2007.07.11. 02:29
A méret a lényeg
Szombathely - Szilárdi Béla széke az oka mindennek: ez a hatalmas faalkalmatosság adta az ötletet dr. Gálig Zoltán képtárigazgatónak, hogy további nagy művek után nézzen - a raktárban.
Ez egy nagy mű , állapította meg tárgyilagosan Gálig Zoltán tavaly június 16-án - a Bloomsday-en -, amikor megpillantotta Szilárdi Béla sárgában, pirosban, feketében pompázó, mindennapi méretének sokszorosára növelt, fából készült támlás székét. Akkor futott át rajta először a gondolat, hogy körül kellene nézni a képtár gyűjteményében: hátha létrehozható ezen az alapon egy nagy , tematikus kiállítás. A Big works című tárlat tegnap megnyílt - minden külön protokoll nélkül. (A Szilárdi-szék az elmúlt évben a szabad ég alatt, a képtár udvarán pihent.)
Először persze pontos választ kellett adni a kérdésre: Mi az, hogy nagy? (Azt a szempontot most hagyjuk figyelmen kívül, hogy a nagy jelzővel értékítélet is kifejezhető. Induljunk ki abból, hogy ezek jó művek.) Gálig Zoltán válasza - válaszának egyik fele - úgy szól, hogy a művészetben nagynak nevezhető az, ami monumentalitásánál, vagyis méreténél fogva lenyűgözi az embert. Másfelől mindenképpen nagy az a műalkotás, amely léptékében, arányaiban növel meg valamely, a hétköznapokban sokkal kisebb méretben létező és használatos tárgyat. Ez utóbbira jó példa a SZÉK, amely a tárlat középpontjában foglal helyet; a vállalkozó kedvű gyerekek föl is mászhatnak rá. (Bár nem csak a gyerekek. Az óriási bútordarab mellett épphogy a felnőttek látszanak gyereknek. Lóci pedig óriás lesz.) A hétköznapi tárgyak léptékük megnövelésével a praktikum kereteiből is kilépnek, eredeti értelmüket törvényszerűen elvesztik - viszont új értelmet nyernek. A 60-as években egyenesen pop art-tendenciának számított a pici tárgyak fölnagyítása, mondja Gálig Zoltán.
Nem mellékes körülmény, hogy a Szombathelyi Képtár tágas - eredetileg is képzőművészeti alkotások bemutatására szánt - tereiben azok a tárgyak is reprezentatív módon kiállíthatók, amelyek máshol nem. Bár a Big works szempontjából ez a tágasság csapdát rejthet magában: a nagy művek egyszer csak nem is tűnnek olyan nagynak. A Nagy művek-tárlat megrendezése mindenesetre a képtár munkatársainak is több meglepetést szerzett. Domanovszky Endre hatalmas és fontos vásznát például korábban csak részleteiben, egy sötét folyosón láthatták: most teljes életnagyságban nyújtózik az emeleti nagyterem (a Munkácsy-tárlat után még mindig vörösben izzó) falán. De Tóth Csaba és Kisléghy Nagy Ádám közös fiatalkori munkája is most kerül először közönség elé, eddig papírtekercs formájában aludt a raktárban. (A bemutató előtt Marosfalvi Antal hozta rendbe.) Gálig Zoltán felhívja a figyelmet a tanulságra: a matematikai egyenletekkel keretbe foglalt borzadályra - a sárgásan terjengő atombomba-felhőre.
