Légy a Szombathelyi Képtárban! - A művészetisek megmutatják, mit tudnak!

"Diákjaink a 12. évfolyamig a közismereti és szakmai tárgyakat párhuzamosan tanulják, a 12. év végén érettségi vizsgáznak. A 13. évfolyam tisztán szakmai év, aminek végeztével OKJ-s szakmai vizsgát tesznek. Szakmától függetlenül mindenki részt vesz a következő alapozó tárgyi órákon: rajz, festés, mintázás, művészettörténet, kortárs művészeti környezet, ábrázoló geometria, szakmai ábrázolási gyakorlat. Jelenleg működő szakjaink: bútorműves, grafika, ötvös, textil, szobrász. A 2016/17-es tanévtől a megszűnő bútorműves helyett festő szak indul” - olvasható a ma már művészeti szakgimnáziumként működő intézmény honlapján.

A képző- és iparművészeti tagozat 2015/16-os tanévének legjobb alkotásaiból és vizsgamunkáiból válogató képtári kiállításon még bútorokkal is találkozunk. Van például két éjjeliszekrény. Frond Zita Dalmáé olyan, mint a régi négylábú tévék, csak éppen szellős és nyitott, tökéletesen átjárható. Szőke Nikolett éjjeliszekrénye viszont súlyos, zárt és titokzatos, bár ajtaján üvegbetét. (Titokban muszáj is kinyitni, belenézni.)

Két alapvető, egymást föltételező okból érdemes megnézni ezt a minden értelemben tavaszi tárlatot. Egyrészt azért, mert a kiállított munkák a mesterségbeli tudás megalapozásának, a mesterség alapos elsajátításának - az elsajátítás állomásainak - fontos bizonyítékai. Mesterségbeli tudás és tapasztalat nélkül - legyen szó az élet bármely területéről - semmire sem megyünk; művészet szavunk eredete is ezzel van összefüggésben, a csinálással, a műveléssel. Jó látni, ahogyan a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban komolyan veszik ezt a különben mintha kiveszni látszó evidenciát. (És akkor életbe lép a rendszerint fontoskodó, önigazoló kontárság.) Másrészt azért érdemes mindenképpen megnézni a művészetis kiállítást, mert a diákok nem csak mesterségük fogásait sajátítják el az iskolában: ezzel szoros összefüggésben lehetőségük van alkotói szabadságuk fölmérésére is. „Kiállítás” - csak ennyit mond Sulics Anett tervezésében a színes plakát, kacskaringós folyóírással. Az írásjelek hanyagul, játékosan odavetett firkák (gombócos és hosszúkás). Mintha krétarajz lenne iskolai táblán - csak nedves szivacs kell, és volt, nincs. De ez most már megmarad, nem lehet visszaszívni. Nem is kell! A bejáratnál Szalay Berta betűvésés-tanulmánya (eddig mesterség) a választott Karinthy Frigyes-idézet által kijelöli az egész kiállítás irányát: „De vagyunk-e azok, amik lehetnénk?” Sokkal beljebb, a tárlat sűrűjében megfog, magához vonz a szellemes, sokféle asszociációs utat megnyitó „légy-installáció”. Légy-lánc. Légytetemek cérnára fűzve, kövekkel kombinálva lengedeznek plexidobozban a titokzatos kis piramis fölött. A posztamensen névjegy helyett odafirkált mondatok: „Apu, légy rám büszke! Légy boldog! Légy velem! Légy a feleségem! Légy ura a helyzetnek!” Ahogyan a bejáratnál, Véber Fanni csonkolt gipszkockája szélén a jókora üldögélő béka (más néven „organikus forma”) uralja a helyzetet: flegmán várja a királylány csókját. De lehet, hogy jobban örülne, ha beröppenne egy légy.