SEK: ki a felelős, hogyan tovább?

RÖVID ELŐTÖRTÉNET

1992 elején vetettem föl, hogy meg kellene valósítani az integrációt a soproni – akkor még – Erdészeti és Faipari Egyetemmel. A cél a szombathelyi felsőoktatás egyetemi szintre emelése volt, amit azonban önállóan akkor nem lehetett volna megvalósítani, már csak azért sem, mert az intézmény a tudományos fokozattal rendelkezők tekintetében nagyon gyengén állt. A soproni intézmény nevében ugyan egyetem volt, de szűk profilja miatt nem felelt meg az universitas-szal szemben támasztott követelményeknek. A néhány éven át folyó előkészületek után, melyek során az együttműködésbe bevontuk a mosonmagyaróvári agrárintézményt, illetve a soproni Benedek Elek Óvóképző Főiskolát, 1996 márciusában az akkori oktatási miniszter, valamint Szombathely és Vas megye országgyűlési képviselőinek, a város polgármesterének, valamint a megyei közgyűlés elnökének jelenlétében az akkori soproni rektorral megállapodtunk, hogy létrehozzuk az ország első regionális integrációjaként a Nyugat-magyarországi Egyetemet. Áprilisban azonban a soproni szenátusi ülésen, amelynek napirendjén egyebek között az integráció kérdése is szerepelt, és amely ülésre minket nem hívtak meg, elvetették az integrációt. A Berzsenyi Dániel Főiskola ezt követően, 1996 júniusában benyújtott a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz három anyagot: 10 szak egyetemi akkreditációját a főiskolai keretek között, a három kar létrehozására irányuló kérvényt (akkor ugyanis a főiskoláknak nem lehettek karai), valamint az intézmény egyetemi akkreditációjára vonatkozó kérvényt. Ezek közül végül is – egy-két évvel később – előbb két egyetemi szak, illetve a karok létesítésének joga megkapta a MAB támogatását.

Az integráció gondolata azonban csak szunnyadt, de nem semmisült meg. A külső körülmények (pl. a demográfiai helyzet) nyomására végül is megvalósult az integráció, ám már nem abban a formában, ahogy azt a 90-es évek derekán elképzeltük.

KI A FELELŐS?

Az integráció hatályba lépése után a rektor 2008 elején összehív(at)ta a Savaria Egyetemi Központ professzori tanácsának ülését (amely azóta sem ülésezett többé). A téma az integrált intézmény prog-ramja volt. A heves vita végén elmondtam, hogy a rektor már a kezdet kezdetén elkövetett egy súlyos hibát: azokra bízta a SEK vezetését, akik csődbe vitték az intézményt, továbbá, hogy Sopronnak azért kell az integráció, hogy néhány év múlva, amikor le kell építeni a hatalmasra duzzadt, de abban a formában nem fenntartható egyetemet, legyen mit leépíteni – mentendő Sopron pozícióit.

Az időközben – 2015-ben – adminisztratív egységként megszüntetett Savaria Egyetemi Központban az utóbbi években kialakult közhangulatot jól tükrözte a néhány hónappal ezelőtt, január 27-én megtartott összdolgozói ülés. A résztvevők túlnyomó többsége (több mint 90 százaléka) kiállt a leválás mellett, kárhoztatták a kialakult helyzetet, és a SEK kizsákmányolásával vádolták a soproni központot.

A forró hangulatú, olykor a demagógiától sem mentes összejövetelen csak az alábbi két kérdés nem hangzott el:

– ki a felelős a SEK-ben a kialakult helyzetért?

– hogyan tovább, ha megvalósul az áhított különválás, amit egyébként a város vezetése, pártoktól függetlenül támogat, és emellett áll ki a város országgyűlési képviselője, a kormány tagja is?

AZ OKOK

A SEK alapvető baja, hogy érdekeit nem tudta vagy nem akarta kellő súllyal képviselni a szenátusban, illetve az egyetem felső vezetésében. Ennek számos – akár egyéni – oka is lehet, ezek boncolgatásába nem megyek bele. A helyzet kialakulásának legsúlyosabb oka azonban az, hogy Szombathelynek nem volt és nincs stratégiája, nincsenek innovatív programjai.

Ez ellen fel lehet hozni, hogy a mérnökképzés ilyen program. Egyetértek. Más kérdés, hogy ebben milyen kezdeményező szerepe volt a SEK-nek, de ez nem is lényeges, a fontos, hogy a képzés elindulhat. Mind a vezetés, mind a város és a magasabb politika(?) ebben látja a szombathelyi felsőoktatás megmentését. Ez azonban a felsőoktatási intézmények működésének, az ország vagy akár csak egy régió életében betöltendő szerepének nagy fokú nem-ismerésén alapul.

