Vadas Zsuzsa nem a kebleinek köszönheti a sikereit

A napokban a TIT Hölgyklubjában járt, október 13-án a női vállalkozók klubjának vendége lesz, novemberben pedig Bozsokra és Kőszegre érkezik a könyveivel. Az Úti dilik az utazásairól szól, mindig is szerette járni az országot, és imádott külföldre menni. A Tuti dilik alcímében sajátosan fogalmaz, hiszen fél évszázadot töltött a sajtóban, és mégis azt mondja: „50 év a sajtó körül". Miért?

Vadas Zsuzsa szombathelyi származású újságíró a Bozsokon élő Szabadfi Mariann festőművésszel. Fotók: A szerző

- Sokáig a pálya szélén keringtem, nehéz volt bejutni a nagy lapokhoz. Ma már haldoklik a nyomtatott sajtó, most végképp nem lehet bekerülni. Túlképzés van médiaszakos hallgatókból, és a fiataloknak nem nagyon tudnak állást adni. A legjobb erőket befogják és kész, a tulaj számára nem gazdaságos sok embert foglalkoztatni. Könyörtelen ez a mai világ. Régen más volt a helyzet: a gyakornokok bent ülhettek a szerkesztőségekben, és ha szerencséjük volt, kaptak státuszt. De nem mindenkinek sikerült jó pályát futni, habár tehetséges volt. Iszonyatos kitartás, erőfeszítés, akaraterő, szorgalom kell, hogy mindig ott legyek, ahol valami érdekes dolog történik. Nem magamra kell felhívni a figyelmet, ez is egy tévedés sok mai újságíró részéről. Nekem is nagyon szép mellem volt, de örülök, hogy nem a kebleimnek köszönhetem a sikereimet.

Vadas Zsuzsa a TIT Hölgyklub vendége volt, október 13-án a szombathelyi női vállalkozók klubja vendége lesz a Weöres Sándor Színházban.

Az újságírás nem modell szakma, sokan azt hiszik, úgy kell kinézni, mint a fotómodelleknek. Szerintem jól kell kinézni, de nem ez a lényeg. Például színpadra illő sminkkel, derékig érő dekoltázzsal nem lehet megszólaltatni a szegény embereket, akiknek napi kenyérgondjuk van. Anyukám mindig azt mondta, hogy „tedd a dolgodat, egyszer meghozza a gyümölcsét". Igaza volt. Mert amikor eljutottam oda, hogy bekerüljek nagyobb laphoz, már annyi tapasztalatom volt, hogy azt nem lehetett volna megszerezni, ha csak üldögélek a helyes kis fenekemen. A kudarcok nem vágtak földhöz, nem duzzogtam, ha nem fogadtak, mentem a másik ajtóhoz. És amikor már látták, hogy a cikkeim jók, akkor már a lapok is kerestek engem. Ma a több lábon állás divat, én mindig is több lábon álltam.

Vadas Zsuzsa azt meséli, a csepeli és szigetszentmiklósi üzemi lapoktól bejutni Budapestre ugyanolyan nagy dolog volt, mint Szombathelyről eljutni Budapestre. Ma már nincs ilyen megkülönböztetés, hogy valaki „vidéki" vagy „pesti", az van, hogy kevés a hely, és akinek van, az három kézzel fogja. Mindenkinek másképp kell megvívni a csatáit. Harc közben viszont az ember megismer sok rendes embert, sok szemét embert, vagyis hallatlan mennyiségű élménnyel gazdagszik.

Balról Tátrainé Kulcsár Irén, a TIT hölgyklubjának vezetője, jobbról Szabadfi Mariann festőművész, középen Vadas Zsuzsa Prima-díjas újságíró.

- Nekem szerencsém volt. Ma is szeretem ezt a pályát. Végigfutottam egy csomó korszakon. Megtanultam a magam erejéből megállni, talpra állni, ha kellett. Protekciót soha nem kértem, és nem fogadtam el. Ma sem. A jó „vazsi" természetem és a humorom segített. Kalandnak fogtam fel a „flúgos futamokat".

Zsuzsának több díja van, a legrangosabb a Prima-díj, amit 2011-ben kapott Magyar Sajtó kategóriában. Milyen előzménye volt?

- Sokáig nem volt semmilyen díjam, mert külsős voltam a lapoknál. Ráadásul mindig fiatalabbnak néztek a koromnál. Nem tudtam idő előtt megöregedni. A legszebb éveim negyvennél kezdődtek, akkor már okos is voltam. Nem futottam soha kegyeket keresni. Máig nem tudom, kik ajánlottak, jelöltek Prima Primissima-díjra, azóta sem derült ki. Biztosan nem a közvetlen munkatársaim. Még mielőtt a díjat átvettem volna, kitüntettek egy Tolnay Klári-díjjal, és akkor a MÚOSZ is magához kapott, megkaptam az Aranytoll díjat. Csak ehhez kellett egy kis hírverés. De nem a díjra startoltam soha, a munkám sokkal jobban elfoglalt annál, sem hogy vadásszak kegyekre, díjakra. A legjobban a Tolnay Klári-díjat szeretem, mert nagy tisztelettel voltam iránta. Sőt: szeretnék olyan lenni, mint ő: hihetetlenül, mozgékony, érdeklődő, odafigyelő volt élete utolsó éveiben is, pedig már közvetlen, egyszerű és ragyogó volt. Haláláig szerepelt a Madáchban. Egyik este hazament, lefeküdt, és két fellépés között elaludt csendesen. A Jóisten megadta neki, hogy ne szenvedjen. Aktív volt haláláig.