2013.05.06. 14:55
Tananyaguk az ötletesség
A napokban kiállítás nyílt az iskola galériájában a Hefele szakközépiskola végzős dekoratőr technikusainak munkáiból. Ami nekik tananyag, a kívülállónak érdekes látványosság.
A jelenlegi előírások szerint a lakberendező szakmához a dekoratőr képzésen át vezet az út, ami egyben azt is jelenti, hogy aki az utóbbiból levizsgázik, az már sokat tud azokból a fortélyokból is, amit később lakberendezőként is hasznosíthat.
Sőt, ahogy a 11 fős lánycsoport oktatója, Dóra-Horváth Krisztina elmondta, minden évben akadnak páran, akik ezen képzés után mérnökként vagy művészként fejlesztik tovább tudásukat.
Kicsit eklektikusra sikeredett a kiállítás - mentegetőznek a lányok -, de nekünk épp ez a jó. Szabadkézi rajz, számítógépes grafika, címfestés, és még megannyi tanult technika közül válogathattak a diákok, azt állítva ki, ami az erősségük.Az egyik érdekesség például a sablonálás.
Bazsó Bettina, Gyetvai Gábor és Molnár Sejla a Hefele szakképző iskola végzős dekoratőreinek kiállítását rendezi (Fotó: Benkő Sándor)
Ezt a technikát elsősorban a címfestéshez találták ki: egy szikével kivágott sablonon át fújható a festett szöveg a falra, vagy más felületre.
A lányoknak azonban elszabadult a fantáziájuk. Készítettek gyerekszoba falára Dumbó figurát, rajzoltak textilfilccel matyó mintát a fehér pólójukra. A másik technika, ami sokakat ötletelésre késztetett, a habvágás.
A különböző vastagságú sűrű sztiropor habból egy speciális gép hajszálvékony forró szállal vágja ki a kívánt mintát, legyen az felirat betű, vagy épp mesefigura. A síkra felragasztott, abból plasztikusan kiemelkedő - három dimenziós - alakzat festhető, akár alumínium vagy bronz színűre is álcázható. Nagyon jól mutat!
Néprajzot is tanulnak a dekoratőrök, ami szintén változatos produktumokban mutatkozik meg a kiállításon. Volt, aki keresztszemes hímzést választott, volt, aki gyöngyszövést. Tófei Katalin viszont úgy döntött, farag egy széket. Bejárt az iskola faipari műhelyébe, és faragókéssel véste be a bútor támlájába a székely kapuról merített mintát. Nem is áll meg ennyinél, szeretne még egy párt is faragni a széknek.
Kaderász Ágnes zsugorfóliával házasította a népművészetet. A kalocsai mintát színes ceruzával rajzolta rá a műanyag lapra, kör alakban kivágta, s mint a mesében: megsütötte. A sütőben a körlapok gyorsan egyharmad méretűre zsugorodtak: gyönyörű virágos medál, fülbevaló lett belőlük.