Márciustól októberig

Vagy ha igen, akkor a történetekben kevés a pátosz, semmi Petőfi, semmi szavalat, semmi lelkesült rajongás, reformkori patina. Suhancok vannak, akik félig tudják, miért is harcolnak, félig meg nem. Viszi őket előre a történelem, sodródnak az eseményekkel. Hősök, de áldozatok is.

Más persze a kor, mások az eszmék, mások az emberek. A 48-as forradalmat egy lelkes kor előzi meg, a magyar nyelv és tudat erősödésével, épüléssel és építkezéssel, Széchényivel, Kossuthal, szalonokkal, irodalommal. Az 56-os forradalom előzményei között viszont ott az első világháború, Trianon, a Horthy korszak minden ellentmondásával, a magyar zsidóság elhurcolása, a második világháború, a nyilasok, a Don kanyar, az orosz felszabadító megszállás, a Vörös Hadsereg erőszakoskodásai, Rákosi és így tovább. Okkal gondolom, hogy az októberi ifjak sokkal keserűbbek, sokkal reménytvesztettebbek, mint a márciusi ifjak voltak.

Plebejusabbak is persze, még ha ez a kifejezés 56-kapcsán nem tűnik is teljesen autentikusnak. És minden keserűségük ellenére talán naívabbak is, mint száz évvel korábbi társaik, hiszen a geopolitikai és nemzetközi helyzet, az erőviszonyok valójában esélyt sem adtak az októberi ifjaknak, még ha nem is tudhatták. Persze az sem közömbös, hogy a márciusiaknak majd két év adatott, míg az októberieknek néhány nap. Ebbe a néhány napba sűrűsödött bele mindaz, amit egy forradalom és szabadságharc hozhat, s ettől olyan szép és rettenetes az egész.