, orvosi rendelő – felújítására pályázaton nyertünk pénzt, pontosabban az anyagköltséget nyertük meg. Azt mondtuk, hogy a munkaerőt hozzátesszük. A falubeli emberek segítettek, ki ahogy tudott. Mások is dolgoztak ezen az építkezésen, de érdekes módon nem követelőzik senki, csak ő. Például a villanyszerelési munka milliós nagyságrendű érték. Munkabérről itt nincs szó. Ő segített a falunak, mi is próbáltunk segíteni neki, honoráltuk a segítségét egy kis fával, ezzel-azzal. A képviselő-testület ezzel egyetértett az ülésen, mert tudjuk, hogy neki is elkel a segítség.

A szőlőhegy hagyományos, természetközeli életformát kínál. Istvánék művelik a földet, maguk sütik a kenyeret, a háztól lejjebb egy kis halastavat is csináltak. A hegyről lejövő esővizet gyűjtik, innen öntöznek nyáron. Két éve halakat is telepítettek bele, hadd szaporodjanak. Van két őrzővédő kutyájuk is.