Mező Misi megbánta a bűneit

A fotózás témáját a legújabb Magna Cum Laude-lemez borítója adta, amely frappánsan a Gyulai HÚSZfeldolgozók címet kapta, és a jubileumi nagykoncertetek előtt jelent meg.

Az Arénában fellépni igazi mérföldkőnek számít; ez is bizonyítja, hogy óriási a sikeretek. De nem volt ez mindig így. Az első tíz évben nyögvenyelősen ment a bandának, nem is tudtál megélni kizárólag a zenélésből. Mit csináltál akkoriban?

Voltam én már minden, csak akasztott ember nem. A szakmám szerint asztalos vagyok, évekig dolgoztam egy asztalosműhelyben, és borzasztóan utáltam. Ez egy keserves időszak volt, annyi pénzem sem volt, hogy a beszálljak a benzinbe, ha az együttesnek Gyuláról fel kell jönnie Budapestre egy fellépés vagy egy tévéinterjú miatt. Egymásnak álltuk a költségeket attól függően, hogy éppen kinek volt pár ezer forinttal több a zsebében. Nemegyszer előfordult, hogy öten ettünk egy menüt, mert nem futotta többre.

Mit tartott össze titeket?

Az, hogy tudtuk: amit csinálunk, az érték. Hittük, hogy a mi dalaink a legjobbak a világon – ez csak így megy... Ragaszkodtunk egymáshoz, a terveinkhez, és bíztunk benne, hogy egyszer majd jobb, könnyebb lesz.

Pedig ha jól tudom, a kudarcokon túl komoly törések is voltak a bandában. 2003-ban egy évre kiszálltál, mert az akkori menedzseretek arra fogta a banda sikertelenségét, hogy te mint frontember nem mutatsz jól a színpadon, mert el vagy hízva. Ez több mint sértő! Hogy élted meg?

Katasztrófának. Én tudtam, hogy ez nem másról szól, mint hogy a menedzser képtelen elvégezni a saját munkáját, és emiatt engem tett meg bűnbaknak. Nekem nem ez fájt, hanem az, hogy a banda egyetértett vele. Érthetően nem akartam ezután tovább maradni és kiváltam. Majd egy év után leültünk, megbeszéltük és onnan folytattuk tovább.

Könnyen megbocsátottál? Nem maradt benned tüske?

Amilyen hamar megharagszom, olyan hamar fátylat borítok a történtekre. Fiatalok voltuk, más hév élt bennünk, emiatt nem maradt bennem sérelem.

Talán még kellett is nekünk ez a konfliktus… Véleményem szerint soha nem volt még ilyen egységes a banda, mint most. Lejjebb adtunk az egónkból, épp annyira, hogy meghalljuk a másikat.

Emellett sok feszültség adódott köztünk a pénztelenségből is, ami szintén a múlté. Voltak bulik, amiket csak azért vállaltunk, hogy be tudjuk fizetni a villanyszámláinkat.

Most, hogy fut a szekér, nem is félsz attól, hogy egyszer csak ínségesebb világ köszönt rád?

A zenészek élete olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Így nem dőlhetek hátra, ez kétségtelen. Három gyermek édesapjaként nem élhetek egyik napról a másikra.

Pedig pontosan tudod, milyen nélkülözni...

Szegény családban nőttem fel, de nem volt sanyarú a gyerekkorom. Emellett igazi értékeket kaptam a szüleimtől útravalóul.

Négyen voltunk testvérek, de nem volt külön szobánk, sem menő cipőnk, játékaink, mégis megvoltunk. Falun nőttem fel, tízévesen már a földeken dolgoztam napszámban.

Az első fizetésemből cipőt vettem, amire alig mertem ráállni. Tizenhat évesen azért jöttem el otthonról, hogy ezzel is levegyem a terhet a szüleimről. Kollégiumba költöztem, dolgoztam és tanultam. Benne volt a pakliban, hogy otthagyom az iskolát, de volt némi esély a továbbtanulásra, amihez kellett az érettségi, így kibekkeltem ezt az időszakot. Majd a főiskola helyett a zenélést választottam.

