2011.02.21. 14:45
Szombathely: a költségvetési tervezet vesztese az oktatás, míg nyertese a sport
A szombathelyi költségvetési tervezetéből kiderül, hogy a legtöbb pénzt várhatóan az oktatástól és a kultúrától vonják el. A sport és az egészségügy ágazata azonban a jelenlegi gazdasági helyzethez képest viszonylag jól járhat.
Lassan közeleg a tél vége, melyet a helyi politikában új időszak vált fel, méghozzá a költségvetések évszaka. A szombathelyi városvezetés büdzséről tartott sajtótájékoztatójáról pénteken tudósítottunk. E témában az MSZP-SZTKE frakciója hétfőn fejtette ki álláspontját. Nem kell nagy jóstehetség, hogy megállapítsuk: a város politikai napirendjét még jó ideig uralni fogják a pénzügyi-gazdasági kérdések. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemezgetünk a büdzsé érdekesebb fejezeteiből, ám hangsúlyozzuk: egyelőre tervekről van szó, a végső döntést ugyanis a csütörtöki közgyűlés hozza meg.
Elöljáróban annyit még fontos jeleznünk, hogy a megszorításokra a város drasztikusan növekvő adósságállománya miatt lesz szükség, ennek módjáról azonban eltérően gondolkodik a jobb- és baloldal. A "túlélés költségvetésének" is titulált tervezet egyik legnagyobb vesztese vélhetően az oktatás lesz.
A tavaly áprilisban elfogadott büdzsé eredeti változata összesen több mint 7,9 milliárd forintot irányzott elő az oktatási intézményeknek, ez az összeg a negyedik módosítás után már közel 9,4 milliárdra ugrott. Ezzel szemben az intézmények kiadásait az idei költségvetésben mintegy 7,7 milliárd forintnál húzták meg. A tervek szerint az intézményi karbantartásra, a tavalyi évhez hasonlóan, 60 millió forint jut majd. Némileg több pénz lesz a pedagógusok kitüntetésére, változatlanul 1,25 millió forint jut a Petz Gyula-ösztöndíjakra, ám megszűnik például a megyei szakképzéshez nyújtott korábbi támogatás.
A kultúra ágazatán belül 27 millió forinttal csökken az Agora Kulturális és Turisztikai Központ önkormányzati támogatása, a Képtár 12,5 millióval, a megyei könyvtár 7,5 millióval, az MMIK 14 millióval kap kevesebbet. Nem juttatnak támogatást a városrészi civil egyesületeknek, valamint a Capella és az Örökmozgó Művészmozi működéséhez sem.
Molnár Miklós alpolgármester szerint az előző városvezetésnek nem kellett volna hitelekből bevállalnia a színházat és az Iseumot. Erre dr. Czeglédy Csaba hétfőn úgy reagált: előbbi kormányzati támogatásból, és nem hitelből épült, míg az Iseumról nem a korábbi városvezetés, hanem a közgyűlés tagjai döntöttek. A kiemelt városi rendezvények közül egyedül a Savaria Karnevál kap többet a tavaly elfogadott eredeti támogatáshoz képest 30 helyett 35 millió forintot.
A sport összességében jól jár, ugyanis a tavalyi 559,6 millió helyett idén 593,7 millió forint jut erre az ágazatra. A HVSE támogatása 5 millióval csökken, ám ugyanennyivel kaphat többet a tavalyihoz képest a Falco KC és a Haladás (75-75 millió forintot). A szociális ágazat és az egészségügy összességében nem jár rosszabbul, utóbbi számai szinte teljes egészében a tavalyiaknak felelnek meg.
Fókuszban a leépítések, valamint az oktatás
A városi közgyűlés csütörtöki ülésének nyilvános részén összesen 18 napirendi pontot tárgyalnak majd. A legfajsúlyosabb mind közül az idei év költségvetéséről szóló rendelet megalkotása. Emellett a képviselők döntenek a polgármesteri hivatal apparátusának, és a közterület-felügyelet állományának csökkentéséről is. A közgyűlés határozhat a város által fenntartott nevelési-oktatási intézmények létszám-előirányzatának módosításáról, továbbá a Vas Megyei Közoktatási Közalapítvány megszüntetéséről. Új nevet kaphat a Losonc utcai Óvoda, melyet a képviselő-testület Donászy Magda Óvodára keresztelhet át.
A zárt ülés személyi ügyei közül a Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztása ígérkezik érdekesnek.
MSZP-SZTKE: KÖZÖS A FELELŐSSÉG!
Dr. Czeglédy Csaba, az MSZP-SZTKE frakcióvezetője szerint a Fidesznek nem az előző városvezetést kellene felelőssé tennie a jelenlegi helyzet miatt. 2008 óta ugyanis a Fidesz szavazatai nélkül nem lehetett büdzsét elfogadni. A felelősség tehát közös. A Fidesz 2010-ben még több pénzt ígért az önkormányzatoknak, ehelyett 150 millió forinttal csökkent a normatíva, ami szintén hiányzik a büdzséből. A frakcióvezető hangsúlyozta: a fűnyíróelvű pénzelvonásban nem vesznek részt.