A Lakner Antal munkásságát annyira jellemző ál-kondigépet szintén most szerelték össze először: a festőhenger és az izomerősítő kombinációját szintén bárki kipróbáhatja. A kiállítás bejáratánál a Lakner Antal édesapjától, Lakner Lászlótól való fantasztikus fekete rózsa fogadja a látogatót. A századik születésnapja óta is aktív, jelentős kortárs művész, Lossonczy Tamás itt látható festménye szerepelt már kiállításon, most a tematika révén került újra a falra. És ha már Bartók Fesztivál van éppen, említsük meg Móder Rezső kompozícióját: Bartók a vasgyárban.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
Először persze pontos választ kellett adni a kérdésre: Mi az, hogy nagy? (Azt a szempontot most hagyjuk figyelmen kívül, hogy a nagy jelzővel értékítélet is kifejezhető. Induljunk ki abból, hogy ezek jó művek.) Gálig Zoltán válasza - válaszának egyik fele - úgy szól, hogy a művészetben nagynak nevezhető az, ami monumentalitásánál, vagyis méreténél fogva lenyűgözi az embert. Másfelől mindenképpen nagy az a műalkotás, amely léptékében, arányaiban növel meg valamely, a hétköznapokban sokkal kisebb méretben létező és használatos tárgyat. Ez utóbbira jó példa a SZÉK, amely a tárlat középpontjában foglal helyet; a vállalkozó kedvű gyerekek föl is mászhatnak rá. (Bár nem csak a gyerekek. Az óriási bútordarab mellett épphogy a felnőttek látszanak gyereknek. Lóci pedig óriás lesz.) A hétköznapi tárgyak léptékük megnövelésével a praktikum kereteiből is kilépnek, eredeti értelmüket törvényszerűen elvesztik - viszont új értelmet nyernek. A 60-as években egyenesen pop art-tendenciának számított a pici tárgyak fölnagyítása, mondja Gálig Zoltán.
Nem mellékes körülmény, hogy a Szombathelyi Képtár tágas - eredetileg is képzőművészeti alkotások bemutatására szánt - tereiben azok a tárgyak is reprezentatív módon kiállíthatók, amelyek máshol nem. Bár a Big works szempontjából ez a tágasság csapdát rejthet magában: a nagy művek egyszer csak nem is tűnnek olyan nagynak. A Nagy művek-tárlat megrendezése mindenesetre a képtár munkatársainak is több meglepetést szerzett. Domanovszky Endre hatalmas és fontos vásznát például korábban csak részleteiben, egy sötét folyosón láthatták: most teljes életnagyságban nyújtózik az emeleti nagyterem (a Munkácsy-tárlat után még mindig vörösben izzó) falán. De Tóth Csaba és Kisléghy Nagy Ádám közös fiatalkori munkája is most kerül először közönség elé, eddig papírtekercs formájában aludt a raktárban. (A bemutató előtt Marosfalvi Antal hozta rendbe.) Gálig Zoltán felhívja a figyelmet a tanulságra: a matematikai egyenletekkel keretbe foglalt borzadályra - a sárgásan terjengő atombomba-felhőre.
A Lakner Antal munkásságát annyira jellemző ál-kondigépet szintén most szerelték össze először: a festőhenger és az izomerősítő kombinációját szintén bárki kipróbáhatja. A kiállítás bejáratánál a Lakner Antal édesapjától, Lakner Lászlótól való fantasztikus fekete rózsa fogadja a látogatót. A századik születésnapja óta is aktív, jelentős kortárs művész, Lossonczy Tamás itt látható festménye szerepelt már kiállításon, most a tematika révén került újra a falra. És ha már Bartók Fesztivál van éppen, említsük meg Móder Rezső kompozícióját: Bartók a vasgyárban.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
Először persze pontos választ kellett adni a kérdésre: Mi az, hogy nagy? (Azt a szempontot most hagyjuk figyelmen kívül, hogy a nagy jelzővel értékítélet is kifejezhető. Induljunk ki abból, hogy ezek jó művek.) Gálig Zoltán válasza - válaszának egyik fele - úgy szól, hogy a művészetben nagynak nevezhető az, ami monumentalitásánál, vagyis méreténél fogva lenyűgözi az embert. Másfelől mindenképpen nagy az a műalkotás, amely léptékében, arányaiban növel meg valamely, a hétköznapokban sokkal kisebb méretben létező és használatos tárgyat. Ez utóbbira jó példa a SZÉK, amely a tárlat középpontjában foglal helyet; a vállalkozó kedvű gyerekek föl is mászhatnak rá. (Bár nem csak a gyerekek. Az óriási bútordarab mellett épphogy a felnőttek látszanak gyereknek. Lóci pedig óriás lesz.) A hétköznapi tárgyak léptékük megnövelésével a praktikum kereteiből is kilépnek, eredeti értelmüket törvényszerűen elvesztik - viszont új értelmet nyernek. A 60-as években egyenesen pop art-tendenciának számított a pici tárgyak fölnagyítása, mondja Gálig Zoltán.
