Terka-sztorik - Amiről az útikönyvek nem írnak

Ebből az következik, hogy az egyes bédekker szerzők másra és másra fókuszálnak, más szempontokat helyeznek előtérbe, amikor a turistáknak tanácsokat adnak. Összeesküvés-elméletekben gazdag világunkban még csak meg sem merem kockáztatni, hogy egyiküket-másikukat netán bizonyos rejtett érdekek vezérlik a látnivalók kiválogatásában.

De nincs is erre szükség: a legnagyobb jóindulat feltételezése mellett is igaz, hogy az útikönyvek és az utazóknak szánt

weboldalak nem mindig tartalmazzák azokat az információkat, amelyekre épp kíváncsiak vagyunk. Pontosabban: ha nyitott szemmel járunk, könnyen bukkanhatunk olyan eldugott szépségekre és érdekességekre, amelyeket nem tartalmaz a kötelező látnivalók sora.

Csak egy példa a sok közül: a portugál, óceánparti kisvárost remek fürdőhelyként hirdetik a prospektusok. Felhívják a figyelmet a jó szörfözési lehetőségre, a parti promenádra, néhány étteremre. Arról viszont nem szól a fáma, hogy aki beljebb merészkedik a girbegurba utcákon, igazi kincsre talál. Egy régi halásznegyedre, egymáshoz tapasztott, földbe süppedő házikókkal, tarkára pingált utcakővel. Az utcácska közepe táján gyermekded módon feldíszített közkúttal, minden negyedik-ötödik ház előtt közös, kőből készült mosóvályúval... amelyeket ma már virágtartónak használnak a lakók vagy annak sem. A bédekker nem ír róla, nem akarják idecsalogatni az utazót – talán szégyellik az egyszerűségét. Pedig aki az itteni életformát, a múltat szeretné tetten érni, annak egy ilyen lopott séta többet ér egy múzeumi látogatásnál. Az ilyen, személyesen felfedezett apró csodák révén tudunk egy helyet igazán megismerni és emlékezetünkben szépnek megőrizni.