Akinek a hobbija a hivatása - Veres András tíz évig szolgálta Szombathelyt, jövő héten Győrbe költözik

Hosszú évek óta, mindennap reggel öt órakor kel, hogy a reggeli imádság után háromnegyed hétkor megtarthassa a szentmisét a székesegyházban. Tíz éve ez a bevett szokás, amit persze sokszor felülír az élet, hiszen püspökként sokat kell utazni, többször egyenesen Rómába. Veres András tíz évig szolgálta Szombathelyt megyés püspökként, jövő héten azonban kiköltözik a püspöki palotából, mivel május 17-én Ferenc pápa győri megyés püspökké nevezte ki. Kiderült, a kinevezést elméletben visszautasíthatta volna, de ahogyan Veres András fogalmazott: - Bizonyos kéréseket nem szabad visszautasítani. Annak idején, amikor Rómába küldtek tanulni, megkérdeztem a lelki vezetőmet: Most mit tegyek, nem akarok menni. Erre ő megkérdezte: Miért akarsz pap lenni? Azért mert az egyházat szeretném szolgálni - válaszoltam. Az egyház most ezt kéri - felelte. Innentől kezdve nekem minden ilyen jellegű problémám megszűnt. Ahol kérik a szolgálatomat, én oda megyek.

Augusztus másodikán lesz éppen harminc éve, hogy Veres Andrást pappá szentelték, azonban már jóval korábban eldőlt, hogy pap lesz. - Egy ateista diktatúrában voltam gyerek, ám már egészen kiskoromban megérett bennem az elhatározás, hogy pap szeretnék lenni. Gyerekként pedig az volt minden vágyam, hogy egy faluban vezethessek egy plébániát, ám az élet másképpen alakult.

Veres András már győri püspökként zárja be a szombathelyi püspöki palota ajtaját. Jövő héten költözik, hiszen július 16-án lesz a hivatalos székfoglaló Győrben. Fotó: Szendi Péter

Bevett szokás, hogy a fiatal papokat két-három helyre elküldik, hogy tapasztalatokat szerezzenek, míg plébánossá nem lesznek. Veres András Mezőkövesdre került káplánnak, majd megkérték, hogy tanítson, így végül plébános soha nem lett.

Mint ahogyan soha nem volt olyan hosszú időt egyhuzamban egyetlen helyen sem, mint Szombathelyen. Megkérdeztük, mennyire fáj a szíve, hogy el kell mennie. - Erre a kérdésre nem lehet jól válaszolni, mert a sok szép élmény és az itt megismert emberek természetesen hiányozni fognak, de miután mi olyan hivatást választottunk, hogy oda megyünk, ahová az egyház küld minket, örömmel fogadtam a felkérést. Egyrészt megtiszteltetés, hogy a szent-atya erre a feladatra kiválasztott, másrészt a kinevezésben egyfajta atyai gondoskodást, szeretetet is érzek, hiszen szeptember óta a Püspöki Konferencia elnökeként számos alkalommal kell Budapestre utaznom, Győrből ez lényegesen egyszerűbben megoldható - nyilatkozta kinevezésének napján.

De vajon mi a helyzet az egyházzal és a hittel, izgulnak-e a papok szentmise előtt, hogyan kapcsolódik ki egy püspök? Minden kérdésünkre választ kaptunk. Az egyház kezdetektől fogva folyamatosan megújul, ne gondoljuk azt, hogy itt nincs változás: ahogyan telik az idő, változik a társadalom, változnak a kihívások, változik az egyház is. A tanítás az egyedüli, amin soha nem kellett változtatni - felelte Veres András arra a kérdésünkre, hogy lát-e változást az egyház működésében amióta 1986-ban pappá szentelték. Majd hozzátette: - Minden ember vágyódik az Isten után. Van, aki ezt bevallja magának, és van, aki nem. Ha valakinek nem adatik meg az, hogy vallásos családban nőjön fel, akkor az egyháznak személyesen kell elvezetni őt Istenhez. Az elmúlt rendszerben egyházellenes nevelésben volt része az embereknek, és ezek az emberek most szülők, nagyszülők. Ezért ők nem tudják továbbadni a hitet. Most különösen fontos, hogy az egyház, a családot pótolva, segítsen eljutni a hitre. A mai fiatalokban fokozottabb és szabadabb érdeklődés van a vallás iránt, sokkal gyakrabban tesznek fel kérdéseket. Annak idején az én generációm még bujkálva ment hittanra, mára már eltűnt a félelem a fiatalokból.

És ha már fiatalok. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi a helyzet az utánpótlással. - Az egyértelmű, hogy az egyháznak több papra lenne szüksége, az pedig, hogy hányan jelentkeznek, teljesen változó. Van, hogy évente hárman-négyen is jelentkeznek az egyházmegyébe, van, hogy senki sem. Idén kettő jelölt van. Pappá válni azonban nem könnyű, hangsúlyozta Veres András, átlagosan a felvettek ötven százalékából lesz csak pap. A többieket eltanácsolják, vagy maguk látják be, hogy nem ez a hivatásuk. Veres Andrásnak viszont még a hobbija is az, hogy pap lehet, és nevet, mikor azt kérdezem, nem magányos-e a hivatás, amit választott. - Sokan a cölibátus miatt valóban ezt gondolják, de ha egy pap teljes odaadással végzi munkáját, sokkal több barátja lesz, és csak nagyon kevés szabadideje, mint bárki másnak - felelte.