Nem mellékes körülmény, hogy a Szombathelyi Képtár tágas - eredetileg is képzőművészeti alkotások bemutatására szánt - tereiben azok a tárgyak is reprezentatív módon kiállíthatók, amelyek máshol nem. Bár a Big works szempontjából ez a tágasság csapdát rejthet magában: a nagy művek egyszer csak nem is tűnnek olyan nagynak. A Nagy művek-tárlat megrendezése mindenesetre a képtár munkatársainak is több meglepetést szerzett. Domanovszky Endre hatalmas és fontos vásznát például korábban csak részleteiben, egy sötét folyosón láthatták: most teljes életnagyságban nyújtózik az emeleti nagyterem (a Munkácsy-tárlat után még mindig vörösben izzó) falán. De Tóth Csaba és Kisléghy Nagy Ádám közös fiatalkori munkája is most kerül először közönség elé, eddig papírtekercs formájában aludt a raktárban. (A bemutató előtt Marosfalvi Antal hozta rendbe.) Gálig Zoltán felhívja a figyelmet a tanulságra: a matematikai egyenletekkel keretbe foglalt borzadályra - a sárgásan terjengő atombomba-felhőre.
A Lakner Antal munkásságát annyira jellemző ál-kondigépet szintén most szerelték össze először: a festőhenger és az izomerősítő kombinációját szintén bárki kipróbáhatja. A kiállítás bejáratánál a Lakner Antal édesapjától, Lakner Lászlótól való fantasztikus fekete rózsa fogadja a látogatót. A századik születésnapja óta is aktív, jelentős kortárs művész, Lossonczy Tamás itt látható festménye szerepelt már kiállításon, most a tematika révén került újra a falra. És ha már Bartók Fesztivál van éppen, említsük meg Móder Rezső kompozícióját: Bartók a vasgyárban.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
Nem mellékes körülmény, hogy a Szombathelyi Képtár tágas - eredetileg is képzőművészeti alkotások bemutatására szánt - tereiben azok a tárgyak is reprezentatív módon kiállíthatók, amelyek máshol nem. Bár a Big works szempontjából ez a tágasság csapdát rejthet magában: a nagy művek egyszer csak nem is tűnnek olyan nagynak. A Nagy művek-tárlat megrendezése mindenesetre a képtár munkatársainak is több meglepetést szerzett. Domanovszky Endre hatalmas és fontos vásznát például korábban csak részleteiben, egy sötét folyosón láthatták: most teljes életnagyságban nyújtózik az emeleti nagyterem (a Munkácsy-tárlat után még mindig vörösben izzó) falán. De Tóth Csaba és Kisléghy Nagy Ádám közös fiatalkori munkája is most kerül először közönség elé, eddig papírtekercs formájában aludt a raktárban. (A bemutató előtt Marosfalvi Antal hozta rendbe.) Gálig Zoltán felhívja a figyelmet a tanulságra: a matematikai egyenletekkel keretbe foglalt borzadályra - a sárgásan terjengő atombomba-felhőre.
A Lakner Antal munkásságát annyira jellemző ál-kondigépet szintén most szerelték össze először: a festőhenger és az izomerősítő kombinációját szintén bárki kipróbáhatja. A kiállítás bejáratánál a Lakner Antal édesapjától, Lakner Lászlótól való fantasztikus fekete rózsa fogadja a látogatót. A századik születésnapja óta is aktív, jelentős kortárs művész, Lossonczy Tamás itt látható festménye szerepelt már kiállításon, most a tematika révén került újra a falra. És ha már Bartók Fesztivál van éppen, említsük meg Móder Rezső kompozícióját: Bartók a vasgyárban.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
Nem mellékes körülmény, hogy a Szombathelyi Képtár tágas - eredetileg is képzőművészeti alkotások bemutatására szánt - tereiben azok a tárgyak is reprezentatív módon kiállíthatók, amelyek máshol nem. Bár a Big works szempontjából ez a tágasság csapdát rejthet magában: a nagy művek egyszer csak nem is tűnnek olyan nagynak. A Nagy művek-tárlat megrendezése mindenesetre a képtár munkatársainak is több meglepetést szerzett. Domanovszky Endre hatalmas és fontos vásznát például korábban csak részleteiben, egy sötét folyosón láthatták: most teljes életnagyságban nyújtózik az emeleti nagyterem (a Munkácsy-tárlat után még mindig vörösben izzó) falán. De Tóth Csaba és Kisléghy Nagy Ádám közös fiatalkori munkája is most kerül először közönség elé, eddig papírtekercs formájában aludt a raktárban. (A bemutató előtt Marosfalvi Antal hozta rendbe.) Gálig Zoltán felhívja a figyelmet a tanulságra: a matematikai egyenletekkel keretbe foglalt borzadályra - a sárgásan terjengő atombomba-felhőre.
