A bakterház falai őrzik az emlékeket - Elza néni sosem szakadt el hivatásától, máig hallja a szívében a vonat zakatolását

Mosolyogva lép ki az egykori bakterház ajtaján. Senki nem mondaná meg, hogy betöltötte a 90. életévét, ugyanolyan lelkesedéssel veti bele magát a dolgokba, mint régen. Az ide látogatókat szívesen fogadja, s meséli mindenkinek, aki kíváncsi rá az egykori vasút színes történéseit. Most a régi szolgálati iroda helyén alszik, itt közelebb érzi magát az emlékeihez, könnyebb felidézni a férjével közösen leélt életet, s a munkát, mely számára hivatás és kötelesség is volt egyben.

- Az 1950-es években jöttünk ide, én voltam az első nő, aki kinti szolgálatot teljesítettem a vasúton - mondja Bognár Ferencné, vagy, ahogy mindenki ismeri, Elza néni. - Éjjel és nappal is kellett dolgozni, 12-24 órás váltásban. Sorompókezelő voltam, a férjemmel együtt dolgoztunk a vasútnál. Forgalmas átjáró volt az őriszentpéteri, sok katonai jármű haladt itt át egykor, s már akkor is nagy volt a személyforgalom. A férjem korán lebetegedett, s nem várhattuk azt, hogy jobban lesz. Nagyon nehéz volt, de igyekeztem elképzelni, hogyan tudom felnevelni a három gyerekünket. Minden munkát meg kellett fognom. Felkapáltam a gyepet, zöldségeket, gyümölcsöt ültettem, próbáltam fenntartani a régi életünket. Ám egyszer csak lejárt az együtt töltött idő - néz könnyes szemmel maga elé.

Elza néni nem vasutasnak készült, ám a sors mégis így hozta. Ennyi év távlatából sem bánta meg. Sokat kellett küszködnie, s a munka sem volt könnyű, főleg egy nőnek. Ahogy ő fogalmaz, a határ közelsége miatt nagy volt a gyüvés-menés, s az emberek sem voltak elnézőbbek, mint manapság. Türelmetlenek voltak és egyáltalán nem vették számba, hogy ő nőként végzi ezt a munkát. Amikor kezdett, akkor két évig egy vonatot 19 fillérért fogadott, le kellett zárnia a sorompót és a forgalomra is ügyelnie kellett, nehogy valaki nekimenjen. A férjével közösen sok mindent megéltek, sok balesetet el is hárítottak ezen a vonalon.

Elza nénit egyszer csak a főnökség megszólította, hogy lenne-e kedve továbbtanulni. Gondolkodott, hogy mit is tegyen, hiszen ahogy ő mondja, tudta, miniszter asszony nem lesz belőle, csak sorompókezelő lehet. Bár sok tanulással és vizsgával járt a tanfolyam, szorgalmasan elvégezte, s ennek utána már a fizetésén is volt nyoma. A forgalom is növekedett a pályán, már éjszaka is kellett vonatot fogadni. A férje volt a váltótársa, ám ő a betegsége miatt sokszor gyengélkedett, ilyenkor Elza néni állt helyt.

- Ha a férjemmel éppen nem voltunk szolgálatban, az agyunk akkor is a vasúton volt - teszi hozzá Elza néni a régi sínekről készült fényképeket mutatva. - A sínek erdős területen mentek keresztül, mély volt az árok is, így ha valami gond lett volna a sorompóval, akkor nagy baleset is lehetett volna. Fél szemünk mindig rajta volt. Egyszer már a dombon járt a vonat, amikor az emberek rohantak nagy kiabálással, hogy húzzuk fel a sorompót. Egy busz közelített felénk, aminek elromlott a fékje. Nem is gondolkodtam, egyik talpfáról a másikra ugrottam, futottam a vonat elé, hogy álljon meg. Sikerült megállítanom, ám a busz még mindig jött. Nagyon féltem, de szerencsére az egyik domb megfogta az utasokkal teli járművet. Nem sokon múlott, hogy ne legyen tömegbaleset.

