Sport

2009.08.25. 02:27

Félidő a modellező- világbajnokságon - Eredics István már az A-csoportban

Balatonlelle - Félidejéhez érkezett a távirányítású hajómodellek világbajnoksága, amelynek ifj. Eredics István révén vasi résztvevője is van.

MTI/AP

Mi magyarok büszkék vagyunk arra, hogyha világversenyt rendezünk, mindig kiteszünk magunkért. S noha hajómodellezésből nem a mostani az első világbajnokságunk, most, Balatonlellén az ellenkezőjéről tettünk tanúbizonyságot. Az F5-E kategória szombati megnyitója egy órát csúszott, s ami szégyen, se magyar zászló, se himnusz nem volt.

Az 58 indulót négy csoportba sorolták. Az Ölbői MSE versenyzője, ifj. Eredics István a D -be kapott besorolást. A nyitónapon az előző három csoportban igen, itt viszont idő hiányában nem rendeztek futamot. Vasárnap a viharos szélben megrendezett három selejtező futam eredményei alapján (2. és 9. hely, a harmadikban, szembeszélben a hajót nem tudta átfordítani) már a B -be kapott besorolást. Tegnap egy 5. hellyel kezdett, majf 7., illetve 3. lett, és ezzel felkerült az A-csoportba (futamonként az első négy jut feljebb). A tegnapi nap utolsó futamában a 14 fős mezőnyben 9.-ként ért célba. A verseny ma 9 órától folytatódik, és szerdán zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!