Gumicsirke a színpadon

Onnan kell kezdenünk, hogy kijelenthetjük, a szombathelyi közönség szereti az operát. Néhány éve ugyanis még csak operabérletes előadások sem voltak a városban. Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar öt éve kinevezett direktora döntött úgy, történeti színpaddá varázsolja a Bartók Terem világot jelentő deszkáit. A kezdeményezés sikeres volt, szép lassan elkezdtek csordogálni a rajongók, egyre többen és többen lettek. Ezt fejelte meg a 2011-ben útjára indított Iseumi Szabadtéri Játékok, ahol évente mintegy kétezer négyszázan tapsolnak egy-egy népszerű mű bemutatóját követően, s léptek fel olyan nagy nevek, mint Lukács Gyöngyi, Miklósa Erika, vagy épp legutóbb Pasztircsák Pollina. A szombat esti operabérlet nyitóelőadása után elmondhatjuk, újabb szintet lépett át a Savaria Szimfonikus Zenekar.

Mascagni Parasztbecsület, és Leoncavallo Bajazzók című egyfelvonásos operái kerültek terítékre. A műveket Mányik Albert rendező vitte színpadra, aki már több sikeres estét követett el a Bartók Teremben. Az előadás azért is különleges volt, mert a Savaria Szimfonikus Zenekart ezúttal Petró János dirigálta, aki a nemzeti előadóművészeti együttes alapítója volt. 1962 óta hosszú évtizedeken keresztül vezette a zenekart, és mind a mai napig óriási lendülettel, energiával képes feledhetetlen perceket okozni a közönségnek. Külön meg kell dicsérnünk a csellószólam zenészeit, akik oly összeszedetten játszottak oly csodaszépeket, hogy azt még sokáig emlegetni fogjuk.

Miksch Adrienn és Balczó Péter. Fotó: Garas Kálmán

A Bartók Teremben operát rendezni nagy kihívás. Nem lehet ugyanis látványos díszletekkel, földig érő nagyestélyikkel lehengerelni a közönséget. Itt bizony minden tárgynak, minden kiegészítőnek, s ami talán a legfontosabb, minden arcrezzenésnek, mosolynak jelentősége, üzenete van. Mányik Albert ezúttal sem vitte túlzásba a körítést, a történet szemléltetését sokkal inkább bízta a művészek előadására, mintsem olcsó, vagy éppen kevésbé olcsó színpadi technikára. Ami nem is baj, hiszen így semmi nem vonhatta el a figyelmünket. Bár azért meg kell jegyeznünk, az előadás alatt feltűnt egy gumicsirke, egy koffer, néhány pohár bor, és még sorolhatnánk.

László Boldizsár és Szolnoki Apollónia. Fotó: Garas Kálmán

Kijelenthetjük, ezúttal ismét sikerült olyan szólistákat csábítani Szombathelyre, akik bizony a nemzetközi színtéren is megállják helyüket. Külön kiemelnénk a Miksch Adrienn és László Boldizsár alkotta párost, akik mindkét operában oroszlánszerepet vállaltak. Színvonalas játékuk után nem csodálkoznánk, ha a jövőben, akár még nagyobb produkcióban is viszont látnánk őket. Személyes kedvencünk volt Dobi-Kiss Veronika, aki ezen az estén maga volt a nő. Az érzelmeket oly hitelesen adta át, hogy egy idő után úgy éreztük, vele együtt szeretnénk a földre esni, és az élet mélységeit megélni. Nem mehetünk el szó nélkül a kórus mellett sem, a Győri Nemzeti Színház Énekkara ezúttal is kitett magáért, Dobi-Kiss Veronika mellett ők azok, akiket soha nem fogunk elfelejteni.

László Boldizsár és Miksch Adrienn. Fotó: Garas Kálmán

A közönség hosszú-hosszú perceken át ünnepelte az est főszereplőit, mi pedig hazafelé menet örömmel nyugtáztuk, nem csak a Quimby szólt nagyon ezen az estén Szombathelyen.

Fotó: Garas Kálmán