A Kovács ikrek hava - A tavasz megint meghozta a középiskolás szerzőket Sárvárra

A tavasz megint meghozta a középiskolás szerzőket Sárvárra

Újra és újra jólesik kimondani: a kortárs magyar irodalom színe-virága a diákírók, költők sárvári találkozóján hívta föl magára a figyelmet, itt lépett be a „nagybetűs irodalmi életbe”; vagy legalábbis jutott az ajtó közelébe. Így tartják ezt maguk a szerzők is (Grecsó Krisztiántól Vörös Istvánig). „Irodalmi anyjuk”, Mezey Katalin időtlen idők óta a zsűri elnöke, de nem hiányozhat mellőle Papp Márió kolléga sem. Hozzátartoznak a sárvári tavaszhoz, mint... De a hasonlatokat hagyjuk a költőkre.

Kovács Dominik és Kovács Viktor a gálán. A színpad szélén húsvéti nyuszi ül. (Fotó: Szendi Péter)

Emlékezés, felejtés, önkeresés: Kisírni magunkból a kórházszagot. Ecetfa kérgén a fény. Én te vagyok, de te ki vagy? A szeretethiány óvatosan keresztre feszít. Sorok, sortöredékek a gáláról: a pályázók maguk olvassák föl verseiket, kisprózáikat. Mindig ugyanaz, és mindig vadonatúj, mint már sok ezer éve. Tavasz van - gyönyörű? Talán, mégis.

A középiskolás irodalmi pályázat a bő kétnapos műhelymunka után minden évben díjátadó gálával ér véget, ez a hagyomány. Az Írók Alapítványa, az írók szakszervezete és a sárvári önkormányzat mellett a Tinódi gimnázium a negyedik nélkülözhetetlen házigazda. A gimnázium dísztermét ma már Medvegy Antal Teremnek hívják; a névadó pedig anno sokat tett a diákírók, diákköltők sárvári találkozójának kivirágzásáért. Itt vagyunk megint, ráadásul nagycsütörtökön, a várakozás éjszakája következik (nem volt csatlakozás, és mégis).

Hevér Mihályné, a Tinódi gimnázium igazgatója, aztán Vörös István és Papp Márió a zsűriből: kvíz közben.

Az ünnepi asztal

Mezey Katalin és Papp Márió a díjak átadása előtt nem győzik hangsúlyozni: akik itt vannak, mind nyertek. De ne csűrjük-csavarjuk: díjak azért vannak. Viszont a helyezések egyrészt „a zsűri óhatatlanul szubjektív ítéletét” jelzik, másrészt „nem arról döntöttünk, hogy ki a legjobb költő, prózaíró; az majd később dől el - és ahhoz sok munka kell”.

Ne húzzuk tovább: A 39. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázaton vers kategóriában arany oklevelet kapott Papp Katalin (Szabadka), Móray Gergely (Budapest), ezüst oklevélben részesült Szabó Csanád (Békéscsaba), bronz oklevelet vehetett át Berényi Sarolta (Királyhalom), Kiss Lóránt (Szeged), Szegedi Fanni (Eger), valamint Szurdi Panni (Budapest). Sárvár város különdíját a sárvári Pipics János kapta.

A próza kategória arany oklevelét Kovács Dominik és Viktor vehette át (Simontornya), ezüst oklevelet kapott Szabó Attila (Székelyudvarhely) és Tóth Bence (Veszprém), bronz oklevelet ért Török Ábel (Kecskemét), valamint Medvegy Anna pályázata (Biatorbágy).

A tanulmány kategória arany oklevelét Fülöp Barnabásnak (Balatonalmádi) ítélte a zsűri, ezüst oklevelet kapott Paszterkó Viktor (Szabadka), bronz oklevelet vehetett át Fodor Virág Theodóra (Budapest) és Radva Luca (Baja).