Először is: az évi 80 fős beiskolázás a harmadik évben is csupán 240 hallgatót eredményez, ami egy normálisan működni képes intézmény minimális létszámának mindössze 5-10 százalékát teszi ki. Ezzel nem lehet fenntartani egy intézményt, csak kijárás alapon idecsorgatott pénzekkel. Ez az eljárás azonban alapjaiban ássa alá az egészséges rendszert, s nem tartható fenn hosszú távon.

Másodszor: a SEK-en az elmúlt esztendőkben nagyfokú leépítés következett be. Szakok szűntek meg vagy kerültek a finanszírozhatatlan kategóriába. Az egykori bölcsészettudományi karon nincs egyetlen egyetemi tanár sem, a korábbi öttel szemben.

Harmadszor: bár a kialakult helyzetet azzal szokták indokolni, hogy nincs hallgató (például az egykori magyar tömegszak helyén 10 fős évfolyam lézeng, ami kevés ahhoz, hogy eltartsa az őket oktató tanárokat stb.). Hallgató viszont azért nincs, mert a SEK-nek nincsenek vonzó szakjai. Azt nem értik meg sokan, hogy éppen a „halálra ítélt" intézmények esetében a szó szoros értelmében életfontosságú az innováció. Azt csinálni tizenhatodiknak, amit tizenöten már végeznek, öngyilkosság. A jobbító szándékú kollégák által benyújtott javaslatokról még csak vitát sem folytattak, folytatták viszont a padláslesöprést.

HOGYAN TOVÁBB?

Az elképzelhetetlen, hogy Szombathelyen megszűnjön a felsőoktatás. Tragikus következményekkel járna a város szempontjából (is), felgyorsulna a szellemi elsivatagosodás.

Együtt Sopronnal – nehezen elképzelhető. Különválva – ha a jelenlegi struktúrát, tartalmat és vezetői mentalitást tovább visszük – szintén. A természettudományi szakok jelentős része bedől, mert soproniak a szakfelelősök. Amúgy is nehéz helyzetben vannak, hiszen a szakok nagy részének alig van hallgatója.

Legyen önálló az intézmény, de ehhez merőben új programokat kell kidolgozni. Olyanokat, amelyeket nem minősíthet a politika sem „büfé- és ruhatár szaknak". Nem szabad figyelmen kívül hagyni, bár a politikai közhangulat erre csábít, hogy modern bölcsészet- és társadalomtudományi képzés nélkül nincs sem egyetem, sem egészséges, művelt társadalom. (A német műszaki felsőoktatásban fontos szerepet játszik az anyanyelvi műveltségre irányuló képzés – hogy csak egy leszűkített példát idézzek.)

Innovatív vezetőkre van szükség, bölcs tanácsadókra, akik képesek egy, a társadalmi igényeket, a politikai elvárásokat  kielégíteni  képes programot kidolgozni, amely program figyelembe veszi a szűkebb régió érdekeit is, egyszersmind nemzetközi téren is eladható, sőt, egyre inkább nemzetközi együttműködésben valósítható meg. Ennek a személyi és infrastrukturális feltételei részben még mindig megvannak a SEK-ben. A program kidolgozására és elfogadtatására (például akkreditációra) szánt időben azonban szükség van kormányzati intervencióra, azaz finanszírozni kell az előkészületeket – ahogy ezt a mérnökképzés esetében is megtették.

Sürgősen fel kell állítani egy felsőoktatási szakemberekből, helyi és országos politikát képviselőkből, szakmai és civil szervezetek képviselőiből álló tanácsot, amelynek feladata az életképes, a hagyományosan beidegződött felsőoktatási kereteket esetleg kitágító program kidolgozása, annak politikai és szakmai elfogadtatása, a politika támogatásának megszerzése. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a felsőoktatás tervezése és irányítása komoly ismereteket és tapasztalatokat igénylő szakma, amihez a kívülálló nem ért, legfeljebb ötletekkel és lobbizással járulhat hozzá a program sikeréhez.

Nem tartom kizártnak, hogy a tágabb régió felsőoktatási intézményei már várnak a koncra, ami a NyME szétesése után marad, s ebből – ha Szombathely nem lép gyorsan és okosan – városunknak aligha marad betevő falat.