A lobogást gyakorolják - A Soltis színház Prométheuszon gondolkodik

Kozma András ízig-vérig színházi ember, jelenleg a Nemzeti Színház nélkülözhetetlen munkatársa. Vidnyánszky Attilát sok évvel ezelőtt Moszkvában ismerte meg, a közös nevező: a jelentős orosz rendező, Anatolij Vasziljev, akinek a színházában összetalálkoztak. András orosz gyökerekkel rendelkezik, orosz irodalmat tanult, gyakran működik tolmácsként is. Mindemellett behatóan foglalkozik a keleti elsősorban japán színházi kultúrával, amelynek eszköztára és naturalizmust nélkülöző szemlélete szintén nyomot hagy a munkáin.

A celli Soltis színházban személyesen a 2013-as gálán tűnt föl először: a Nemzeti színháziak támogatásáról biztosította a kamaraszínház megújítására segítőket gyűjtő társulatot. B. Péter Pállal, a Soltis színház művészeti vezetőjével a Nemzeti Kulturális Alap függetlenszínházi kuratóriumában dolgoztak együtt, de ő maga azt mondja, a jó beszélgetéseik voltak ebben a legfontosabbak. Akkor derült ki, hogy könnyen közös hullámhosszra tudnak kerülni, és készültek a közös színházi munkára. Most eljött az idő. András több ajánlatot is hozott, végül nagy egyetértésben a Prométheusz-mítosz feldolgozása mellett döntöttek. Vannak személyes indítékok is: B. Péter Pál tizenöt éve éppen egy Prométheusz-előadásban kapta első szerepét a Soltis színházban, a koreográfus-rendező-táncos-színész Benkő Ágnest szintén személyes érdeklődés-érintettség fűzi az európai kultúra alaptörténetéhez. De mindez még nem volna elég, ha mindannyian - beleértve a társulatot - nem éreznék úgy, hogy Prométheusz hősiessége aktuális, hogy a számtalan irodalmi feldolgozásban ismert tüzes történet tükrében akár a Soltis színház is megpillanthatja önmagát. A tűz az ókori görög mítoszban egyet jelent a tudással, vagyis Prométheusz a tudást lopja el az istenektől az emberek számára, amikor lehozza a tüzet a földre az égből. Tudja azt is, hogy ezért bűnhődnie kell: sziklához láncolva tűri, hogy keselyűk marcangolják a testét - mígnem a mélybe zuhan. A kérdés az, hogy bukása egyben fölemelkedés-e. Itt ér össze a hősiesség és az áldozatvállalás: van olyan fölfogás, amely szerint hős az, aki úgy cselekszik mások javára, hogy közben tisztában van a saját fenyegetettségével. Magyarán: nem akar jól járni , ennél távlatosabban gondolkodik.

A társulat a lobogást gyakorolja. Középen Nagy Zsuzsi és Károly Bálint
Fotó: Marton Mercédesz

A celli előadás - amelyben talán a létrehozás folyamata a legfontosabb - a nagy görög triász doyenje , Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című drámájából indult ki, de Kozma András a keze ügyében tartja Shelley és Goethe Prométheusz-változatát is. Amikor benézünk hozzájuk, András, Ági és Péter éppen a szöveggel dolgozik, a társulat pedig a színházteremben mozgássorokat próbál a tűz megteremtésére. Ahogy Benkő Ági mondja: Lobogjatok!

András a rítus mai létmódjának lehetőségeit keresi. A színház a színpad ezek szerint az a tér, amely átmenetet képezhet profán és szent között, ami pedig azt jelenti, hogy a dimenziók megnyitása a közönség lélegző figyelmével igenis megtörténhet. A Prométheusz-előadás munkabemutatóját július 25-én tartják a Koptik Odó utcai kamaraszínházban, premier 30-án. A Prométheusz-csapat közben bemutatkozik a Zsámbéki Színházi Bázison is. Tűz, te gyönyörű, lobogó, győztes erejű!