Városi turkatúra pár ezerből

Emlékszem, gyerekkoromban még némi szégyenérzettel vegyes finomkodással t-modellként emlegették a turkálót, mintha a szocialista rendszerben pironkodni kellett volna azért, hogy olyan ruhát hordunk, amit már egyszer valaki viselt. Később aztán volt egy szekonhendes korszak, aztán jöttek a használtruhás elnevezéssel, miközben mindenki tudta, hogy amiről beszélünk, az bizony turkáló. A turkálóipar ügyesen felülve az egyre növekvő retrohullámra ma is hatalmas népszerűségnek örvend. Turkálóba járni nemhogy nem ciki, egyenesen menő dolog, sőt kijelenthető, hogy csak a sznobok vagy a divattal lépést tartani nem akarók kerülik el a ruhamenhelyeket. A turkálók reneszánsza nem véletlenül 2008 körül indult, amikor a világ nagy gazdasági lufija kipukkadt. Azóta úgy ahogy talpra állt a gazdaság, ám a turkálók továbbra is tartják magukat.

Szombathelyen pár éve volt turkálódömping, akkor szinte minden második boltban nyakig lehetett merülni a használt cuccokban, mostanra némileg csökkent a számuk, de az biztos, hogy több mint tíz használtruha-bolt van most is a megyeszékhelyen tudtuk meg Szabó Gabriellától. Kiderült, nagyon népszerűek a turkálók, mivel csak náluk naponta átlagosan kétszáz vásárlóval lehet számolni. A turkálójukban az a veszély sem fenyeget, hogy a korábban a használtruha-gyűjtőbe dobált ruháink akadnak ismét a kezünkbe, mivel az áru Svájcból érkezik. A boltot folyamatosan töltik fel a beérkező ruhákkal, amiket aztán darab-áron értékesítenek. És itt álljunk is meg egy pillanatra, mielőtt belevetnénk magunkat a szombathelyi ruhahalomba, nem árt néhány dolgot tisztázni, ezért lássuk a turkáló-gyorstalpalót. Van kilós és akasztós, bálabontós és folyamatosan töltős. A kilós rejti a legtöbb izgalmat, hiszen itt lehet csak igazán turkálni. A pénztárhoz menet pedig meg lehet saccolni a zsákmány súlyát. Az akasztós már kevesebb izgalmat rejt, viszont gyorsabban lehet haladni, és egyből tudjuk, hogy mi mennyibe kerül. Érdemes megjegyezni, hogy a kilós ruhákkal sem feltétlenül jövünk ki olcsóbban, mert egyáltalán nem mindegy, hogy egy bélelt irhabundát vagy egy hernyóselyem sálat veszünk ugyanazért a kilónkénti árért. A bálabontós turkálóknál is nagy szokott lenni az izgalom. Hiszen soha nem tudhatja az vásárló, de sokszor még az eladó sem, hogy milyen kincseket rejtenek a hatalmas zsákok. Itt a kincseket szó szerint érthetjük, már amennyiben valakinek húsz euró annak számít. Ismerősömnek éppen ennyi a rekordja, amit egyszer egy ruha titkos zsebében talált.

A ruhaturkáláshoz is, mint mindenhez, gyakorlat kell. Vannak olyanok, akiket jó nézni, miközben válogatják a ruhát, minden felesleges mozdulattól mentesen, biztos kézzel nyúlnak a legjobb darabokhoz, Fanni ilyen. Vannak aztán teljesen reménytelen alakok, mint amilyen én is vagyok. Együtt vettük nyakunkba a várost, hogy magunk előtt is bizonyítsuk, simán fel lehet öltözni pár ezer forintból. Fanni néhány percen belül talált is egy farmerhatású rövidnadrágos overallt, kifejezetten a kánikulai napokra, aztán öt perc sem telt bele, máris egy, a nyár divatszíneiben tündöklő miniruhát próbált. Mivel mindkettő 990 forint volt, simán kijött kétezer forintból.

Én, mint minden férfi, aki azt a látszatot akarja kelteni, hogy ért a divathoz, egyből az ingekre csaptam le. Hosszas válogatás után három inget próbáltam meg, végül a szerzeményem egy rövid ujjú kockás ing lett, amiért 1490 forintot fizettem. Ez az összeg turkás berkekben a plafon, amit ingért még el lehet kérni, viszont ez az ing láthatóan még emberen nem volt. Ráadásul olyan márkás, mint az a cég, amelyiket a divatbolondok már alig tudnak kivárni, hogy Szombathelyre jöjjön. Utánanéztem, a bolti ára hatezer lett volna. Természetesen ez csak a jéghegy csúcsa, találtunk olyan turkálót, ahol egy férfinadrágot 390, egy széldzsekit 290, egy sálat 190, egy esőkabátot 690, egy kosztümöt 1990, egy nyakkendőt pedig 190 forintért lehet megvenni. Igaz, kell némi kitartás, hogy kiváló darabra leljünk, de simán összejöhet. Nekünk összejött, csak az a baj, hogy azóta, ha kérek egy kávét, mindig arra gondolok, hogy egy macskás nyakkendőt iszok el. Fanni meg nem tud azóta rendesen ebédelni, mert a menüjében rózsaszín esőkabátok táncolnak.

Pusztai Fanni módszeresen keresgél a ruhatengerben, így szinte mindig talál magának megfelelő darabokat. A ruhákat szín és anyag alapján válogatja szét. A szerző kevésbé gyakorlott ugyan, de még így is ruhatárának jelentős része másodkézből származik Fotó: Szendi Péter