2015.02.10. 19:49
Az osztály fele hiányzik az influenza miatt
Drasztikusan emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma. Van olyan iskolai osztály, ahol a diákok fele hiányzik az influenza miatt.
Vas megyében jelentősen megnövekedett az influenzaszerű megbetegedések száma, ez az iskolai hiányzásokon is meglátszik.
A Brenner János iskola igazgatóhelyettese, Nagylaki András elmondta, náluk az utóbbi két hétben igen sok a hiányzó. A diákságnak több mint a fele átesett valamilyen betegségen, de a harminc százalékos hiányzási küszöböt, amely már bejelentési kötelezettséget is jelente az ÁNTSZ felé, még nem érték el. Megtudtuk, jelenleg a diákok negyede van igazoltan távol betegség miatt, de volt olyan osztály, ahol a tanulók fele hiányzott. Az iskolai munkát is megnehezíti a vírus támadása, hiszen a tanítást és a számonkérést sem lehet a megszokott módon végezni.
Bokor Kitti, Szakács Máté és Rohács Réka rendszeresen kezet mosnak, mivel az influenza közvetlen érintkezés útján is terjedhet Fotó: Szendi Péter
– A Bolyai János iskolában is elég sok a hiányzás, de ennek mértéke osztályonként és korosztályonként is eltérő – tudtuk meg Károly Frigyestől, az iskola igazgatójától, aki az elmúlt hetekben maga is átesett a betegségen.
– A Dési Huber István iskolában szintén megnőtt a hiányzások száma, mind a diákok, mind a pedagógusok között – mondta el Babócs Ibolya iskolatitkár.
A legjobban az általunk megkérdezett intézmények közül a Derkovits Gyula iskolában jártak, hiszen itt mindössze három-négy gyerek hiányzik osztályonként, tudtuk meg Reichert Judittól, az iskola igazgatóhelyettesétől.