- Ha nem látszik az izgalom, akkor jól sikerül lepleznünk - válaszolta aztán arra a kérdésre, hogy harmincéves rutinnal izgul-e egy pap a misén. Megtudtam azt is, hogy egy-egy szentbeszédre mindig alaposan felkészül, az idő szorítása miatt sokszor éjszakába nyúlóan. Büszke arra, hogy három évtized alatt soha nem vette elő a korábbi évek beszédeit. Szerencsére a Biblia bőven kínál témát, azonban egy-egy szentbeszéd elkészítése mindig kihívás. A liturgiát csak teljes átéléssel szabad végezni, rutinból sohasem. Püspökként viszont ismerősen mozog Rómában, ahol legtöbbször olasz nyelven intézi az éppen aktuális ügyeket, és nem igen múlik el úgy év, hogy ne találkozzon a szentatyával, így mindhárom pápát ismeri.

Most, hogy közeleg július 16-a, a hivatalos győri székfoglaló napja, szó esett a búcsúról is. - Miután tudom magamról, hogy könnyen elérzékenyülök, nem vállalkoztam arra, hogy élő szóban búcsúzzak el. Ezért levelet írtam az egyházmegye papjainak és a híveknek, amelyet minden templomban felolvasnak majd.

Veres András mindössze a személyes holmiját viszi magával, amely főként ruhákból, könyvekből és néhány műszaki cikkből áll. Ezek ugyan nem férnek bele két bőröndbe, de törekszik megszabadulni bizonyos tárgyaktól, mivel ahogyan fogalmaz, nem kell az embernek mindent magával cipelni egy életen át. A költözés miatt most elmarad a nyaralás is, amelyet a püspök általában távol az aktuális állomáshelyétől szokott eltölteni, hogy a feladatok a pihenés két hetére ne találhassák meg. Megtudtuk azt is, hogy kikapcsolódni egyébként kerékpározással és gyaloglással szokott.

(Fotó: Unger Tamás)

A szombathelyi évekkel kapcsolatban Veres András elmondta: - Isten előtt számot vetek az elmúlt tíz évvel, de az eredményesség megítélése nem az én dolgom, hanem az utókoré.

Azt, hogy ki lesz az utódja még nem tudni. Most, hogy elhagyja az egyházmegyét, a püspök azt üzente a szombathelyieknek, ne feledjék, olyan kincsnek vannak birtokában Szent Márton által, amely nem csak a vallásos embereket töltheti el büszkeséggel. Őrizzék Szent Márton örökségét a mindennapi életben is. A szolidáris, egymásra figyelő szeretet uralja a családokat, amely az életüket széppé teheti.

Legyél azzá, amiért születtél

Szenvedély nélkül semmit nem érdemes csinálni. Részben azért, mert ha valaki valamiben sikeres, arról előbb-utóbb kiderül, hogy szenvedéllyel teszi a dolgát. Így tulajdonképpen a sikerességtől fosztjuk meg magunkat, ha nincsen bennünk szenvedély. Részben pedig azért, mert csak attól várható el a minőség, aki szereti azt, amit csinál. Az emberek többsége azonban nem szereti a munkáját. Persze elvégzi, de csak mert muszáj. Így aztán az évek alatt belefásul, és egy idő után már semmiben sem leli örömét. Pedig ha az emberek többsége szeretné azt, amivel a kenyerét keresi, nem csak saját életük, de a világ is szebb lenne. Igen ám, csak gyerekként ki az, aki biztosan tudja, hogy mi akar lenni, és mi a biztosíték rá, hogy jól fog dönteni. És ha rosszul dönt, ugyan kinek van bátorsága váltani? És hol van akkor még a tehetség, meg persze a szerencse. Előbbi bizonyos szinten már elvárás, utóbbi csak ajánlott.

Szóval dönteni egyáltalán nem könnyű, ezért van az, hogy csak keveseknek sikerül. Pedig az élet döntések sorozata, így nem árt jól dönteni. A Szent Márton-találkozón is előadást tartó Böjte Csaba egyszer azt mondta: „Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!" Ha ez sikerül, és eljön a nap, amikor számot vetünk az életünkkel, milyen jó lesz majd, hogy se sajnálkozni, se szégyenkezni nem kell. Ha pedig nem ismerjük fel, hogy mire születtünk, azt fogjuk érezni, elpazaroltuk az életünket, pedig ezt tenni egyetlen nappal is vétek, nemhogy egy élettel. Gyerekként, emlékszem, nagyvonalúan bántam az idővel, hiszen olyan sok volt belőle. Ma már másképpen látom, ez lett a legértékesebb kincsem, amit most már félek eltékozolni.