Kemény István és Fehér Renátó

Nagy az esély arra, hogy hallunk még róluk. Ott volt a gálán Fehér Renátó író, kritikus, aki nem is olyan régen szombathelyi gimnazistaként járulhatott a zsűri asztalához a gálán. Most a falhoz támaszkodva, tűnődő mosollyal hallgatta az új nemzedéket. Például Kovács Dominikot és Kovács Viktort, akik Ilf és Petrov (vagy újabban a Pacskovszky testvérek) módjára elmondhatják magukról: „Hogyan írunk kettesben? Hát csak úgy, hogy kettesben írunk.” És tényleg nem tudják kibogozni, melyik fordulat kié: ikrek, szimbiózisban élnek. A Facebookon fönn vannak együtt, plusz fönn vannak külön-külön. A gálán a „nélkül” című közös novellát olvassák föl, hallgatni is élmény. Érdekli őket a színház, a dramaturgia. A „nélkül” is olyan, mint valami sűrű dráma (ballada): „A sovány összerázkódik. (...) Kimegy a verandára, ott megint eltéved, utálja a hosszú, hideg verandát.”

Az irodalom édes is tud lenni. A gálán az alkalmi kvízjátékban cukorka jár annak, aki kellően felkészült a zsűritagokról, kollégák is beszállhatnak. Például tudja-e valaki, hogy kinek a vizsláját hívják Bibónak (a Bibó István iránti tiszteletből). Segítségképpen annyit, hogy egy igazán kemény költőről van szó. Sőt: ma már az illető lánya, Lili is elismert szerző. Ja, és mindketten sárvári pályázóként-táborozóként kezdték.

Berényi Sarolta

Tükör

Ez nem én vagyok,
hanem egy vakablak,
mert nem látsz át rajtam,
mégis átnézel.
Ez nem én vagyok,
hanem egy üres flakon.
Belerúgsz az utcán,
pedig tudod, hogy
szelektíven kellene gyűjteni.
Ez nem én vagyok,
hanem egy TV,
amit bekapcsolsz, hogy elnyomja
a szenvedés hangját.
Ez nem én vagyok,
hanem egy közös kép,
amit kiteszel, hogy
úgy tűnjön, mintha még mindig,
vagy mintha valaha,
de tudjuk, hogy sosem.
Én te vagyok,
de te ki vagy?

Hegedüs Benjámin Jutas

Az ecetfa

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.
Nem akartuk kivágni,
de nem is locsoltuk.
Nem beszéltünk róla,
mintha nem is lenne.
Levelei foltosak,
talán beteg.
Ahányszor meglátom a nyitott ajtón át,
mintha mindig egyazon oldalán
világítaná meg szürke kérgét
a fény, a szikkadt bemélyedés fölött,
és ez az, amiről rendszerint
Isten jut az eszembe.

Kiss Lóránt

A mór hajós

"...mint mór hajós egy portugál szonettben..."
Kovács András Ferenc
(komolyan, gördülékenyen, mintha epizódokat
kötnénk csak össze)

Mint portugál szonettbe tévedt mór hajós,
akit az idő szelei erre-arra vetnek,
és délről, ahol már elforr a sós
tenger, vetődik neki a gleccsereknek,
és megfeneklik az ágyak partjain,
gályaaljnyi derekú asszonyok ölében,
és menlevelet adott a kínai mandarin,
rakományában rizs, drágakő, ében,
És szextánsával a láthatárt és eget
árnyalataival kettébontani
akarja, hogy ahonnan az őszi ég ered
árut hozzon, és sok ügyfelét, mostani
körét otthagyhassa végleg, kidől
úgyis majd az össze trónszék,
és a romok hiánya, torzója morzéz,
jelenti, hogy merre hajóz az idő.

Móray Gergely

Horgászat

Fénykép készült, a horgot felemelték
"Három kiló, egészen szép darab"
Te némán rángatóztál tekeregtél
Nedves pikkelyeden táncolt a nap

Engem nem zavart "Nem akkora dráma
egy öntudatlan lénnyel kevesebb"
de este lett és elhalkult a lárma
és sötét van és most már rettegek

Mi lesz ha egyszer én is rossz falatra
harapok rá e sötét vizeken,
és ahogy nem dobtak téged se vissza
rajtam sem könyörül meg senki sem?

Pipics János

Vagyok...

Vagyok.
Én vagyok, rengeteg szál közt az ugyanaz,
hasonló virágok közt a dehogyis...
Hasonló, és, mint olyan, mégsem.
Az és ilyenformán ugyanaz