Madarak jönnek, megvéreznek - Plakát-álmok a múlt századforduló tízes éveiből: ütős kiállítás a Savaria Múzeum nagytermében

A Magyar Nemzeti Múzeumban négy terem állt rendelkezésre, a Savaria Múzeumban az egyetlen díszteremben tüllökkel és lövészárok-imitációkkal kel életre az illúzió, miközben fölöttünk a „boldog békeidők” vidám színekben pompázó madarai egyszer csak komor feketére váltanak. „Madarak jönnek, madarak jönnek, fekete könnyel megvéreznek”, lüktet a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, ma már klasszikus Déry-musical slágere egy néhány évtizeddel későbbi korszakból. Képzelt riport ez is: Plakát-álmok egy elsodort világból. A múlt századforduló Monarchiájának vonzóan gazdag, sokszínű és pezsgő világába gázol bele 1914-ben a nagy háború. A kiegyezés után vagyunk, minden fejlődik, mozog, a felszínen sokáig ez látszik; Franz Kafkának kell ahhoz lenni, hogy valaki a zsigereiben megérezze, baljós idők jönnek hamarosan. A plakátnak meg az a dolga, hogy azonnal és nagyot üssön. És a múlt századforduló az a korszak, amikor a plakátokat a legjobb képzőművészek jegyzik: az erejük a múzeumi térben is lélegzetelállító, felemelő és lesújtó. A plakát olyan, mint a gyorsreagálású hadtest: követi az eseményeket és a hangulatváltozásokat. Csak egyetlen példa: Az 1913-as Margit-szigeti tüzérnapot olyan Bíró Mihály-plakát hirdeti, amelyen a méretes ágyú mellett (mintha árnyas erdőben, fa tövében) vidám párocska enyeleg. Ha máshonnan nem, Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendájából tudjuk, hogy a pesti lányoknak főnyeremény volt az egyenruha: Julika barátnője, Marika egy hordárral is bőven beéri (a link ligeti hintáslegénytől pedig mentse meg a jóisten). Az 1918-as tüzérnap helyszíne szintén a Margit-sziget, a plakátot bizonyos „Roland” szignózta: itt már nincsen semmiféle enyelgő pár, itt a háborús káosz és szorongás érződik. De azért a program a 18-as tüzérnapon is gazdag, nagyjából mintha egy mai családi nap beharangozóját olvasnánk: gyerekünnepély, szépségverseny, kabaré, bábszínház, hangverseny, sóskifli, „szerpentin-csata, tüzérbál, tombola.

A pesti Magyar Színház Maeterlinck A kék madár című meséjét játssza. A plakáttervező „Bató”, ott a két ártatlan gyerek, Tyltil és Mytil, akik a tündér szavára karácsony éjszakáján elindulnak a Boldogság Kék Madaráért. Amelyet persze nem lehet befogni. Lehet, hogy éppen a korszak emblematikus történetéhez készült plakát adta a „madaras” ötletet: fölnézünk, lebegnek a fehér vattafelhők alatt a madarak. Kékek is vannak közöttük; aztán már csak a feketék.

De csak nyugalom: „Nincs tűzveszély!” Ezt harsogja a világba Faragó Géza plakátja, amely a Raps gyorsfőzőt ajánlja a kedves vásárló figyelmébe. Azért nincs tűzveszély, mert ha a Raps gyorsfőző föl találna borulni, azonnal el is alszik. A plakáton egy tűzpiros és egy fekete macska settenkedik a gyorsfőző körül, de hiába. Különben olyan az egész, mint egy Örkény-egyperces. „Nincs tűzveszély! Ha felborul, elalszik.” Úgyhogy hagyjuk, hadd vezessen az orrunknál fogva Földes Imre 1914-es plakátja: „Rohanjunk a rohanó időkkel! Szépségápoláshoz Dido kell.” (Hát, miért pont szegény Dido, aki szerelmi bánatában máglyahalált halt.) Szántó Lajos 1917-es plakátja adja hírül, hogy megjelent Henry Barbusse „Goncourt-díjas békeregénye, A tűz”. Kapható „minden könyvkereskedésben és pályaudvaron”.

Rohanjunk a rohanó időkkel: a Savaria Múzeum plakátkiállítása kihagyhatatlan. Elsodort világ, békeregény a tűzről, a világot megvérző madarakkal.