Székely Csaba nem kertel

A fiatal marosvásárhelyi szerző – egyébként szerkesztő- újságíró – szerény-csöndes mosollyal fogadja a díjat, aztán elvegyül a pezsgős-hidegtálas forgatagban. A Krúdy Klub csöndesnek tűnő sarkában ülünk le beszélgetni. Az első a gratuláció: a zsűri 173 jeligés pályamunka közül választotta ki a Weöres Sándordrámapályázat nyertesét.

- A Weöres-díszbemutató után vagyunk, itt kerül majd színre a Vitéz Mihály is. Gondolt arra, hogy ki játszhatná el a címszerepet?

- Fekete Ernőben van anyag, de ő nem a Katona József Színház színésze? Nem is tudom: Szabó Győző itt van? Mert alkatra ő állna közel a címszereplőhöz.

- A BBC hangjáték-pályázatán 2009-ben hányan indultak?

Székely Csaba, amint Jordán Tamástól átvette a győzelmi oklevelet

- A nagydíjra több mint 2000 pályázat érkezett, az európai díjat – ezt kaptam meg én – körülbelül 260 hangjáték közül választották ki.

- Amikor az angol nyelven megírt Do You Like Banana, Comrades? (Ízlik a banán, elvtársak?) című hangjátéka Angliában sikert aratott, volt olyan érzése, hogy senki se próféta a saját hazájában?

- Igen, volt. Korábban is írtam ezt-azt, főleg prózát, és valahogy igazán senkit nem érdekelt, hogy mit csinálok. Amikor nyertem a BBC-pályázaton, megfordult a fejemben: ha továbbra se érdekel senkit, hogy mit csinálok, akkor érdemes lenne átváltani az angolra. De hát szerencsére nem így történt.

- A Weöres-drámapályázaton miért vett részt?

- Általában kell valamilyen terv, motivációs erő. Olyan az életformám, hogy elég kevés időm van bármire, a napi munka és a család leköti a teljes időmet. Nem szoktam csak úgy írni, hogy leülök és írok, majd csak lesz belőle valami. Ha viszont írok, minden porcikámmal írok: az agysejtjeim rávetülnek a képernyőre, és amikor nem mozog az ujjam, hanem mondjuk sétálok, akkor is írok gondolatban. - Az elképzelt, mégis valóságos kis erdélyi faluban valahol a Bányavidéken a jelenkorban játszódó kamaradráma- trilógiája nagy siker. Alig egy hete a POSzT-on arról beszélt, hogy ezt a tematikát kiírta magából, most valami más következik. Ez az a más?

- Igen: a Vitéz Mihály filmszerű, sokszereplős darab, elég komplex talán még én se látom át. A címszereplője a legismertebb román nemzeti hős, aki a 16-17. század fordulóján uralkodott. Vitéz Mihályról érdemes tudni, hogy minden romániai városban van szobra; vagy ha még nincs, akkor lesz. Azt hiszem, nincs is magyar megfelelője: nem létezik olyan magyar hős, akinek ekkora kultusza lenne, mint neki Romániában.. Egy, másfél évig Erdélyt is kormányozta – erről a periódusról szól a dráma. Mivel ekkora kultusza van, kockázatos hozzányúlni, főleg azzal a pimaszsággal, ahogy én tettem. De hát majd meglátjuk, hogyan működik. Igen, hátha lesz román nyelvű változat is; a románokat szerintem érdekelné.

- Azt hallottam, volt, aki a zsűriben arra tippelt, hogy a Vitéz Mihályt Spiró György írta.

- Ez nagyon megtisztelő.

- Weöreshez milyen a viszonya?

- Diákkori kedvenceim egyike volt, azóta nem foglalkoztam vele. De volt a pályázati kiírásban egy Weöres Sándor-szöveg, amelyhez kapcsolódni kellett. Arról szól, hogy milyen emberek vezetnek minket, kiket választunk, megtanul-e a nép bölcsen dönteni. Ezt persze Weöres sokkal szebben fogalmazza meg. Tulajdonképpen erről szól a Vitéz Mihály is, de ha más témát választottam volna, a darab akkor is erről szólt volna. És persze történelmi drámát is azért írunk, mert a jelenről is el akarunk mondani valamit.

- Egy interjúban azt mondta, hogy amikor drámát ír, elsőként egy figura van meg a maga problémájával. Akkor ez most is így történt?

- Talán még hangsúlyosabban, mert a Bánya-trilógiában nincs egyetlen főszereplő, általában párok vannak. Itt viszont Vitéz Mihály egy bolygó, az összes többi szereplő körülötte kering. Kockázatos is volt, vajon miképpen lehet fenntartani úgy a figyelmet, hogy egyetlen emberre figyelünk kilencven oldalon keresztül. Ezek szerint sikerült. Egyébként az az állapot, amelyben most van a dráma, azt hiszem, nem végleges legalábbis nem vagyok vele elégedett. Sürgetett a határidő, az utolsó öt-nyolc százalékát gyorsan írtam, a végét szerintem át kell gondolni.

- Az az ironikus-önironikus hang, amelyen a Bánya-drámákban súlyos történelmi-társadalmi- politikai problémákról, például román-magyar együttélésről beszél, különösen üdítő és talán gyógyító is a mai körülmények között.

- Amikor elkezdtem drámát írni, igyekeztem megszabadulni mindenféle kötöttségtől, és nem belegondolni abba, mi lesz, ha ezt a barátaim, ilyen vagy olyan gondolkodású román és magyar ismerőseim látják. Eldöntöttem, hogy kertelés és kompromisszumok nélkül, szemtől szembe fordulva beszélek azokról a dolgokról, amelyeket fontosnak tartok. Amikor Marosvásárhelyen megkezdődött a Bányavakság próbafolyamata, a színészek tartottak tőle, mit szól hozzá a román többség, hogy botrány lesz belőle. Az ellenkezője történt. Marosvásárhelyen a román közönség élvezi a legjobban, főleg azokat a jeleneteket, amelyekben nemzeti alapon egymást szidja a magyar polgármester és a román rendőr.

- Vitéz Mihály figuráját a Weöres-pályázat hívta elő, vagy ott mocorgott már korábban is?

- Foglalkoztatott már egy ideje a téma. Arra voltam kíváncsi, hogyan volt képes ez a Havas-Alföldről jött román -vagyis nagyjából görög, de románnak tartott - figura abban a zűrzavaros történelmi korszakban a székelyeket a magyarok ellen fordítani, elfoglalni Erdélyt mindenféle ellenállás nélkül; úgy, hogy a székelyek, szászok kitartottak mellette. Aztán nem tudott hosszan a hatalmával élni, és gyorsan a mélybe zuhant. Na nem is az ő zuhanása érdekelt, hanem az a folyamat, hogy egy ismeretlen kereskedőből hogyan válik valaki akkora manipulátorrá, hogy két népet képes könnyedén egymás ellen fordítani. Izgalmasnak tartottam a helyzetet. Meg hát nyilván nem nagyon lehet szabadulni attól, ami most van: az egymás ellen fordulás ma nagyon aktuális.