Picuri muri az Emlékműnél

Dombmászás közben, de még a dombtetőről is fontos mondatokat lehet elkapni Zacher Gábor főorvos-toxikológustól, aki a perspektivikus távlatokat nyitó nagyszínpadon saját függőségeivel kezdi. Nikotinfüggő évtizedek óta, és hiába várja, még nem jött el az a "bármelyik nap", amikor  persze ő is gond nélkül abba tudná hagyni a dohányzást. Ha egyszer minden függő ezt állítja: ezzel ámítja magát. De vigyázat: gyakorlatilag bármitől függővé válhat az ember. Zacher Gábor a legveszélyesebb szernek az alkoholt tartja, azt mondja, ha most találnák föl, gondosan őrizni kellene a titkot, megakadályozandó a mérhetetlen rombolást. Hát, erről már lekéstünk. De van másik: Zacher Gábor szerint a nyugtatófogyasztás szintén aggasztó méreteket öltött Magyarországon, ha ezzel úgy igazán szembenéznénk, több évizedes csontvázak dőlnének ki a szekrényből. És bár a genetikának is van köze a függőségek kialakulásához, a főorvos-toxikológus  jóval fontosabbnak tartja a környezeti hatásokat, a mintát, a nevelést. Ha megvannak az életünk pontosan kijelölt keretei, kisebb a függőségveszély.

Mindeközben a dombról csodálatos panoráma nyílik a városra, úgyhogy még halljuk, amint Zacher Gábor bevallja: ő maga nemcsak nikotinfüggő, hanem munkaalkoholista is, aztán belefeledkezünk a látványba. Még néhány lépés, és máris  a dombtetőn fölállított rendezvénysátorban vagyunk, ahol kifestett arcú kislányok és kisfiúk hallgatják a Lévai Tímea - Poppre Ádám Duót, műsoron a színészházaspár első gyereklemezének dalait. Ez maga a Picuri muri, benne a Macskadal és Gyuri kakas, az évszakok egymásutánjára fölfűzve. (Szöveg: Lévai Tímea, zene: Poppre Ádám.) Timi és Ádám szinte hazajötték Szombathelyre: 2007-től 2014-ig a Weöres Sándor Színház stúdiósai, aztán színészei voltak, úgyhogy őket látva szép régi előadások emléke ötlik föl A nevető embertől A kis lordig.

A sátor mellett karnyújtásnyira ott az Emlékmű, teljes életnagyságban, körülötte asztalok, padok, gyerekjátékok. A betonkolosszus Heckenast János Ybl-díjas építészmérnök tervei alapján készült, 1970-ben avatták föl, április 4-én. Egy ideig benne volt a város címerében, aztán kikopott onnan, ahogyan lekopott a jelzője is: felszabadulási - maradt az emlékmű. Az  egyszerre robusztus és légies kompozíció úgyis sokféle jelentést hordoz, rajtunk múlik, minek látjuk. Bár a történelem jelét azért hordozza még: alig kivehetően, de ott felejtődtek  rajta a rozsdás fémszámok: egy? kilenc? négy? öt? Ha jól megnézzük ezt az impozáns kolosszust, a Titanic híres jelenete ötlik föl, ott a hajóorral, nekifeszülve a szélnek. Ki lehet próbálni: karokat szét, alattunk a város - hajunkat fújja a szél.