Készül az Agota Kristof-emléktábla

Wehner Tibor azt írta róla egyszer az Új Forrásban, hogy művészetének „egyik legfontosabb jegye a stilizálás: a sűrítés, a lényegre összpontosítás, a tőmondatszerű szobrászi kifejezés”.

A Tatabányán alkotó Szunyogh László DLA nem csak művészként van nagy súllyal jelen a művészeti életben: művészetpedagógiai tevékenysége ugyancsak számottevő. Vagyis akár innen nézve is jelképes értelmet nyerhet, hogy éppen ő kapott megbízást a Kanizsai Dorottya Gimnázium falán elhelyezendő Kristóf Ágota/Agota Kristof-emléktábla megtervezésére. A táblát – ahogy arról már beszámoltunk – március 27-én konferencia és filmes program kíséretében avatják föl: abból az alkalomból, hogy az idén tavasszal lesz Kristóf Ágota – az 1954-ben végzett leánygimnáziumi osztály – 60. érettségi évfordulója.

Szunyogh László hétfőn „villámlátogatást” tett Szombathelyen: Módos Tibor, a Kanizsai Dorottya Gimnázium igazgatója és dr. Czetter Ibolya PhD, a tavaszi Kristóf Ágota-konferencia szervezője társaságában ismerkedett a helyszínnel. Ott találkoztunk. Természetesen megnéztük az 1954-es leányosztály tablóját (a KDG második emeletén, szemben a könyvtárral, az ablak mellett bezúduló januári napfényben), aztán a gimnázium bejárata mellett adódó falfelületet: ide kerül az emléktábla.

Pedig az első körben – más elfoglaltságai okán – a szobrászművész nem is vállalta a feladatot. De azért nem hagyta nyugodni, és elolvasta A Nagy Füzetet, sőt: a teljes Trilógiát – és Agota Kristof világa rendkívül mély, katartikus benyomást tett rá, azóta nem tud szabadulni a hatása alól. Úgyhogy boldoggá teszi, hogy találkozott ezzel a feladattal: köszöni a megbízást.

Szunyogh László szobrászművész és Módos Tibor, a KDG igazgatója a gimnázium második emeleti folyosóján, az 1954-es leányosztály tablójánál. Alul balról a harmadik Kristóf Ágota (Fotó: Horváth Csaba)

Agota Kristof szikáran, tömören, plasztikusan fogalmaz: „Azt írjuk, hogy 'Sok diót eszünk', és nem azt, hogy 'Szeretjük a diót', mivel a 'szeret' bizonytalan szó, nem pontos és nem tárgyilagos”, olvasható A Nagy Füzet A tanulás című fejezetében. (A fordító Bognár Róbert.) A kérdésre, hogy Agota Kristof szikárságukban plasztikus mondatai segítik-e – vagy inkább megkötik a „plasztikus” anyaggal dolgozó szobrászt-éremművészt, Szunyogh László egyértelmű választ ad: segítik. Olyannyira, hogy a táblába foglalandó, bronzba álmodott emlékplakett első és továbbfinomított tervét egy egészen konkrét jelenet ihlette A Nagy Füzet A vakság és süketség gyakorlása című fejezetéből: „Kézen fogjuk egymást és sétálni megyünk a légiriadó alatt, amikor az emberek elbújnak a pincékben, kihaltak az utcák. A süket mondja, hogy mit lát: – Az utca hosszú és egyenes. Kétoldalt földszintes házak vannak. (...) Az utca végén tér van, a téren fák meg egy szökőkút. Kék az ég, csak néhány fehér felhő van rajta. Repülőket látni. Öt bombázó. Alacsonyan repülnek.” Az sem mindegy, hogy milyenek (milyen típusúak) legyenek a stilizált, bronzba öntött repülők.

Az a legszebb, ahogy a művész az ikreket belehelyezi a kompozícióba. Az egy: kettő. A kettő: egy.