A Lakner Antal munkásságát annyira jellemző ál-kondigépet szintén most szerelték össze először: a festőhenger és az izomerősítő kombinációját szintén bárki kipróbáhatja. A kiállítás bejáratánál a Lakner Antal édesapjától, Lakner Lászlótól való fantasztikus fekete rózsa fogadja a látogatót. A századik születésnapja óta is aktív, jelentős kortárs művész, Lossonczy Tamás itt látható festménye szerepelt már kiállításon, most a tematika révén került újra a falra. És ha már Bartók Fesztivál van éppen, említsük meg Móder Rezső kompozícióját: Bartók a vasgyárban.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
A Lakner Antal munkásságát annyira jellemző ál-kondigépet szintén most szerelték össze először: a festőhenger és az izomerősítő kombinációját szintén bárki kipróbáhatja. A kiállítás bejáratánál a Lakner Antal édesapjától, Lakner Lászlótól való fantasztikus fekete rózsa fogadja a látogatót. A századik születésnapja óta is aktív, jelentős kortárs művész, Lossonczy Tamás itt látható festménye szerepelt már kiállításon, most a tematika révén került újra a falra. És ha már Bartók Fesztivál van éppen, említsük meg Móder Rezső kompozícióját: Bartók a vasgyárban.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
A Lakner Antal munkásságát annyira jellemző ál-kondigépet szintén most szerelték össze először: a festőhenger és az izomerősítő kombinációját szintén bárki kipróbáhatja. A kiállítás bejáratánál a Lakner Antal édesapjától, Lakner Lászlótól való fantasztikus fekete rózsa fogadja a látogatót. A századik születésnapja óta is aktív, jelentős kortárs művész, Lossonczy Tamás itt látható festménye szerepelt már kiállításon, most a tematika révén került újra a falra. És ha már Bartók Fesztivál van éppen, említsük meg Móder Rezső kompozícióját: Bartók a vasgyárban.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
A képtár munkatársa, Szántó István festőművész tegnap délelőtt még dolgozott azon a képen, amelynek kifejezetten a Big works kedvéért látott neki: a kinagyított kisfiúarc egyfelől hamvas és ártatlan - másfelől tejfogai az apró ragadozót sejtetik. A kiállítótérben a Szilárdi-szék mögött bukkan majd föl az árnyékolt angyali arc; balra Konkoly Gyula sárga és brutális telefonkagylója.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
Mindenféle megnyitóbeszéd helyett Gálig Zoltán azzal ajánlja a közös figyelmébe a Big works-válogatást, hogy ez egy könnyű, nyári kiállítás nagy és súlyos művekkel . Most kivételesen igenis a méret a lényeg - persze a minőséggel holtversenyben.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.
És amíg Gulliver kései utódaiként kószálunk a nagy és súlyos művek között, a háttérben fölbukkan egy 2004-es színházi előadás a Tháliából, Az ügynök halála, amelyhez Kentaur óriási, megnövelt léptékű bútorokat-berendezést tervezett. Ide helyezte a kudarcával szembenézni kénytelen Willy Lomant - Bodrogi Gyulát - meg a családját. A kisembereket. Szilárdi Bélát ismerve pedig az sem lehetetlen, hogy enyhe (ön)irónia vezérelte, amikor éppen a szék, és nem más arányait mozdította el. Ha Madách Tragédiája óta művészembernek széklábat faragni egyet jelent a kerékbetöréssel, ő most megmutatta, hogy csak azért sem.