Negyvenévesen mégis elvégezted levelezőn a teológiát, ráadásul halasztás nélkül. Kemény négy év volt? Mit szólt a család, mikor belevágtál?

A feleségem röhögött, amikor bejelentettem, hogy felnőtt fejjel beiratkozom a főiskolára. Dóra pedagógus, így neki még szürreálisabb volt az elhatározásom, pláne hogy miként lesz rá időm a gyerekek meg a zenekar mellett. Végül megcsináltam – nem volt egyszerű... A vizsgaidőszakban a feleségem felnyalábolta a gyerekeket, és lement vidékre az édesanyjához, hogy nekem nyugtom legyen.

Miért éppen a teológiát választottad?

Istenhívő ember vagyok, mindig is az voltam. Pár évvel ezelőtt volt egy komoly beszélgetésem Szenczy Sándorral, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjével, ami után megtértem. Ezután adta magát a teológia. Semmi célom nincs a diplomámmal, eszem ágában sincs teológiát tanítani. Cserébe azóta máshogy látom a világot, az embereket, magamat. Hogy megtértem, az nem jelenti azt, hogy nem hibázok, vagy hogy minden cselekedetem jó és tiszta – de törekszem erre.

Van, amit megbántál, és ha visszamehetnél az időben, máshogy cselekednél?

Nem voltam ott édesanyám mellett az utolsó óráiban. Régóta vesebeteg volt, kétnaponta járt dialízisre. Ekkor már Budapesten éltem, de éppen Gyulán játszottunk, mégsem mentem haza hozzá. Telefonon beszéltünk. Az volt hozzám az utolsó mondata, hogy „Szégyelld magad, kisfiam, hogy a környéken jársz, és nem látogatsz meg!”

Másnap meghalt. Már csak a kihűlt testét puszilgathattam meg. Hosszú évekig büntettem magam emiatt.

Egy reggel felkeltem, és azt kérdeztem magamtól: „Biztosan jó ez az irány, hogy a végtelenségig emésztem magam? Ő nem ezt akarná...” Végül megbocsátottam magamnak.

A gyerekeid már nem ismerhették őt. Mesélsz nekik róla?

Persze. Van otthon kirakva egy kép az édesanyámról, látják mindennap. Fontos, hogy ismerjék a gyökereinket, a múltunkat, a felmenőinket.

Arra tippelek, hogy három gyerek mellett finoman szólva is zajlik az élet…

Ajjaj! Bár a feleségem keményen fogja a kicsiket. Próbálok partner lenni a gyereknevelésben, hogy ne rúgjam fel azokat a szabályokat, rendszereket, amiket ő lefektet. Pláne, hogy nekem is véges a türelmem; ha már ötödször kérek valamit tőlük, és nem csinálják meg, elszakad a cérna.

Küzdök azért, hogy tisztelettudó, normál értékrenddel bíró felnőttekké váljanak, miközben én is a sötétben tapogatózom, hogy miből tanul a gyerek.

Olykor megengedőbb vagyok, olykor szigorúbb, van, hogy rásuhintok a fenekükre. Az utóbbira azért odafigyelek; kaptam édesapámtól rendesen, ami után eldöntöttem, hogy én más módszerekkel nevelek, de sajnos van, hogy nem elég a szép szó. Valljuk be, a gyereknevelés nem egy leányálom. Körülbelül két év van a gyerekek között, a nagy a domináns, őt követi a két kisebb, hármukat megfékezni komoly feladat.

Családapa vagy, férj, sikeres zenész, megtért ember. Gondoltad, hogy negyvenévesen mindez elmondható lesz rólad?

Nem győzök elég hálás lenni azért, hogy egy tökéletlen világban így alakult az életem. Voltak kőkemény időszakok, de kellettek a törések, a felismerések, különben ma nem lennék az, aki.