Biztos védekezés és támadójáték kell a Videoton ellen

2017. május 06., 08:44 szerző: Pum András fotós: Unger Tamás
komment
A labdarúgó NB I. 30. fordulójában szombaton 18 órai kezdettel a felcsúti Pancho Arénában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a második helyen álló, aranyéremre hajtó Videoton FC vendége lesz.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A fehérváriak norvég vezetőedzője, Henning Berg bombaerős és bő kerettel dolgozhat, a kispadon is rendszeresen válogatott futballisták várnak bevetésre. A tabella második helyén álló piros-kékek szerezték a legtöbb gólt (56), és a Honvéddal holtversenyben a legkevesebbet (26) kapták. Ugyanakkor az utóbbi hetekben kissé megtorpantak: két győzelem, három döntetlen és egy vereség Lazovicsék mérlege. Egy hete a Debrecent nagy csatában verték 3-2-re a piros-kékek. A Haladás a Paks elleni 2-0-s sikerével ismét az élmezőnyre tapadt, öt pont a vasi csapat hátránya a harmadik Vasas mögött.

- A Videoton az utóbbi időben Lazovicsot eltiltás miatt nélkülözte, a gólerős szerb támadó hiánya rányomta bélyegét a szereplésére - mondta Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. - A Debrecen ellen már visszatért - rögvest három gólt rúgott csapata. Persze nélküle is hatékony a Vidi támadójátéka, elég ha a góllövőlistát holtversenyben 12 góllal vezető Scsepovicsot említem. Hátul Juhász adja a védelem stabilitását, a középpályán Pátkai, Nego, Varga különösen meghatározó futballista. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, a sikeres idegenbeli meccseinken mutatott teljesítményünkre lesz szükség. Csak védekezéssel nem megyünk semmire, bátor előrejátékot is várok a csapattól. Rengeteg a hiányzónk: Kovács, Bamgboye, Overgoor, Rózsa, Jánvári, Calvente, Németh, Winkler, Varga Kevin sérült, Kiss Tamás az U17-es válogatottal van, Iszlai eltiltását tölti. Összeállítás: Király - Polgár, Wils, Devecseri, Bosnjak - Jagodics, Jancsó, Rácz - Mészáros, Williams, Halmosi.

- A Videoton az aranyéremért küzd, de mi sem várjuk még a bajnokság végét, minél többet ki akarunk hozni a hátralévő meccsekből - mondta Bosnjak Predrag, a vasiak egyszeres válogatott védője. - Jó lenne az első ötben zárni. A fehérváriak ellen senkit sem kell motiválni, tiszteljük őket, de nem félünk tőlük. Tudjuk, hogy erős csapat, de vannak gyenge pontjai - ezeket kell kihasználnunk. Ősszel Sopronban jó meccsen 1-1-et játszottunk - ezúttal is bizakodó vagyok.

A mérkőzésről a Vaol.hu oldalon élő közvetítést olvashatnak.

Pum András

2017. május 06., 08:44 szerző: Pum András fotós: Unger Tamás

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...