Elza néni nemrég múlt 90 esztendős. Ma is ugyanolyan lelkes, ha valaki az egykori őriszentpéteri vasútról kérdezi, ahol bakterként dolgozott a férjével együtt. A vonalat azóta megszüntették, de Elza néni bárkinek szívesen mesél

Elza néni máskor is megmutatta, hogy mire képes egy érző szívű nő. Dömperekkel hordták a katonák a követ, éppen szolgálatban volt, s egy tehervonatot fogadott, mely áthaladt az állomáson. Egyszer csak hatalmas kiabálást, zuhogást hallott, az Istenhez fohászkodott, hogy ne a személyvonattal legyen gond. Kiabálást, jajgatást hallott, megnézte, hogy le van-e engedve a sorompó, majd ezt nyugtázva, a hang irányába kezdett rohanni. Egy katona lába beszorult a felborult dömper alá. Elza néni lefogadta a vonatot, majd visszarohant segíteni, mert a szavaival élve: „Úgy születettem, hogy másokon segítsek.”

- Nagy fájdalmai voltak a katonának, én pedig folyamatosan beszéltem hozzá - teszi hozzá. - Megbeszéltük, hogy én is földre fekszem, ő pedig a szabad kezeivel megfogja a lábamat, s együtt próbálunk meg csúszni. Bejött az ötletem, bár nagy fájdalmak árán. Neki már hús sem volt a lábán, az enyémről is lejött a bőr a zúzalékon való csúszás miatt. De megmenekült, túlélte és fel is épült. Olyan eset is volt, amikor elszabadult lovas kocsi jött a sorompó felé, s húzta maga után a hajtót. Egy kicsit beivott a kocsis, az volt a szerencse, hogy értettem a lovakhoz, meg tudtam állítani. Leszedtem az öreget a kocsiról, tiszta vér volt, majd segítségért fohászkodtam. Imám meghallgatásra talált, s nemsokára jöttek is a mentők. Ez az eset sokszor kísértett a rémálmaimban.

Az 1980-as évek elején lejárt Őriszentpéteren a vasút ideje, az utolsó vonatot Elza néni fogadta. Nagyon megviselte, még most is könnyezik, ha erre gondol. Utána még pár helyen dolgozott, ám összegyűlt az éve, s így nyugdíjba mehetett. Azóta sem sokat pihen, pedig a gerince és a szíve is látott már szikét. A munkáját mindig megbecsülte, még kitüntetéseket is kapott. Világ életében segített mindenkin, amíg aktív volt, gondozta az időseket is. Minden munkát elvállalt, szedte az erdőn a fát, hogy legyen tüzelőjük, dolgozott a TSZ-ben, aratott és kaszált, ha kellett, állatokat nevelt. Néha, jobban becsülte, ha fizetségként egy zsák gabonát kapott, melyet otthon az állatoknak adott, mintha arannyal tömték volna meg a zsebét. Szerényen éltek, ha a férje haza tudott hozni kenyeret az ínséges időkben, sírva köszönték meg. A gyerekek szemében lévő boldogság kárpótolta őket mindenért. Szerinte a megpróbáltatások teszik emberré az embert. Ma már hat unokával, öt dédunokával büszkélkedhet. Aktív tagja a közösségnek, a szavaira mindenki figyel. Bár betöltötte a 90. életévét, most is örömmel mesél mindenkinek egy másik világról, egy szelet történelemről, azokról az időkről, amikor még zakatolt a vonat Őriszentpéteren. Amikor még megvoltak a sínek, melyek az erdőt szelték át, s állt a sorompó, mely kettéválasztotta az utakat egy időre.

Túraútvonal jött létre a nyomvonalon

Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere elmondta, régóta ismeri Elza nénit, akivel az idősek napján sosem maradhat el a közös tánc. Ismerve a vasút történetét, az önkormányzat úgy döntött, hogy túraútvonalat alakítanak ki a régi bakterház mellett elhaladva. A közfoglalkoztatási program finanszírozásából a táblák már elkészültek, a növényzetet eltávolították, és kaviccsal szórták fel. Két útvonal jött létre, egy rövidebb és egy hosszabb a terepi biciklizést kedvelőknek. Látható rajta a vasút nyomvonala, a magassági szintek és a település egy-egy részét is fel lehet fedezni. A következő lépés az irányjelző táblák kihelyezése, erre még a turisztika szezon előtt sor kerül.