Olvasóink inkább a józan észre esküsznek az aligátorokkal szemben

Történt ugyanis, hogy az amerikai állam egyik szafariparkjában az érintett hölgyemény bukszája valamilyen úton-módon bezuhant egy elkerített, aligátorokkal teli tóba. A nő aztán gondolt egyet, bemászott a tóhoz, gondolta a gyerek miért ne jöhetne, így ő is bemászott vele együtt, hogy amíg kihalássza a tárcát, az öcsipók addig testközelből is érezhesse a hüllőket. Mert az milyen már, hogy tíz méterről nézzük ezeket az ősidők óta velünk élő állatokat?! Most próbáljunk elnézni afelett, hogy az a tárca olyan aerodinamikai elvek alapján lett összeszőve, amelyek okán 20 métert száll, ha levegővel közvetlenül érintkezik. Vagy egyszerűen ez a nő ért az aligátorok nyelvén, valamelyik beszólt neki, és fejbe akarta küldeni a személyes iratokkal, ha valami gond van, ő nem bújik el a balhé elől. Vagy ami még ennél is észszerűbb, hogy valamelyik aligátor likviditási gondokba ütközött és ki akarta segíteni az esti hüllőparti előtt.

Aztán lehet meggondolta magát, bemászott – nem kétséges, hogy nem egyszer látta a megboldogult „Krokodilvadászt” munka közben –, kihalászta közülük, a gyerek a tó partjáról végignézte, szerencsére senkinek nem esett baja. A videóból nem derül ki, hogy valamelyik aligátor kivett-e egy 50-est, míg náluk volt az erszény.

Szavazásunk talán még soha nem volt ilyen szoros, olvasóink 27%-a látta úgy, hogy megéri a kockázatot a közvetlen találkozás, ha nagyon súlyos volt a tárca, és nem csak egy nyalókát ígértünk be a gyereknek a teljes hétvégére. (Minimum egy plüss aligátor a kijárat előtt az ajándékboltban, ugye, „de ha bemászol velem, lesz az még egy vidámpark, meg egy 15000 kockás lego is”.) Kétségtelen, hogy tapasztalattal, kellő magabiztossággal és odafigyeléssel sikerül a mentőakció, de a gyerek minek? (bár lehet visszafoghatatlan volt a lego miatt), plusz nem pár hűsölő kölyöklabradorról beszélünk. Ezek látták a dinókat, meg megöltek dinókat, meg több ezer év gyilkolási ösztön tudatosult bennük, és azért nem változtak, mert ilyen bután kinézve a legjobb ölni, az evolúció sem formál rajtuk, mert minek?

Épp csak egy hajszállal lemaradva, 36%-kal a dobogó második fokán az „Én beugranék, csak előbb vigyék ki az aligátorokat!” opció, amelynél valljuk be, senki nem hezitálna, max annyi bántódásunk eshetne, ha leesnénk a kerítésről, vagy az algás tóparton megcsúszna a lábunk, bevernénk a fejünk és vizesek lennénk. De hát egy ilyen videó hogyan hozna már több millió kattintást a neten, 40 másodperc hírnév, még ha totál eszetlennek néz a világ fele is, kit érdekel? „Hányan mondhatják el közületek, hogy bemásztak gyerekükkel egy aligátorokkal teli tóhoz, hogy kihalásszák közülük a pénztárcát? Mindennapi eset, de hányan?! Na, ennyit erről...” – és mindenki lehajtja a fejét, mert erre már a hétköznapi ember nem tud érdemleges választ adni a szupersztár hölgynek.

És a győztes nem más, mint a „Nincs az a pénz, amiért vállalnám ezt az őrültséget!”. Ebbe a kategóriába tartoznak azok, akik megállnak a kerítésnél, elolvassák a kihelyezett táblát: „Mississippi aligátor”, teshossza…, élőhelye…, tápláléka: mindenevő. Majd odafordulnak a kölyökhöz és azt mondják: ezek aztán kegyetlenek, én is direkt a kezemből a hátizsákba raktam a tárcát, nehogy elszálljon, kerülöm velük a szemkontaktust, berakom a fülest, nehogy valamelyik kéregessen. Gyorsan vessünk rájuk egy pillantást, ezekkel ne húzzunk ujjat. „Na megnézted őket? Igen, anya, de eszembe nem jutna bemászni közéjük! Nagyon okos vagy, kapsz egy nyalókát. Köszönöm! Legóra nem is gondoltam.”

[eweb-voting id="4152767"]