Német hetilap cikke Orbán kormányzásáról

Georg Paul Hefty, a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung rovatvezetője az alcímben kiemeli: a magyar médiatörvényt sok bírálat éri. A budapesti kormány azonban óvakodni fog annak merev alkalmazásától, már csak azért is, mert a következő választást is meg akarja nyerni.
   
Hefty emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor a példaképének tekinti Helmut Kohlt. "A testalkatra nagyon is különböző két férfiban közös vonás a hatalom víziószerű akarása és a berzenkedés a kihasználatlan alkalmakkal szemben. Ez hasonló igényekhez és célokhoz vezet. Kancellársága kezdetén Kohl szükségesnek tartotta a 'szellemi-erkölcsi fordulatot', és hiányosságokban bővelkedő hazájára Orbán is a gondolkodás és a cselekvés mindent átfogó megváltoztatását akarja rákényszeríteni. Nem hagyja figyelmen kívül a kudarc lehetőségét, ám szem előtt tartva a magyar közmondást, amely szerint más kárán tanul az okos, alighanem meggyőződése, hogy tanult Kohl sikertelenségéből."
   

"A kancellár szembement a korszellemmel és saját koalíciója politikájával, amely éppen akkoriban akarta szabadjára engedni a profithajhászó szórakoztató televízió szellemeit. Orbán viszont helyesnek tartja, hogy bizonyos szabályoknak vesse alá a médiát; ezáltal például a gyerekei anélkül olvashatnak sportújságokat, hogy állandóan képes párkereső hirdetésekbe ütközne a tekintetük."
   

"... Az országnak szellemi-erkölcsi fordulatra van szüksége - mutat rá a FAS cikkírója. - Nem azért, mert a helyzet összességében elviselhetetlen volna, hanem mert a hangulat sokszorosan rosszabb a helyzetnél. Magyarország legfőbb nehézségei mentális jellegűek. Senki sem vetheti az emberek szemére azt, hogy bagatellizálnák az ország valódi hiányosságait, az antiszemitizmustól a korrupción át a cigányellenességig. Helytálló viszont az a lelet, hogy a polgárok különösen erős nagyítón keresztül nézik a gyenge pontokat, hibákat és vétkeket, ám azok megítélésekor nem tudják, mely torzulások írhatók a valóság és melyek a nagyító számlájára."
   

Hefty ezután áttekinti a 2002 és 2010 közötti történéseket, a Fidesz választási vereségétől Gyurcsány Ferenc, a "kommunista privatizációs nyerészkedő nem-szocialista, neoliberális politikáján" át Bajnai Gordon, az "újgazdag gazdaságpolitikus" kormányáig. Utóbbi megmentette ugyan az országot az államcsődtől, ám "nem tudta feledtetni elődje hibáit, sem elhallgattatni a szélsőjobboldali uszítást. Az úgynevezett Magyar Gárda ott menetelt Budapest és a szegény falvak utcáin, ahol a lakosság egyharmadát romák alkotják. Nem sokkal később Európa és Amerika politikai és publicisztikai reagálása sztereotip bizalmatlanságot tükrözött Magyarország egészével szemben, és ezek a reakciók egyre mértéktelenebbek lettek. Magyar bírálókra támaszkodva - hiszen a nyugati kommentátorok többnyire nem bírtak kellő történelmi ismeretekkel - egyszerre mindenki tudta, hogy a fiatal NATO- és EU-tagállamban nyilaskeresztesek ünneplik a hitleri idők visszatértét. Az abszurd összefüggést azonban két dolog is cáfolta. Egyrészt egyetlen külföldi megszálló hatalom sem paktált az úgynevezett gárdistákkal, mint tette 1944-ben a náci Németország, másrészt a magyar hatóságok sem álltak szóba a szélsőségesekkel. Végül, ha megkésve is, a Legfelsőbb Bíróság betiltotta a gárdát. A külföld bizalmát azonban ezzel nem sikerült visszaszerezni."
   
"A 2009. évi EU-választás után még erősödött is a bizalmatlanság. A jobboldali radikális Jobbik lesújtóan nagy támogatást kapott, megteremtve a 2010. évi parlamenti választáson aratott siker alapjait. Rajta kívül a szocialisták és egy új zöld mozgalom került még be az Országgyűlésbe, amelyben azonban Orbán kétharmados többsége dominál... Az emberek 70 százaléka ma Orbán hívének vallja magát, a választások idején az arány jóval kisebb volt" - írja Hefty -, "megkérdőjelezendőnek" tartva, hogy "a szocialisták és alighanem a liberálisok némely korábbi híve ma azt állítja, hogy ő mindig is osztotta Orbán célkitűzéseit".
   
Hefty magától értetődőnek tartja, hogy Orbán hosszú hivatali időben gondolkodik, miként azt is, hogy ez csak rendszeres választások és a bizalom ismételt elnyerése útján képzelhető el. "Azok az állítások, érkezzenek akár budapesti politológusoktól is, miszerint a magyarok a 2010 áprilisi választáson úgy tettek, mint a németek a 30-as években - azaz a maguk Hitlerére szavaztak -, történelmietlen és apolitikus képtelenségek. Még ha Orbán és több bizalmasa nagy mozgástérre törekszik is, hamar meg fognak tanulni két dolgot: aki hatalmat akar, és megkapja, azt teszik felelőssé mindenért - az állampolgárok, az európai partnerek, a brüsszeli intézmények és a világ közvéleménye. A másik: aki azt állítja, hogy ő a leghatalmasabb egy kis országon belül, arra nyomást gyakorolnak a még hatalmasabbak. Profithajhász beruházók a maguk érdekét szem előtt tartva előnyöket akarnak majd kicsikarni az állítólag mindenható kormánytól, s ha ellenállásba ütköznek, gyöngeséget, tehetetlenséget és az együttműködés megtagadását fogják a szemére vetni."
  
 Ez a tulajdonképpeni veszélye a Nyugaton bírált és mértéktelenül becsvágyó médiatörvénynek - áll a FAS írásában. "Az állam, ha okos, olyan beavatkozásokra fog szorítkozni, amelyeket az olvasók és a nézők indokoltnak tartanak; ugyanis sem a kormány, sem a sok Fidesz-képviselő nem akarja veszélybe sodorni újraválasztását. Ez ugyan még nem médiabarát magatartás, de esetleg demokratikusan legitimált... Ha a lakosságnak kételyei támadnának arról, hogy felvilágosítást kap-e a médiában a magas energiaárak valódi okairól vagy élelmiszerbotrányokról, az ártani fog Orbánnak, és csökkenteni fogja újraválasztási esélyeit" - írta végezetül Georg Paul Hefty.