Magyar földben nyugszik már Zwack János

Zwack János 1893-ban született, s a háború kitöréséig családjával (feleségével Verával és Péter fiával) az akkoriban Duna Párizsának tartott Budapesten (a Várban) élt, de napjainak nagy részét a Soroksári úton lévő családi gyárban töltötte. Szabadidejében szívesen vadászott Derekegyházán Weiss Manfréd birtokán.

A rendkívüli szociális érzékkel megáldott iparmágnás folytatta a családi hagyományokat a támogatás területén: elkötelezett mecénánsa volt az Operának. A munka mellett aktív társasági életet élt és lelkes szurkolója volt a Ferencváros futballcsapatának. „Nagyon jól emlékszem arra, amikor egyszer a házitanítóm beírta az üzenő füzetbe Édesapámnak, hogy nem tanultam meg a leckét, ezért nem mehetek vele ki a következő focimeccsre szurkolni. Édesapám visszaírt a tanítómnak, hogy legyen szíves más büntetést kitalálni, mert ezzel a tiltással az egész családot, őt is bünteti.” – emlékszik vissza édesapjára Zwack Péter.

A foci mellett apa és fia kedvenc közös időtöltése a lovaglás volt. ”Emlékszem arra, hogy kisgyerekként, amikor az Édesapám hazaérkezett a gyárból, mindig felkapott s a nyakában lovagoltatott. Aztán eltelt néhány év és Édesapám megtanított igazi lovon lovagolni. Mindig nagy öröm volt számomra, amikor együtt lovagoltunk ” – idézi fel emlékeit Zwack Péter.

Zwack János pontosságáról, becsületességéről is híres volt. „Édesapám nagyon pontos volt, és ezt már kicsi koromtól tőlem is megkövetelte. Emlékszem, hogyha nem voltam ott a megbeszélt időben, amikor értem jött az iskolába a kocsival, akkor továbbhajtott, még akkor is, ha látott távolabbról rohanni a kocsi felé, én meg gyalogolhattam haza. Nem tudta elviselni a hazugságot, vagy a csalást. Emlékszem, amikor még kisiskolásként egyszer a rossz jegyemet kicsit kijavítottam az értesítőmben. Amikor ezt meglátta, olyan mérges lett, hogy a nevelőmnek kellett elé állnia, hogy meg ne verjen. De ez olyan jó lecke volt számomra, hogy soha többet nem jutott eszembe, hogy csaljak, az életben mindig vállaltam, ha hibáztam.”

„Valami mindig másképp történik..”  – ez volt Zwack János kedvenc mondása és talán nem véletlenül, hiszen az ő életét a változás végig is kísérte.
A Zwack család egy pincében elrejtőzve élte túl ugyan a háborút, ám 1948-ban a kommunista rezsim kártérítés nélkül államosította a Duna partján álló, patinás gyárat. János azt kérte, hogy legalább egy útlevelet adjanak elkobzott gyáráért, de még ezt a kérését is elutasították. Így nem maradt más választása, mint kalandos körülmények között elmenekülni az országból.

Egy szovjet katonai teherautó sofőrjét megvesztegetve, felfordított olajos hordó alá rejtve jutott ki Ausztriába. Mindent maga mögött hagyott, amit addig kitartó munkával felépített, kivéve a mellényzsebébe rejtett Unicum receptet. Péter fia Olaszországban csatlakozott hozzá s együtt keltek át az Atlanti óceánon. Az Ellis Island-i menekülttáborban eltöltött egy hónap után New Yorkban telepedtek le. Zwack János - bár nagyon hálás volt a biztonságot adó Amerikának, hogy befogadta családjával együtt - egész életében, minden tettében, gondolatában megmaradt magyarnak. Elsősorban azért vállalta családjával az utazást a tengerentúlra, hogy megpróbálja meggyőzni elkobzott gyára amerikai importőreit - a Kraus testvéreket -, hogy készítsék együtt az Unicumot, segítsenek neki egy gyárat alapítani az Újvilágban. Sajnos azzal kellett szembesülnie, hogy az amerikai partnerek a sokéves jó üzleti kapcsolatuk ellenére más utat választottak: folytatták a Zwack termékek importálását a rezsim által államosított gyártól - még akkor is, ha tudták, hogy hamis recept alapján készült ital kerül a polcokra.

Zwack János ezt nem nézte tétlenül: pert indított az amerikai bíróságon, aminek következtében 1957-ben precedens értékű ítélet született a Kraus testvérek és a kommunista magyar állam ellen! A nagy port kavart ítélet értelmében az állami gyár nem használhatta többé termékein a Zwack nevet, és megtiltották az Unicum és más termékeik exportját az Egyesült Államokba.

”Amikor Édesapám elmesélte ezt a történetet a nagyapámról, alig akartam elhinni. Hihetetlennek tűnt, amit a Zwack név, az Unicum presztizsének megőrzése érdekében tett, enélkül nem lenne ma Zwack Unicum gyár, nem lennénk ma itt. . Végtelenül sajnálom, hogy személyesen nem ismerhettem, egy rendkívüli ember volt, akire nagyon büszke vagyok.” - nyilatkozta Zwack Sándor.

Zwack János 1956-ban Péter fiának sokat segített a „First Aid for Hungary” ("Elsősegély Magyarországnak") alapítvány létrehozásában az Amerikába kivándorolni kényszerült magyarok támogatására.

Zwack János 1958-ban halt meg, és hazájától távol, Hawthorne, New Yorkban temették el. Péter fia 1988-ban tért vissza családjával Magyarországra, és az utóbbi 23 évben azon dolgozott, hogy édesapja szellemében megtartsa, s tovább építse a családi vállalkozást.  Mivel a Zwack család őseikhez hasonlóan magyar földön akar élni, a közelmúltban családi kriptát építtettek a Kerepesi temetőben.

Az első családtag, akit szűk családi körben a felszentelt új kriptában örök nyugalomba helyeztek, Zwack János lett, akit Amerikából visszahozott családja.