Hírek

2013.07.22. 14:07

Az év legmelegebb hete a mostani, 35 fok is lehet

Vas megye - A nyár eddigi legmelegebb hete áll előttünk. A hét vége felé a hőmérséklet megközelítheti a negyven fokot is.

Bajdó Bettina

Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője szerint azok, akik erre a hétre vették ki a szabadságukat, s szeretik az igazi nyári viszonyokat, a meleget, az erős napfényt, a száraz időt, nem fognak panaszkodni az időjárásra. Ez jellemzi a hetet majd ugyanis országszerte .

– A hét elején még Észak-keleten, majd csütörtökön itt nálunk, a nyugati határszélen fordulhat elő elszórtan záporeső, zivatar – folytatta az észlelő. – Ekkor pár fokkal enyhébb lehet a meleg, de a záporok fülledtté is tehetik a levegőt, ami viszont a hőérzetet befolyásolja kedvezőtlenül. A csütörtököt leszámítva 30 fok körüli maximumok várhatóak a hét végéig, majd szombaton, de főleg vasárnap délire fordul az áramlás egy lassan nyugat felől közeledő front előtt és ezzel még melegebb, száraz levegő áramlik fölénk. Vasárnap 34-35 fok közelébe emelkedhet a hőmérséklet, de lesznek melegebb helyek is az országban.

Virágh Gábor szalmarakodó géppel dolgozott hétfőn a melegben. Klímaberendezés nélkül nem bírná a munkát a tűző napon. Fotó: Benkő Sándor

Az észlelő hozzátette, hogy a hét első napjaiban a holdvilágos éjszakák még hoznak enyhülést. hiszen a nappali értékekhez mérten viszonylag jól lehűl a levegő. A hét második felében viszont inkább már csupán 17-20 fokos minimumok lesznek külterületeken, de a belvárosi környezetben ez általában két-három fokkal még magasabb.

Száraz volt a július, kevés csapadék hullott, az észlelő a főállomáson mindössze 7,5 millimétert mért eddig. Kirívó magas hőmérséklet sem volt, 31 fok az eddigi legmagasabb érték az állomáson, ez az adat július 19-én született.

Pétervári Tibor néhány érdekességgel is szolgált: a legmelegebb 22,7 fokos havi átlaggal 1983. júliusa volt, a leghűvösebb 1913-é, 16,9 fokkal. A legmelegebbet, 39,4 Celsius fokot 2007. július 20 -án mérték délután, de 1950. július 5-én is 38,3 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála. Ezzel szemben 1962 . július 6-án hajnalban 5,2 fokos minimumot regisztráltak. 1914. júliusában 224,4 milliméter volt a havi csapadékmennyiség, míg 1969-ben 5,8 milliméter esett. 1999. július 10-én 71,6 milliméter volt a napi csapadék, több zivatargóc is áthaladt térségünkön azon a napon.

A melegben nem árt jobban odafigyelni az egészségünkre. Ne feledkezzünk meg a folyadékpótlásról, igyunk akkor is, ha nem érezzük magunkat szomjasnak! Óránként legalább egy pohár folyadék fogyasztása szükséges. Fontos, hogy ne csak alacsony sótartalmú vizet, limonádét, teát igyunk, hanem az izzadással elveszített sót is pótoljuk. A déli órákban pedig ha tehetjük, akkor ne tartózkodjunk a tűző napon. Ha mégis kimerészkedünk, védjük fejünket a káros sugaraktól. Az ételek tárolására is ügyeljünk, a megmaradt ételeket minél előbb hűtsük le, újra fogyasztás előtt forraljuk fel vagy süssük át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!