Hírek

2017.03.03. 18:06

A sugárzásmérőt is kipróbáltuk A polgári védelem világnapján

Szombathely - A polgári védelem megalakulására emlékeztek pénteken a megyeszékhely egyik legújabb kiállításán.

Turbók Attila

Egy tavaly megnyílt kiállítás helyszínén ünnepelték nemzetközi világnapjukat az egykori polgári védelem, ma katasztrófavédelem munkatársai. A tárlaton tárgyi emlékeik is megtekinthetők, a programban pedig a szervezet történetéről előadásokat is hallgathattak. A Vas Népe munkatársa kipróbálta a sugárzásmérőt is.

Egy dolog teljesen biztos volt pénteken délben Szombathelyen: nem volt veszélyes sugárzás a levegőben. Ezt a tavaly megnyílt polgári védelmi és tűzoltó emlékhelyen kiállított sugárzásmérő kipróbálása után jelenthettük ki. Kiss Péter százados, polgári védelmi felügyelő volt a kalauzunk a kiállításon.

A Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972. március 1-jei megalakulása nyomán, a huszadik évfordulón határoztak a polgári védelmi világnap megtartásáról, amelynek szombathelyi programján jártunk. A világnapon kívánják felhívni a szakemberek a szűkebb és a tágabb környezet, a társ- és együttműködő szervek, szervezetek, valamint a lakosság figyelmét a természeti és civilizációs katasztrófák elleni védekezés fontosságára.

Andor Imre és Schreiner Zoltán a tavaly nyílott kiállításon. A tárlat "kézzelfogható" mindenkinek
Fotó: Unger Tamás

A polgári védelmi világnapi rendezvényhez kapcsolódva, pénteken is megemlékeztek Szombathely 1945. március 4-én bekövetkezett bombázásának évfordulójáról.

- A program hagyományteremtő szándékkal jött létre, amelyhez a 2016-ban nyílt kiállítás ideális helyszínt biztosít - fogalmazott Kiss Péter százados.

A pénteki előadások mellett a látogatóknak kézzelfogható közelségbe kerültek a polgári védelem és a katasztrófavédelem eszközei, mint például az említett sugárzásmérő, vagy akár egy kézi, tűzjelző sziréna is.

A tárlaton végigkövethetők az ötvenes évektől napjainkig az átalakult polgári védelem emlékei, vagy akár egyenruhái is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!