Patkánytanya szomszédság - Egy fiatalemberre rá is másztak, petárdát hajított közéjük

Utolsó remélt segítségként a Vas Népéhez fordult özvegy Pikner Imréné, szatyornyi irattal igazolva, hogy ő bizony – mint az érintett 6–7 család önkéntes szószólója – 2005 óta folyamatosan bombázza a különféle hatóságokat a patkány-üggyel, de mindhiába. Azzal persze tisztában van, hogy hivatali határozatokkal vajmi keveset tud elérni, ezért konkrét harcot is folytat a rágcsálók ellen: hetente-kéthetente veszi a mérget, több tízezret költött már rá a nyugdíjából. A szomszédok is ezt teszik, de a patkányok így se fogynak.

– Tyúkokat már nem is érdemes tartani, a tojások is mind eltűnnek – panaszolja Piknerné. Fáért sötétedés után nem mer kimenni az udvarra, fél, hogy megharapják a patkányok. A kutyának is csak annyi eledelt ad, amennyit azonnal megeszik, mert a maradékra özönlenek elő a patkányok. Éjjel nem mernek ablakot nyitni. A közelben lakó egyik fiatalembernek még a hátára is rámásztak, mire úgy haragra gerjedt, hogy szerzett valahonnan petárdákat és azokat dobta az állatok közé.

– Az a baj, hogy nem segít senki ebben a kilátástalan küzdelemben – folytatja az asszony. – Írtam én minden létező hivatalnak, de nem történt semmi. Persze először az önkormányzathoz fordultam, azóta is minden falugyűlésen felhozom a problémát, de csak nyugtatgatnak.

Piknerné körbevezet az udvarán, átellenben mutatja azt az elhagyott házat, ami a patkányok fő tanyája.

– Egy betelepült család lakott ott. A férfi orvos volt Szombathelyen, eszes ember, még vetélkedőt is nyert a tévében, de valami mulasztás miatt elvették a praxisát. Rá nem sokkal egy éjszaka szó nélkül elhagyták a házukat – mutat rá az asszony egy erősen düledező, hátul égési nyomokat mutató romhalmazra. – Még itt laktak, amikor kigyulladt ott valami, a tető leégett, de azt se tették rendbe – adja a magyarázatot, majd rátér a családra:

– A férfi amolyan ezermester volt, szabadidejében autókat szerelt, azoknak a roncsait is hátrahagyta az udvaron. Meg egy másik félkész házat az Ady utcában. Azon hitelük is volt, állítólag már a bank rátette a kezét, de ez itt tíz éve csúfoskodik. Mivel állatokat is tartottak azelőtt – volt, hogy hasig állt a ló a trágyalében –, a patkányok hamar megtalálták a nekik való terepet, mikor üres lett a ház.

A gaz is nőttön nőtt, elburjánzott az egész udvaron, belepte az autóroncsokat, ami még inkább vonzotta a patkányokat. Az állatok persze szaporodtak, kicsi lett nekik az élettér, elözönlötték a környező udvarokat, épületeket.

Hogy miért nem lehet kiirtani a patkányokat, annak két alapvető oka van. Bár a lakók szívesen pénzelnék a rágcsálóirtót, az nem vállalja a munkát, mert a gaztengerben nem látja, mibe lép. Inkább nem megy oda. A másik és talán még nyomósabb érv, hogy magánterületre nem teheti be a lábát a tulajdonos beleegyezése nélkül. A tulajdonos pedig ismeretlen helyen tartózkodik.

A szomszédok – Vlasichék – nemrég tataroztatták a házukat. Fel kellett állványoztatni azt az oldalát is, amelyik a patkánytanyával határos. Ők se léphettek volna az elhagyott telekre, de meg kellett tenniük.

– A fürdőszoba ablakáig ért a gaz, persze, hogy levágtuk – mutatja az asszony. Aztán döglött tyúkokról, megrágott fűtéscsövekről beszél, meg hogy mintha mostanában kevesebb méreg fogyna.

A másik szomszéd, Potocs Julianna szerint életveszélyes az elhagyott ház, már régen határozatot kellett volna hoznia az illetékes hatóságnak, hogy bontsák le.

Krizmanich István polgármester, középen Pikner Imréné, a lakók szószólója, hátul az elhagyott ház. Fotó: Zergi Borbála

Véget nem akar érni a lakók panaszáradata, amit azzal sikerül megszakítani, hogy megígérjük, rövidesen a polgármesterrel térünk vissza a helyszínre. Pér héttel később valóban együtt érkezünk a falu első emberével, Krizmanich Istvánnal, akinek rögtön neki is esnek az összesereglett asszonyok, akik amúgy nem akarnak névvel, fotón szerepelni az újságban. A polgármester gondosan ügyel arra, nehogy belépjünk a szóban forgó telekre, ugyanakkor igyekszik megnyugtatni az asszonyokat, hogy az önkormányzat és a többi hatóság minden tőle telhetőt megtesz. És visszakérdez:

– És azt észrevették-e, hogy kevesebb lett a patkány?

Az asszonyok elismerik, az udvarukban egy ideje valóban kevesebb méreg fogy és nem is látni annyi patkányt.

Magyarázatképpen a polgármester talányos mondatokba kezd:

– Hogy, hogy nem, valaki elvitte a roncsokat az udvarról, megritkította a gazt, valamennyire rendet rakott, ezzel lehetővé tette az önkormányzatnak, hogy megrendelje a patkányirtást. És kezdeményeztük az ingatlan életveszélyessé nyilvánítását.

A polgármester nem tagadja, bárki is volt az ismeretlen, illetéktelenül tartózkodott a magánterületen, de végül is a közjó érdekében cselekedett. Az asszonyokat persze csak az nyugtatná meg teljesen, ha az a valaki azt a szívességet is megtenné, hogy végleg eltűnteti az omladozó házat.

Nem egyedülálló a zsidányi eset

Horvátzsidány polgármestere – érthetően – nem vette jó néven, amikor a patkánytanya ügyében kerestem. Szerinte nem kellene ebből újságcikket csinálni, mert félő, hogy általa a patkányokról híresül el a falu. Írjunk inkább pozitív dolgokról, mondta. Megértve az aggodalmát – ugyanakkor a cikkben nyilatkozó asszonyokét is –, ezen a helyen is leszögezhetjük: a horvátzsidányi nem egyedi eset. Számos hasonlót lehetne hozni példaként a megye mindazon településéről, ahol elhagyatott ház van, ahol előbb-utóbb felüti a fejét a gyom, aztán elszaporodnak a rágcsálók. És – sajnos – egyre több az elhagyatott, elhanyagolt ház.